Miről szól?

Rejtélyes cirkuszi trupp érkezik a városba egy óriási bálnatetemmel. A környékről kétes alakok sereglenek a látványossághoz, a helyiek attól félnek, városukban fog tombolásba kezdeni a csőcselék. Valuska (Lars Rudolph), az újságkihordó és Eszter György (Peter Fitz), az öreg zenetudós tehetetlenül figyelik a kibontakozó apokalipszist.

Mitől különleges?

A Werckmeister harmóniák Tarr Béla és Krasznahorkai László főműve a Sátántangó és a Kárhozat mellett. Bár egyes elemei, a baljóslatú világvégevárás, az egymásnak ellentmondó (ál)hírek, a messziről érkező, csőcseléktől félő lakosok manapság is meglepően aktuálisnak tűnnek, a film egy elemeltebb, filozófiai síkon nyeri el az értelmét. Tarr elsősorban nem történetet mesél, hanem egy világállapotot filmez le, 

– mondja a filmről Szilágyi Ákos esztéta.

Főhőse, Valuska szent bolond, aki a halott óriásbálnára a kozmosz csodájaként tekint, amelyen keresztül egyenesen Istennel kerül kapcsolatba. Ezt a naiv hitet zúzza szét a tömeg, akik értelmetlen tombolásuk során szétverik a kórházat és a benne ápolt betegeket, és Valuska meglátja, hogy a bálna egy attrakció, blöff volt csupán. A Werckmeister harmóniák így válik lételméleti fejtegetéssé egy világról, amelyből kiveszett minden isteni. Valuska ebben már nem tud élni: amikor ráébred a valóság természetére, megőrül, az utolsó képeken az elmegyógyintézetben ápolják. A befejezés mégis reményt hordoz, hiszen Eszter úr, akiről eddig Valuska gondoskodott, törődik az újságkihordóval: kapcsolatukban túlél az emberi igény a törődésre.

Egy világállapotot filmez le

Hogyan készült?

A Sátántangó után Tarr Béla Az ellenállás melankóliája című Krasznahorkai-regényből is filmet akart forgatni, de nem találta a megfelelő színészt Valuska szerepére. Végül 1995-ben, Berlinben botlott bele egy utcazenészbe, Lars Rudolphba, akiben rögtön meglátta a regény szent bolondját. Tarr a forgatókönyvet is Rudolphra írta Krasznahorkaival, így a regénynek végül csak a középső fejezetét adaptálták, amely a Werckmeister harmóniák címet viselte. A forgatás a finanszírozási nehézség miatt elhúzódott, többször leállt és újraindult, amelynek köszönhetően Tarr hét operatőrt is elfogyasztott.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Tarr Béla a Sátántangóval ráirányuló figyelmet – amely szerte a világon kultuszfilm lett, Susan Sontagtól Brad Pittig az angolszász értelmiség is remekműnek tartotta –, a Werckmeister harmóniákkal már nemzetközileg elismert rendezőként tudta kamatoztatni. Bár az A-kategóriás filmfesztiválok nem válogatták be a versenyprogramjukba, a filmet vetítették Cannes-ban és Berlinben is, itthon pedig a Magyar Filmszemle fődíját hozta el. Premierjekor heves esztétikai viták alakultak ki a Magyar Narancs és az Élet és Irodalom hasábjain, vajon jogosan tartják-e remekműnek a kritikusok: Tarr Béla volt az utolsó magyar rendező, aki ki tudott váltani ilyen jellegű sajtóvitát. A Werckmeister harmóniák az életműben is fontos helyet foglal el, talán ez Tarr legbefogadhatóbb filmje, amelyben a filozofikus mondandó könnyebben átérezhető Víg Mihály fájdalmasan szép zenéjének, a kontrasztos, nagyon fekete és nagyon fehér képeknek, és az azonosulásra csábító főhősnek köszönhetően.

Egy emlékezetes jelenet 

A Werckmeister harmóniák híres nyitójelenete, amelyben Valuska a kocsma részeg törzsvendégeivel eljátszatja a napfogyatkozást. Számára a naprendszer működése a létezés csodáját jelenti, ebből akar átadni valamit a záróra előtt a többi vendégnek. Akik botladozva, ügyetlenül, mégis lelkesen játsszák el az égitestek mozgását, így lesz az univerzumunk körforgását modellező jelenet egyszerre nevetnivalóan groteszk – hiszen részegek mutogatják el – és meghatóan szép.

A rendező

Tarr Béla (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn