Lajtán innen – 130 éve született Lajta Andor #13

...

1891. április 22-én, 130 éve született Lajta Andor filmújságíró, filmtörténész, folyóiratalapító, szenvedélyes adatgyűjtő – akit kortársai, ismerői „élő filmlexikonnak” is neveztek – és filmmentő, aki egy színvonalas filmarchívum megteremtésének, a magyar filmkincs megőrzésének, összegyűjtésének és szisztematikus feltárásának úttörője és tudós munkása volt. Életműve, úttörő munkája méltó elismerés nélkül, máig darabokban hever; neve még a filmszakosok zöme számára is ismeretlen. Lajta Andor különleges tisztelettel és alázattal fordult a tények és adatok felé. Alapos adatgyűjtő munkája nélkül ezerszer szegényesebb lenne filmtörténeti tény-ismeretünk!

Most felsorolásszerűen csupán néhány – a Lajta által oly nagyra becsült – szikár tényt sorolunk fel monográfia után kiáltó, gazdag, mégis kevéssé ismert életművéből:

Lajta a 25 éves a mozi című könyv illusztrációján 

• Több mint 500 újságcikket írt a legkülönfélébb filmes témákban, hihetetlen könnyedséggel, olvasmányosan, ismeretterjesztő célzattal, mégis óriási háttértudással és rengeteg tényszerű adattal, pontosan.

• 1918-tól a Színházi Élet című hetilap mozirovatának vezetője.

• 1920-ban a rövid életű A filmszínész-nek, a Filmszínészek Szövetsége hivatalos lapjának szerkesztője.

• 1920-tól 29 (!) éven keresztül 1949-ig, megszakítás nélkül évente megjelenteti a Filmművészeti Évkönyv pótolhatatlan filmes (zseb)évkönyv-sorozatát, mely az adott év legfontosabb filmes történéseit, személyeit és adatait tartalmazza.

• 1923 és 1944 között az AGFA filmnyersanyag-gyárának („nyersfilmosztály”) magyarországi képviselője.

• 1928-tól 10 éven át, megszüntetéséig a Filmkultúra című havilap alapító főszerkesztője.

• Nyomtatásban megjelent kötetei: Tízéves a magyar hangosfilm 1931-41 (1942) és Az ötvenéves film – A film úttörői (1946) – ez utóbbi 98 feltalálót, filmes szakembert mutat be.

• 1959-es budapesti mozitörténete A budapesti filmszínházak története 1896-1956 máig megkerülhetetlen információforrás, alapmű.

1954-től kezdve felkérésre hat kötetben írta meg a magyar film történetét 1896-tól 1955-ig: 1218 oldalon – ami hosszas huzavona után, mindmáig kiadatlan maradt.

• A Filmarchívum könyvtárában 31 kézirat található tőle a legkülönbözőbb témákban a magyar filmlaboratóriumok történetétől kezdve a magyar oktatófilm történetén át, Chaplin-monográfiától az Uránia történetén keresztül az első magyar film, A táncz részletekbe menő rekonstrukciójáig.

• Megszállott adatgyűjtő, „adattáros”: filmes cég-, gyártási- és moziadatok gyűjtője, bibliográfiák, filmográfiák szerkesztője.

• Angol-magyar filmtechnikai szótár és német-magyar filmes szószedet összeállítója.

• Filmkockákból (filmkivágatokból) Színész-Pantheon összeállítását kezdeményezi, 1956-ban a 25 éves a magyar hangosfilm című kiállítás egyik rendezője.

• Az ötvenes évek második felében Régi Filmek Albuma címmel rádióműsort szerkeszt, melyben filmzenéket, énekszámokat és érdekesebb filmes párbeszédeket játszik le.

• 1949-ben majd 1951-ben javaslatot tesz egy magyar filmszakkönyv-sorozat kiadására Magyar Filmkönyvtár címmel. S mivel Lajta sosem tréfált, természetesen 1951-es kérelméhez az első 50 megjelentetésre szánt címet is csatolta. Az ügy érdekében fáradhatatlanul kilincselt a későbbi években is – sajnos eredménytelenül.

És ez még csak néhány száraz tény...


1949 nyarán felajánlja az Országos Filmhivatal vezetésének, hogy havi átalány fejében vállalja, hogy bármilyen filmszakmai szellemi szolgáltatást kérnek tőle, azt mintegy „szellemi házimunkaként” rövid időn belül összeállítja, elkészíti, megírja, felsorolja, összegyűjti: annál is inkább, mivel a filmszakmai nemzeti vállalatok rendszeresen kérik adatszolgáltatásra, különböző összeállítások készítésére, speciális kérdések részletes adatszerű kidolgozására. Javaslata megvalósul, s úgy tűnik, hogy a munkára a Színház- és Filmművészeti Főiskola Filmtudományi Intézete berkein belül (akkoriban a Dohány utca 22. alatt) „adattárosi” minőségben kap megbízást.

1949 őszétől Révai József népművelési miniszter felkérésére azonban Magyar Állami Filmarchívum néven az egykori Star filmgyár pasaréti telepén kezd hozzá az ott méltatlan állapotban hányódó, épphogy meg nem semmisült filmek megmentéséhez, rendszerezéséhez, adatolásához, katalogizálásához. Szinte hihetetlen, hogy a Filmarchívumban máig az ő „archívjelzéseivel” és tárgyszavaival ellátott rendszer szerint vannak besorolva és nyilvántartva a rövidfilmek! [A jelenlegiénél egyébként Lajta egy sokkal cizelláltabb rendszert szeretett volna, de ezt mások túl bonyolultnak találták.]

Döbbenetesek sorai, melyet A filmarchívum és filmmúzeum emlékirata című kéziratából gyakran, de nem elégszer idéznek:

„Közvetlenül a felszabadulás után széjjelszedték még azt a keveset is, ami a háború végén megmaradt, nem is beszélve arról a borzalmas csapásról, amely a magyar filmvilágot a budafoki raktár felrobbantásával érte. Kocsi- és vagonszámra adták el külföldre vagy küldték el selejtfilm-feldolgozó üzemekbe a még megmaradt filmkópiák ezreit és tízezreit. Elképzelhetetlen lopások, csempészések és tudatos megsemmisítések követték egymást, és amikor ezeknek a soroknak az írója 1949 decemberében azt a számára megtisztelő megbízást kapta, hogy fektesse le a magyar filmarchívum és filmmúzeum alapjait, már csak filmtöredékek és maradékkópiák álltak rendelkezésére.

Negatívok ezrei pusztultak el. Becslésem szerint a külföldre legálisan vagy illegálisan kiszállított filmnegatívok vagy kópiák száma sokkal nagyobb annál, mint ami az 1945-50 közötti időben itthon maradt. Kegyetlen szellemi gyilkosság korszaka volt ez, és még 1950 tavaszán is rendeztek film-autodafét a Híradó és Dokumentumfilmgyár udvarán, ahol a szó szoros értelmében sírgödröt ástak a halálra ítélt filmeknek.”

Az ötvenes évek első felében Lajtát néhány munkatársával (mert mindössze hárman-négyen dolgoztak), hirtelen áthelyezték a Híradó- és Dokumentumfilmgyár Könyves Kálmán úti telepére, ahol egy jórészt szétdúlt, rosszul nyilvántartott „gyűjtemény”-nek nem nevezhető állományt kellett leltározni és archiválni. Ez az anyag később egyesült a Pasaréti-telep gyűjteményével, és így jött létre a Mafilm Archív Osztálya, Lajta Andor vezetésével. (A Magyar Nemzeti Filmarchívum története a kezdetektől napjainkig, 2009, 15. o.)

1955-ben részt vesz a FIAF (Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége) tíznapos varsói kongresszusán. Tervekkel, új impulzusokkal, új kapcsolatokkal feltöltődve tér haza. Kollégája, Tardos András, akivel együtt utaztak ki, feletteseinek utóbb rosszindulatú jelentést ír Lajtáról, melynek következményeként Lajta többet nem mehet magyar küldöttként FIAF-kongresszusra, amit ő különösen fájlal – ahogy az Libik Andrénak írt leveleiből is kiderül. (Libik, 1958.02.14.)

1957 februárjában Hont Ferenc vezetésével létrejön a Színház- és Filmtudományi Intézet. Libik Andréhoz írt személyes hangú leveleiből néhány bekezdés érdekes megvilágításba helyezi az új intézmény születésének körülményeit:

„Nos azt kérdezed, mi újság a Filmarchívumban? Nehéz erre felelni. Amióta a forradalom után a Hunnia kiadta kezéből az Archívumot és átadta Hontéknak, azóta nagyon megváltozott ott a helyzet. Tudod, és erre emlékszel, amiatt a Tardos miatt „vittem” el az archívumot Honthoz, akinek azt mondottam, hogy a Színháztörténeti Múzeum és a (leendő) Filmtörténeti Múzeum és Filmarchívum [Lajta nem elméleti légvárakban, hanem Filmtörténeti Múzeumban gondolkodott! - megj. H.E.] összeillenek. Ehelyett mi történt? Az, hogy Hont felállított egy Színháztudományi és Filmtudományi Intézetet, amelynek összlétszáma kb. 80 ember és ide tartozik a Filmarchívum is, amely azonban elvesztette eddigi jelentőségét és rendeltetését és egyszerű filmraktárrá süllyedt. Ez a filmraktár látja el az Intézet filmműsorát a volt Ady mozi számára, amelyet most Filmmúzeumnak neveznek. Itt régi külföldi és magyar filmeket játszanak. Az archiválás nálunk már csak másodrendű ügy. Az 1956-os és 1957-es híradókat még csak nem is archiváltam, csak itt-ott jutok vágóasztalhoz, mert ez állandóan kell a filmműsorok céljaira.” (Libik, 1958.01.19)

Leveleiben egyre sokasodnak a panasz és csüggedés szavai:

„[…] mert ha meg kell halni, megdöglünk itt és magunkba fojtok sok-sok elkeseredést és megaláztatást. „Életre ítélve”, mondaná valaki, hát kb. így vagyunk, Andriskám.” (Libik, 1957. 03. 24)

„[…] ellenben a Filmarchívum tönkretétele és általában az állapotok súlyos lelki undort és fájdalmat okoznak nekem és ezért fizikailag sem érzem magam jól. Bánt sok minden és nagyon szeretnék elmenni. Ahol megbecsülnek, ahol jobban hallgatnának rám, itt nincs értelme a becsületes munkaakarásnak.” (Libik, 1958. 01. 19.)

Első pillantásra megdöbbentően hat, hogy Lajta, aki az ezt megelőző nyolc és fél évben fáradhatatlanul dolgozik a filmek megmentésén, aki az áldatlan körülmények ellenére színvonalas archívumi, filmarchivátori munka megteremtésén fáradozik, alig egy évvel az új intézmény születése után annyira megfárad, hogy nyugdíjba vonul. Persze gyakran előfordult már a világtörténelemben, hogy egy új korszak hajnalán, épp azok, akik addig azon dolgoztak, hogy kihajnalodjon, éppen akkor sajnos betöltik a nyugdíjkorhatárt. Fájdalmas, hogy az, akinek a filmarchívum mérhetetlenül sokat köszönhet, visszavonulásra kényszerült.

Nincs mit szépíteni: Lajta belefáradt az ostobasággal, dilettantizmussal és a szolgalelkűséggel fűszerezett megfelelési kényszerekkel szembeni kilátástalan küzdelembe: már 1957 áprilisában a Filmarchívumot Film(sz)archívumnak nevezi. Érdemes a leveleket teljes terjedelmükben végigolvasni.

***

1962-ben bekövetkezett halálakor Nemeskürty István így zárta Lajta-nekrológját a Filmvilágban:

„Lajta Andor, a rendkívül szerény és roppant tudásával e lap hasábjain is szívesen anekdotázgató filmtudós élete utolsó évtizedében, a felszabadulás után a magyar filmarchívum alapjait rakta le, szinte a semmiből szervezve újjá a régi filmanyagot, és a magyar film történetét írta. Műve kéziratban maradt; magunkat becsüljük meg, ha kiadjuk.”

Az elmúlt 59 évben nemhogy magunkat nem becsültük meg ezzel, de magát Lajta Andort sem, akinek pótolhatatlan munkáját, a magyar filmmegőrzés ügye iránti elkötelezettségét még egy emléktáblával sem sikerült elismerni.

Lajta 1200 darabos szakkönyvhagyatéka (és valószínűleg folyóiratgyűjteményének egy része is) már halála évében, felesége, Braun Katalin jóvoltából a Filmarchívum könyvtárába került. Élete utolsó pillanatáig minden külföldi útjáról, külföldön élő ismerősei segítségével rendületlenül gyűjtötte a nemzetközi filmes szakirodalmat (német-angol-francia nyelven), miként a külföldre szakadt magyar „filmemberekkel” kapcsolatos információkat is: hogy ki, hol, éppen mivel foglalkozik.

Méltóbb módon talán nem adózhatna emléke előtt a Filmarchívum könyvtára, mint azzal, ha idén Lajta Andor összes kéziratos munkáját digitalizálja.

Talán csak egyvalami lenne még méltóbb főhajtás Lajta életműve előtt a 120 éves magyar film jubileumi évében, mely egyben születésének 130. évfordulója is: ha a Filmarchívum Szakkönyvtára felvenné a Lajta Andor Szakkönyvtár nevet. Itt a méltó alkalom!

Életrajzát Lajta halála után felesége vetette papírra. Írását változtatás nélküli átiratban itt lehet elolvasni:

 

 

Lajta Andor
Újságíró, filmtörténész életrajza

1891. április 22-én született Bécsben, ahol akkoriban vándor ecet- és szeszfőzőként édesapja dolgozott. Tanulmányait több helyen végezte, az alapfokú iskolát Léván és Nyitra-megyei Sasváron, a gimnáziumot Szakolcán és Nagykanizsán. Sopronban érettségizett, újságírói pályára lépett. Előbb Szombathelyen tevékenykedett a Vasvármegyénél, majd a Soproni Napló belső munkatársa volt. Gyóni Gézával együtt 1912-ben férjem megnyerte a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége pályázatát és 1000 korona állami ösztöndíjjal Berlinbe utazott és az ottani Journalisten Hochschulé-n sajtó és filmtudományi, filmtörténeti tanulmányokat folytatott másfél évig. 1914?? április végén Budapestre került a Magyar Külkereskedelmi Hetilaphoz. A háború kitörésekor azonnal behívták katonának. Amikor betegség miatt leszerelték, a Külügy-Hadügy-nél, a Magyarországnál, a Mozi Világnál dolgozott, több külföldi filmszaklapot tudósított és a Reggel belső munkatársa volt.

1919. március 21-étől a Tanácsköztársaság kikiáltásától a Kormányzótanács vidéki újságírással foglalkozó osztályának vezetője volt, egészen a Tanácsköztársaság bukásáig. A hadügyi népbiztosság rendeletére szolgálattételre jelentkezett a Vörös Hadseregbe.
A reakciós Friedrich-kormány azonnal kidobta állásából és jó ideig sehol sem dolgozhatott. 1922-ben az akkor induló Pesti Tőzsde című hetilaphoz került, majd egy napilaphoz, a Tőzsdei Hírlaphoz, mint belső munkatárs. Már előbb, 1919 végén megindította a Filmművészeti Évkönyvet, amely harminc éven át, 1949-ig évente megjelent. 1928-ban megalapította a maga idejében úttörő Filmkultúra című tudományos folyóiratot, amelyet 1938-ban tiltott be az Imrédy-kormány. Ekkor ismét nehézre fordult a sorsa. 1939/IV. tc. értelmében alig foglalkozhatott valamivel, mert az Értelmiségi Kormánybiztosság állandóan rajta tartotta szemét: 1944 októberében a nyilasok elhurcolták Isaszegre, onnan az Óbudai téglagyárba, és csak egy portugál követségen dolgozó barátja mentette meg a biztos haláltól. A gettóban érte meg a felszabadulást.

