Szász János Woyzeck című filmje a 25. Magyar Filmszemlén mutatkozott be 1994-ben, ahol a Vasisten gyermekeivel megosztva el is nyerte a fődíjat. Ez a különleges, fekete-fehér film végigjárta a világ filmfesztiváljait és egy tucat másik kitüntetés mellett elnyerte az Európai Filmdíjat, a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál Arany Plakettjét és a világ legjobb operatőrei között kiosztott Arany Béka díjat is.

A rendszerváltás környékén új trend bontakozott ki a magyar filmművészetben, amit fekete szériának neveztek el. Az irányzat első darabja Tarr Béla Kárhozat (1986) című filmje. Ezek az alkotások olyan bűnügyi tematikával dolgozó filmek, melyek bár konkrétan meghatározott térben és időben játszódnak, mégis egyetemes emberi kérdéseket vetnek fel, a fekete-fehér nyersanyagot pedig esztétikai szempontok mentén választják történeteik prezentálásához. A fekete széria filmjei közé tartozik Fehér György két filmje, a Szürkület (1990) és a Szenvedély (1998), az Árnyék a havon (Janisch Attila, 1991), a Gyerekgyilkosságok (Szabó Ildikó, 1992), valamint a Woyzeck is. A film plasztikus fekete-fehér látványvilágának megalkotásáért Máthé Tibor több elismerést is kapott. Szász elmondása szerint a film képi világával az eredeti drámának azt a kettősségét szerették volna megfogalmazni, hogy romantikus szövegeken keresztül szól egy nagyon is földhözragadt, keserves világról.

A film Georg Büchner 1836-os befejezetlen, töredékes formában fennmaradt darabján alapul. A fiatalon elhunyt német költő és drámaíró utolsó darabját egy korabeli bűneset ihlette, emellett olyan egyetemes kérdésekről szól, mint a hatalom, az elnyomás és elnyomottság, a megaláztatás vagy a lázadás. A dráma főszereplője, Woyzeck egy katona, aki felettesei részéről és a magánéletében is folyamatos megaláztatásoknak van kitéve, míg végül gyilkos ámokfutásba kezd.

Szász János már a nyolcvanas évek közepén foglalkozott a Woyzeck megfilmesítésének gondolatával, diplomamunkaként szerette volna elkészíteni a filmet, ami végül 1993-ban valósulhatott meg. Bár Werner Herzog 1979-es feldolgozását is látta, a rendező a Stúdió K Színház legendás 1977-es előadásának hatását emelte ki. A munka során viszont az eredeti drámát tartotta szem előtt, melyet a forgatás során is gyakran lapozgatott, ha inspirációra vagy útmutatásra volt szüksége. A Szász-féle Woyzeck legszembetűnőbb sajátossága, hogy a 19. századi Németországban játszódó történetet sok más adaptációval ellentétben aktualizálta, és a rendszerváltás környéki Magyarországra helyezte. A stáb számára meghatározó volt, amikor megtalálták a helyszínt: a kis váltóőri bódét a ferencvárosi pályaudvaron, ami a film egyik legfontosabb helyszíne lett. A másik meghatározó pont a rendező számára a címszereplőt játszó Kovács Lajos megismerése volt. Woyzeck ebben a filmben civil, egy váltóőr, akit főnöke, az állomásfőnök egzecíroztat. Szász a film nemzetközi sikere nyomán azt mondta, örömmel látja, hogy az emberek megértik: a Woyzeck haditudósítás Kelet-Európából.

Szász János újraértelmezte a woyzecki sorsot. „Igaznak, öröknek tartom a művet, régóta álmodom arról, hogy a mai korba helyezve megcsinálom. Fontosnak éreztem elmesélni ezeknek a kisembereknek a történetét” – mondta az 1994-es bemutató után. Woyzeck történetét sok alkotó az őrület felé vezető út folyamataként értelmezte. Bár Szász János alkotói pályáját is meghatározta egy elmegyógyintézethez kötődő élménye, a Büchner által megalkotott karakterben ő nem az őrültet látja. Szerinte Woyzeck csak egy porig alázott kisember, aki nagyon is világosan látja az eseményket. A filmben nagyon érzékeny karakterként ábrázolja, aki minden rezdülésével a körülötte élők hangulatát lesi, legyen az a szerelme, Mari vagy kínzója, a Kapitány. A film erős morális dilemmát vet fel: bűnös-e a gyilkosságot elkövető Woyzeck? A büchneri drámában fontos motívum a szerelmi féltékenység, de Szász filmjében a szereplők kapcsolati hálója valójában másról szól. Ebben a filmben Woyzeck gyilkossága nem őrült tett: megölésükkel egyfajta megváltást hoz el a többi szereplő számára; kiszabadítja őket életük fojtó ürességéből. Ő „szeretetből öl”, hiszen érzékeli a többi karakter erős elvágyódását ebből a világból. „Woyzecket nem tartom bűnösnek egyáltalán. Ő talán bűnösnek tartja magát. Bezárja a Bibliát, tehát tudja, hogy bűnt fog elkövetni. A saját szabályai szerint talán abszolút bűnös, hiszen vannak szabályai, amelyeket felállít magának. De van egy pont, amikor túl kell ezeken lépnie.” A film záróképével, melyen Woyzeck Mari holttestével ül a tó partján, a rendező az örök szerelem képét festi meg ebben az apokaliptikus világban.