Fekete kefe

Vranik Roland szürreális hangulatfilmjében négy kéménybélelő szakmunkás keveredik abszurd kalandokba.

fekete-fehér magyar játékfilm, 2005, rendező: Vranik Rolnad

forgatókönyvíró: Pohárnok Gergely, Vranik Roland, operatőr: Pohárnok Gergely, vágó: Kiss Vanda, hangmérnök: Zányi Tamás, producer: Major István, Pataki Ági, főszereplők: Balikó Tamás, Geltz Péter, Kocsis Mariann, Albert Péter, Dobos Judit, Kardos Róbert, 80 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

Négy, a húszas évei vége felé járó pesti srác kéménybélelői munkát vállal. Huszonnégy órájuk van rá, hogy teljesítsék a megbízást, de ahelyett, hogy nekilátnának, először kipróbálnak egy újfajta, kecskebélben érlelt tudatmódosító szert, majd egyikük a munkaanyagra szánt pénzt eljátssza egy kakasviadalon. A négy barátnak ki kell valamit találnia, hogy pénzhez jusson. Első lépésben ellopnak egy kecskét.

Mitől különleges?

Noha a Fekete kefének könnyedén követhető, pontosan kidolgozott cselekménye van, mégsem hagyományos narratív filmként építkezik. Nemcsak a karaktereket nehéz beskatulyázni – az első pillantásra átlagos kétkezi munkásoknak tűnő fiatalokról kiderül, hogy teológushallgató, műkedvelő festő, amatőr költő és filozófus is van köztük –, de Vranik Roland rendezése is ellenáll a kategorizálásnak.

Legközelebbi rokona az úgy nevezet stoner film lehetne – ezekben a „füves vígjátékokban” a bonyodalom és a humorforrás vagy abból fakad, hogy a főszereplők nehezen tudnak drogot szerezni, vagy abból, hogy betépve különféle kalandokba sodródnak. A Fekete kefe mindkét sztorielemre épít, a főszereplők előbb a kelleténél jobban elszállnak a kóstolóba kapott, hasisolajjal felütött „kecskedrazsétól”, majd elhatározzák, hogy ők maguk is gyártanak ilyen drogot – de végül egyik szál sem fut ki sehova. Ugyanígy felnövéstörténetként sem akar működni a film, hiszen a szereplőket az átélt események nem változtatják meg, oda jutnak el, ahonnan elindultak. Munkájuk során sokféle emberrel, társadalmi réteggel találkoznak, de ezekből a felvillantott hétköznapi életképekből nem áll össze egy átfogó szociotabló és városkép. Valójában 

nem a történet fordulatai vagy a végkifejlet a lényegesek, hanem a céltalanul sodródó főszereplők és a különös mellékkarakterek interakciói, illetve a lebegés hangulatát közvetítő sajátos atmoszféra.

Pohárnok Gergely lassú fahrtokat és statikus beállításokat kombináló fekete-fehér felvételei nyomán egy valószerűsége ellenére is szürreális filmtér jön létre, amelyet a zajokból építkező zene nyomatékosít.

Hogyan készült?

Vranik Roland formális filmes képzés és rendezői diploma nélkül jutott el odáig, hogy elkészítse első nagyjátékfilmjét. Korábban reklámokat és egy rövidfilmet rendezett a Balázs Béla Stúdióban (Dominátor, 2000), illetve Tarr Béla asszisztenseként dolgozott a Werckmeister harmóniákon. A Fekete kefe saját ötleten alapul, a rendezőnek valóban voltak olyan barátai, akik fiatalon kéménysepréssel keresték a pénzt, és közben különféle kalandokba bonyolódtak. A történetet végül Pohárnok Gergely operatőrrel közösen írták meg három év alatt.

A költségvetés szűkös volt, mindössze 50 millió forint állt rendelkezésre, ami a helyszínek kiválasztását is meghatározta. A Budapesten játszódó film külső, illetve belső helyszíneinek nagy részét is Tatabányán vették fel – a helyi kultúrházat, amelyből a Krisna-centert és a sportarénát alakították ki, ingyen kapták meg. Szintén költségvetési okokból forgattak HD-kamerával; a filmet utólag írták át 35 mm-es nyersanyagra. A limitált forgatási idő miatt azt sem engedhették meg maguknak, hogy a helyszínen improvizáljanak, ezért a plánokat és a kameramozgásokat előre megtervezték. Pohárnok a jelenetek összes snittjét előre lefotózta egy digitális kamerával, és a felvételeket beragasztotta a forgatókönyvbe a dialógusok mellé, hogy követni lehessen a film képi struktúráját.

A szereplők kiválasztásánál szempont volt, hogy ne befutott színészek legyenek, értsék a történet különös humorát, és dialógusok nélkül is tudjanak játszani.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A céltalanul sodródó, nemzedéki közérzetet kifejező figuráknak (lásd: A kis Valentinó) és az ügyeskedő, szerethető lúzereknek (Üvegtigris) is megvan az előképük a magyar filmben. A Fekete kefe mindkét hagyományhoz kapcsolódik, de közben egyikhez sem akar tartozni. Ez a tudatosan vállalt kívülállósága teszi igazán különlegessé. 

A szakma értékelte Vranikék útkeresését: a 2005-ös Magyar Filmszemléről a fődíj mellett a diákzsűri különdíját is elvitték, de az operatőr és a producerek munkáját is elismerték. A Theszaloniki Filmfesztiválon a legjobb rendezés, az Antwerpen Perspektief fesztiválon pedig a legjobb elsőfilm díját kapták meg.

Egy emlékezetes jelenet 

Anti (Hernádi Csaba) azt állítja, hogy az ő számait húzták ki a lottósorsoláson – apró bökkenő, hogy a szelvényt Zoli (Bánki Gergely) jogosítványával együtt megette a kecske. A srácok elhatározzák, hogy felnyitják az állatot, de egyikük sem tudja, hogyan kell kecskét ölni. Vranikék itt is rácáfolnak a várakozásokra, mert bár Antiék szerencsétlenkedése mulatságos is lehetne, a jelenet hangulata inkább nyugtalanító, köszönhetően többek közt a feszültséget megalapozó, lecsupaszított zajzenének és a szenvtelen beállításoknak, amelyet egyedül az utolsó másodperceit élő kecske szubjektív snittje tör csak meg.

A rendező és az oparetőr

Pohárnok Gergely operatőr és Vranik Roland rendező (forrás: NFI)
Pohárnok Gergely a Filmkeresőn
Vranik Roland a Filmkeresőn

Baski Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem