Ítéletlenül

Almási Tamás drámai dokumentumfilmje negyven év után szembesíti a kistarcsai internálótábor politikai elítéltjeit egykori börtönőrükkel.

színes magyar dokumentumfilm, 1991, rendező: Almási Tamás

operatőr: Jancsó Nyika, Mertz Loránd, Kováts György, vágó: Halász Katalin, Koncz Béla, zeneszerző: Slamovits István, hangmérnök: Tanács Antal, 77 perc


Miről szól?

Almási Tamás dokumentumfilmjében 12 egykori elítélt idézi fel, hogy milyen volt az élet a kistarcsai internálótáborban az ötvenes években. Felkeresik újból a börtönt, ahol megjelenik egykori fogvatartójuk, az ávós őrnagy Piroska is, és kezdetét veszi a szembesítés, amire közel 40 évet vártak.

Mitől különleges?

A szocializmus utolsó éveiben és a rendszerváltást követően lehetőség nyílt a közelmúlt történelmi traumáinak kibeszélésére. Sorra készültek szemtanúk személyes vallomásaira építő dokumentumfilmek a doni katasztrófáról (Sára Sándor: Pergőtűz), a holokausztról (B. Révész László: A látogatás), az '56-os forradalomról (Schiffer Pál, Magyar Bálint: A Dunánál), a mosonmagyaróvári sortűzről (Erdélyi János, Zsigmond Dezső: Vérrel és kötéllel), a hortobágyi (Gulyás Gyula, Gulyás János: Törvénysértés nélkül) és a recski kényszermunkatáborról (Gyarmathy Lívia, Böszörményi Géza: Recsk 1950–1953).

Almási Tamás filmje is ezt a formátumot követi: kamerája előtt 12 idős asszony meséli el, hogyan és miért került a kistarcsai internálótáborba. A visszaemlékezők közt van író (Vámos Magda), színész (Dévay Camilla, Udvaros Dorottya édesanyja), arisztokrata (Esterházy Mónika, Esterházy Péter nagynénje), meggyőződéses kommunista és kulák is. Ami közös bennük, hogy mindannyian koholt vádakkal kerültek Kistarcsára, a bűnük többnyire kimerült abban, hogy valamelyik rokonukat, szerettüket a rendszer ellenségnek nyilvánította, de volt, akit csak azért ültettek le három évre, mert Rákosi villájának közelében csókolózott.

Az Ítéletlenül, hasonlóan a többi traumafeltáró filmhez, minimalista eszközökkel dolgozik. A „beszélőfejes” visszaemlékezéseket csak egy-egy archív felvétel, fotó bevágása töri meg, a drámaibb pillanatokban pedig, amikor az interjúalanyok elérzékenyednek, az operatőrök félközeliről nagyközelire váltanak. Almási is él az ellenpontozó szerkesztéssel, amikor az internáltak és a fogvatartójuk elbeszéléseit vágja egymásra – ilyen az az epizód is, ahol Piroska megemlíti, hogy sokat járt úszni a Lukácsba, amit az egyik fogoly beszámolója követ a börtön zuhanyzóiról.

Amiben mégis más Almási filmje, hogy ő nem csak az interjúkban ütközteti az eltérő nézőpontokat, hanem személyesen is szembesíti az ávós őrnagyot az egykori rabokkal. A nagy találkozásra már az első percekben sor kerül, Piroska belép a cellába, üdvözli a megjelenteket, ekkor azonban a visszaemlékezésekkel folytatódik a film. Megismerjük a szereplők egyéni történeteit, kálváriájukat, így amikor a fináléban végre folytatódik a szembesítés, még jobban átérezzük a helyzet drámaiságát.

Hogyan készült?

A rendező és munkatársai a Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Szolgálatának Irattári Osztályától kaptak segítséget a szereplők felkutatásához. Almási később úgy nyilatkozott, hogy ez volt élete legnehezebb forgatása. Az egykori internáltakat nem tudta meggyőzni arról, hogy nem lehet bajuk abból, ha elmesélik a történetüket, ezért csak keresztnévvel vállalták a szereplést. Akadt olyan megszólaló is, aki a kamerák előtt nyíltan beszélt az átélt borzalmakról, de a felvétel előtt rosszul lett attól a gondolattól, hogy újra látnia kell Piroskát. A szembesítés közel négy órán át tartott, és a szereplők életkorára tekintettel a stáb egy mentőkocsit rendelt a forgatás helyszínére. A rendező szerint a találkozó után a megjelentek többsége megkönnyebbülve távozott.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Az Ítéletlenül hiánypótló krónikája a 20. századi történelem egy tragikus fejezetének. Katartikus fináléjának köszönhetően nem csak elbeszéli a személyes sorsokat, de átélhetővé is teszi a szereplők kibeszéletlen traumáit. Fontos azért is, mert hangsúlyosan női történeteket mutat be női szemszögből.

Egy emlékezetes jelenet 

A riporter megkérdezi Piroskát, hajlandó lenne-e találkozni egykori rabjaival. A négy elemit végzett ávós örül a lehetőségnek, mint mondja, szeretettel gondol a lányokra. Vidáman, energikusan lép be a szembesítés helyszínéül szolgáló cellába, mintha csak régi barátaihoz érkezett volna látogatóba. Amikor elkezdik a fejére olvasni a sérelmeket, meglepődik, de eszébe sem jut bocsánatot kérni. Úgy látja, semmi rosszat nem tett, sőt, emlékei szerint a többi ávóshoz képest kifejezetten emberségesen bánt a foglyokkal. A szembesítés során kiderül, hogy az internáltak sem emlékeznek minden részletre pontosan, és nem is ugyanúgy élték át, illetve dolgozták fel a börtönéveket. Abban ugyan egyetértenek, hogy Piroska visszaélt a hatalmával, de amíg sokakban nem enyhülnek az indulatok, van olyan is, aki képes végül kezet nyújtani a nőnek.

Baski Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem