„Sokrétű, izgalmas feladat évszázadokban gondolkodni, tervezni úgy, hogy a viselet ne csak a szerepek, hanem a színészek jellegzetességeit is kifejezze, s a néző úgy távozzék a színházból, hogy jó előadás volt — s ehhez egy kicsit a jelmeztervező is hozzájárult.” A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Schäffer Judit (1931–2008), az egyik legismertebb magyar jelmeztervező nemcsak a színház, hanem a film számára is felejthetetlen kosztümöket alkotott.

Schäffer Judit (forrás: MTI)

Schäffer Judit 1931-ben született Budapesten. Négyéves korától rajzolt, a Szépmíves Líceum elvégzése alatt a grafikus és a színész szakmán is gondolkodott. „Tanakodtam magamban, mitévő legyek, amikor hallottam, hogy az Iparművészeti Főiskolán díszlet- és jelmeztervezési tanszak indul. Én az első évfolyamon végeztem.” Egyetemi évei alatt Nagyajtai Teréz jelmeztervező volt a mestere. 1954-ben, a diploma után két évig a Vígszínháznál volt gyakornok, majd 1956-tól tíz éven át dolgozott a József Attila Színházban, szinte valamennyi bemutató jelmezeit ő tervezte. Következő húsz évét a Nemzeti Színház vezető jelmeztervezőjeként töltötte, később az Magyar Állami Operaházban és a Budapesti Kamaraszínházban dolgozott. Emellett közel öt évtizedes pályája alatt az ország számtalan más színházában is tervezett vendégként. A hatvanas években tanított a főiskolán, növendékei közül került ki többek között Vágó Nelly, Jánoskúti Márta, Gombár Judit, Vágvölgyi Ilona és Wieber Mariann jelmeztervező.

Schäffer Judit nem csak tervezőként állt a jelmezei mögött, általában végigkövette a ruhák elkészülésének teljes folyamatát. „Mindenekelőtt elolvasom a darabot, aztán egyeztetem teendőimet a rendezőével. A rendelkező próbát mindig végigülöm, ott nemegyszer elhangzik olyan mondat, amely későbbi munkámban fontosnak bizonyul. Mert a jelmezt az is meghatározza, milyen a színészek játéka, mozgása. Érdekel a művészettörténet, amikor egy-egy történelmi darabra készülünk, jó néhány korabeli könyvet lapozgatok, de nem a régiek másolása a célom, hanem annak egyszerűsített, mai korba illő változata.” Az alapanyag kiválasztásában és megszerzésében különösen invenciózus volt, gyakran szokatlan anyagokat használt fel és alakított át. „Egy furcsa vonal, váratlan színösszetétel, bármin fölbukkanhat, majd, ha átgondolt és aprólékos megmunkálás után valahol a helyére kerül, jelenthet valamit.” Általában természetes anyagokból dolgozott, amiket maga festett meg vagy roncsolt valamilyen eljárással, hogy a ruhák teljesen egyediek legyenek. A varrást és az öltöztetést is maga vezette, a premieren is mindig részt vett.

Ruháit gyakran sajátos humoruk tette felismerhetővé. „Humor nélkül nehéz az én szakmámat megközelíteni. A tipizáláshoz, a karakterformáláshoz nélkülözhetetlen a humor. Márpedig a ruha mindig a teljes egyéniség tükre.” Emellett jobban érdekelték a történelmi korban játszódó vagy stilizált fantáziavilágot igénylő darabok. Impozáns, mégis praktikus és kellőképp visszafogott, a mű mondanivalóját szolgáló kosztümjeivel vált megkerülhetetlenné.

Schäffer Judit több száz színházi előadás mellett számtalan játék- és tévéfilm jelmezeit is tervezte. Gyakran dolgozott együtt Fábri Zoltánnal (Nappali sötétség, 1963; Húsz óra, 1965; Utószezon, 1966; Hangyaboly, 1971), Révész Györggyel (Utazás a koponyám körül, 1970; A Pendragon legenda, 1974; Ki látott engem?, 1977) és Maár Gyulával (Déryné, hol van?, 1975; Teketória, 1976; Malom a pokolban, 1986). A jelmeztervező korai filmes munkáit inkább a realizmusra való törekvés jellemzi (Máriássy Félix: Külvárosi legenda, 1957; Makk Károly: Utolsó előtti ember, 1963; Zolnay Pál: Négy lány egy udvarban, 1964; Mészáros Márta: Kilenc hónap, 1976). Később már inkább olyan filmekhez tervezett, melyekben szabadjára engedhette fantáziáját és a látványt is elemelhette a kor valóságától (Ranódy László: Aranysárkány, 1966; Zsurzs Éva: A koppányi aga testamentuma, 1967; Simó Sándor: Viadukt, 1982; Iglódi István: A gyertyák csonkig égnek, 2005).

A Pál utcai fiúk

Ezek közé tartozik a két Fábri-film, A Pál utcai fiúk és az Isten hozta, őrnagy úr! is, melyek jelmezterveit a Filmarchívum őrzi. A Molnár-regény 1968-as adaptációjának jelmezei egyszerre árasztják a századelő hangulatát miközben minden karaktert egyénileg is jellemeznek. Schäffer jelmezei később számos feldolgozáshoz nyújtottak inspirációt.

Isten hozta, őrnagy úr!

Az Örkény István Tóték című kisregénye alapján készült Isten hozta, őrnagy úr! egy család groteszk kálváriáján keresztül mesél a puha diktatúra működéséről. A történet a második világháború idején játszódik, Schäffer azonban nem törekedett korhűségre, a ruhákat a hatvanas években divatos mintákkal, anyagokkal, szabással dobta fel – ezzel is támogatva a történet egyetemességét.

Az élénk színekben pompázó, szinte harsányan vidám jelmezek különös feszültséget teremtenek a film egyre nyomasztóbb légkörében, kiteljesítve a mű groteszk, szatirikus hangulatát. „A jelmeztervező ceruzával, ecsettel alkot. Színnel és vonallal fejezi ki a kor hangulatát, húzza alá a darab mondanivalóját” – foglalta össze a hivatását Schäffer Judit.