A felszabadulás után több napilapnál és filmlapnál dolgozott. 1949-ben Révai Dezső, a Hunnia Filmgyár igazgatja Prágába utazott egy bizottság élén, a csehszlovák filmélet tanulmányozására. Elvezették az ottani Filmarchívumba, Révai nagy elismeréssel nyilatkozott róla, és megjegyezte, hogy kár, hogy Magyarországon ennek nincs szakembere. „Was” kiáltott fel dr. Brichta a csehszlovák intézmény igazgatója. – „Sie haben doch einen Lajta”. Révai kérésére Lajta Andor elvállalta az első Magyar Filmarchívum megalapítását. Az akkori Híradó és Dokumentumfilmgyár egy szerény szobácskájában látott neki a nehéz munkának. A minisztertanács 1952-ben foglalkozott a Filmarchívum kérdésével, és mint önálló osztályt, áttette ezt az intézményt a Magyar Filmgyártó Vállalathoz (Pasaréti út 122.) Nyolc és fél évi megfeszített és avatott munkája alatt – amelyben Aponyi Jánosné volt segítségére – csak az a cél lebegett előtte, hogy minél jobb, minél színvonalasabb magyar filmarchívumot hozzon létre. Ezekben az erőfeszítéssel, harccal teli években szaktanáccsal, ötletekkel, nagyon sok rövidfilm munkálataiban részt vett. Így jött létre A dicsőséges Tanácsköztársaság és az 1952-ben hangosított 1919. május 1. című film. Akkoriban a Munkásmozgalmi Intézet, a dokumentációs filmvállalatok, tudományos és kutatóintézetek, a színházak és a rádió megbízásából sok előadást, Régi Filmek Albuma címmel pedig egész előadássorozatot tartott.

1957-ben megalakult a Filmtudományi Intézet. Ekkor Lajta Andor, akinek a sok megpróbáltatás és munka nagyon megviselte az egészségét, nyugdíjaztatását kérte.

A Filmművészeti Évkönyv kötetein kívül két önálló munkája jelent meg. 1942-ben A tízéves magyar hangosfilm, 1946-ban pedig az 50 éves filmtörténet.

1954-ben megbízást kapott a Népművelési Minisztériumtól A magyar filmtörténet megírására. A Művelt Nép kiadó készült a mű kiadására, Pánczél Lajos filmszakíró az elkészült kézirat egyik lektora volt, így nyilatkozott: A magyar film történetét csak egy ember írhatta meg így, Lajta Andor. Ezért Kossuth-díjat fog kapni.” Nemeskürty István ezekkel a szavakkal fejezte ki elismerését: „Gratulálok Bandi bácsi, remek könyv, nem tudtam letenni, ezért kitüntetés jár!” Időközben a Művelt Nép könyvkiadó összeolvadt a Gondolat kiadóval, és ez az új vállalat a hatalmas, 800 oldalas műnek már csak mintegy az egynegyedét akarta megjelentetni. Lajta Andor nem szerette volna, ha kárba vész a forrásértékű műbe fektetett tengernyi munkája, és nem járult hozzá a kézirat rövidítéséhez. Hosszú huzavona után a mű végül kéziratban maradt.

Lajta Andor 1962 március 21-én halt meg. Szívinfarktus végzett vele.

Források:

- A Filmarchívum : a Magyar Nemzeti Filmarchívum története a kezdetektől napjainkig (szerk. Forgács Iván) - Budapest: MNFA, 2009
- Lajta Andor: A Filmarchívum és Filmmúzeum emlékirata − eddigi munkásságáról, eredményeiről és jövő feladatairól [gépelt kézirat] - Budapest, 1953, Ké 187/25
- Szőts István, Gaál István, Lajta Andor levelei Libik Andrénak 1957-1958-ból - [autográf és gépelt kéziratok], Filmarchívum Szakkönyvtár, Ké 439/1-2

Leadkép: A filmkockák Székelyi Péter gyűjtő hagyatékából származnak. Néhány éve, amikor Székelyi hagyatékából előkerültek, sikerült beazonosítanunk, hogy a 10 kockányi kivágat a 25 éves a hangosfilm című kisfilmből származik (1956. október).

Hussein Evin

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem