Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

Elhunyt Pécsi Ildikó

MTI/Filmarchívum |

Életének 81. évében elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész. Az egyik legnépszerűbb, legsokoldalúbb színésznőnk volt, aki csak kevés szerepálmát nem tudta megvalósítani.

A Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt szombaton gödöllői otthonában érte a halál. Pécsi Ildikó Gödöllő díszpolgára volt, a város önkormányzata saját halottjának tekinti.

Pécsi Ildikó 1940. május 21-én született Polgáron, 1962-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1966 és 1970 között a Vígszínház tagja volt. Három-három évet töltött a Mikroszkóp Színpadon és a kecskeméti Katona József Színházban. 1976 és 1985 között a Radnóti Színpadon, 1985-től 1990-ig a Népszínházban játszott. 1990-tól a József Attila Színház művésze volt. A Korona Pódium estjein és az egész országban fellépett önálló műsoraival (Szerelem, Virágok és kígyók között, Egyedül, Bizalom, Görögnek születtem).

1994-től 1998-ig az MSZP országgyűlési képviselője volt. 1980-tól a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja volt és a Segítsünk Alapítvány kuratóriumának elnökeként is dolgozott.

A sokoldalú színésznő nemcsak a világirodalom legjelentősebb drámai szerepeiben nyújtott kiváló alakítást (O'Neill: Amerikai Elektra, Szophoklész: Antigoné, G. B. Shaw: Warrenné mestersége, O'Neill: Boldogtalan hold), hanem vígjátékokban és zenés darabokban is remekelt (Neil Simon: Furcsa pár, Achard: A bolond lány, Brefford: Irma, te édes, Brecht: Koldusopera).

Pécsi Ildikó és Csorba András Az aranyember forgatásán, 1962-ben (MTI Fotó: Bojár Sándor)

Az egyik legnépszerűbb, legsokoldalúbb színésznőnk csak kevés szerepálmát nem tudta megvalósítani: pályája kezdetén naivaszerepeket játszott, később kitűnő jellemábrázoló képességének és humorának köszönhetően elsőrangú karakterszínész lett belőle. Száznál is több filmben, tévéjátékban és sorozatban játszott, A Tenkes kapitánya, Az aranyember, a Hattyúdal, a Veri az ördög a feleségét vagy az Indul a bakterház máig a legnépszerűbb magyar filmek közé tartoznak. Sokat foglalkoztatták a Magyar Televízió kabaréműsoraiban is, Antal Imrével alkotott kettősüknek hatalmas sikere volt.
 
A színészi munka mellett rendezett, sőt írt is színdarabokat, rendezésében tíz évig minden évben bemutattak egy klasszikus görög darabot Tác-Gorsiumban. Négy könyvet jelentetett meg, 2008-ban gyerekeknek szóló lemezt adott ki, több hangoskönyvet rögzített, valamint önálló estjeivel (mások mellett Blaha Lujzáról, Melina Mercouriról) is fellépett.

Veri az ördög a feleségét (fotó: NFI/Jávor István)

Pécsi Ildikó neve rendkívül sokoldalú egyéniségének köszönhetően számos gödöllői rendezvénnyel szinte egybeforrt: az Erzsébet Királyné Szavalóversennyel, a nőnapi műsorokkal, de nem múlhatott el nélküle városi főzőverseny, állatvédelmi nap vagy kutyák örökbefogadó napja. Számos városi színdarabban fellépett és rendezőként működött közre. Sok esetben férjével, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajossal – aki ugyancsak Gödöllő díszpolgára volt – vett részt a rendezvényeken. Férje, az olimpiai bajnok, egykor világválogatott labdarúgó Szűcs Lajos, akivel több mint fél évszázadig élt boldog házasságban, szintén idén hunyt el. 

2016-ban a Hogy volt? című tévéműsor felvételén (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

Munkásságát 1976-ban Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetéssel ismerték el. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi munkásságáért, előadóművészi tevékenységéért. 2009 óta tagja a Halhatatlanok Társulatának, 2011-ben Hazám-díjban részesült. Idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal jutalmazta. 

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem