„Ez remekmű lesz, vagy semmi” – Föltámadott a tenger #71

...

1953. április 27-én mutatták be a Föltámadott a tenger című, színes magyar történelmi filmet, az államosított filmgyártás és hivatalos kultúrpolitika szuperprodukcióját. A díszelőadáson megjelent többek között Dobi István államelnök, Nagy Imre, a minisztertanács elnökhelyettese, Apró Antal miniszter és más politikai és diplomáciai személyiségek. A párt számára a film fontosságát jól mutatja, hogy állítólag egy munkavetítésen még maga Rákosi Mátyás is megtekintette a félig kész kópiát. „Ez remekmű lesz, vagy semmi. Nádasdy vagy főrendiházi tag lesz, vagy felakasztjuk” – érzékeltette a fim elkészültének jelentőségét Révai József, a Rákosi-korszak népművelési minisztere, meghatározó ideológusa.

A 4000 méteres, kétrészes film munkálatai három évig tartottak, a forgatás 200 színésszel, 3000 statisztával kilenc hónapot vett igénybe, és több mint hétmillió forintba került. Csupán a március 15-i, Múzeum kerti négyperces jelenetet 1500 statisztával, háromnapos munkával forgatták. A főbb (és mellék-) szerepekre a kor legkiválóbb művészeit kérték fel, az operatőr a kiemelkedő tehetségű Hegyi Barnabás volt. A film sodró lendületét, forradalmi hevületét fokozta Szabó Ferenc zenéje, melyet később a filmmel azonos című oratóriummá dolgozott át.

A reformkor és a szabadságharc, a csatajelenetek mind pontosabb megjelenítése érdekében néprajzi, hadtörténeti és katonai szakértők irányításával dolgoztak. Megszerezték Bem és Görgey kardját, Ferrari Violetta pedig Szendrey Júlia eredeti ruhájában azonosulhatott a szereppel.

Hiába törekedtek azonban a kor ábrázolásának hitelességére, a film mondanivalóját, a forradalom értelmezését a Rákosi-korszak meghatározó ideológiájának szolgálatába állították, ami osztályharcos értelmezést és végtelenségig leegyszerűsített, torzító történetmesélést eredményezett.

A filmgyártás államosítása (1948), illetve a Sztálin halálával bekövetkező enyhülés (1953) közötti időszakot a legszigorúbb állami kontroll jellemezte. A szocialista realizmus szabályrendszere valamennyi művészeti ágban érvényesült; a filmnek – mint a propaganda egyik legtöbbekhez eljuttatható formájának – kiemelt szerepet szántak a párt vezetői és ideológusai.

Az 1848/49-es szabadságharc megfilmesítésének ötlete már az 1948-as centenáriumi évben is felmerült, ezért zárkörű pályázatot írtak ki a forgatókönyv elkészítésére. A felkérésnek – többek között – Örkény István is eleget tett, aki tervében kitalált személyekkel; főszerepben egy ikerpárral mutatta volna be „az akkori és a mai kettévált Magyarország belső vívódását...”. Ez a filmterv azonban nem felelhetett meg a célnak: a forradalom grandiózus bemutatásának, a jelen viszonyait igazoló elképzeléseknek.

Először Illyés Gyula segítségével Szőts István látott munkához, aki azonban nem tudott és nem is akart megfelelni a politikai elvárásoknak. Az 1848-as film tudatos történelemhamisítását (Görgey hazaáruló), leegyszerűsítő, idealizált mondanivalójának megfilmesítését nem vállalta. Az Emberek a havason kiváló rendezője úttörő vállalkozása után az Ének a búzamezőkről alkotását vélt klerikalizmusa miatt a cenzúra betiltotta; ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a rendező később az országot is elhagyta.

A nagyszabású film terve azonban nem évült el; Révai József, aki a kezdetektől szívén viselte a film sorsát, 1951-ben újra nekivágott a megvalósításnak. A film alapjául szolgáló novellát Illyés Gyula írta Két férfi címmel – középpontjában Petőfi és Bem –, melyet az író maga nevezett a „filmkockák nyelvén írt történelmi tanulmánynak”. A terv megvalósítására a kultúrpolitika a kor legfontosabb és legelismertebb rendezőit és ideológusait vetette be. A három megbízott rendező (Nádasdy Kálmán, Ranódy László és Szemes Mihály) közel két éves munkájával azonban Révai elégedetlen volt, ezért segítségül hívta a nagy tapasztalatokkal rendelkező, a forgatókönyv munkálataiba is bekapcsolódó szovjet filmrendezőt, Pudovkint.

Vszevolod Pudovkin (1893-1953)

A moszkvai egyetem fizika-matematika szakán végzett, majd vegyészmérnökként dolgozott. 1920-tól a filmezés felé fordult; színész, majd rendezőasszisztens lett, dolgozott forgatókönyvíróként is. A világhírű orosz némafilmek montázstechnikájának kialakításában és alkalmazásában Eizenstein mellett neki volt a legnagyobb szerepe. A három legismertebb Pudovkin-opusz: Az anya (1926), Szent-Pétervár végnapjai (1927), illetve Dzsingisz kán utóda (1928). A korszak más alkotásaiban (Az élő holttest; Mr. West kalandjai a bolsevikok országában) Pudovkin színészként is feljegyzésre méltót nyújtott. A harmincas években főképp filmpedagógusként dolgozott. A második világháború kitörését követően Pudovkin is beállt a romantikus orosz nacionalizmustól áthatott történelmi filmek készítőinek sorába (Tűz és fergeteg, 1939, Orosz emberek, 1943, Nahimov tengernagy, 1946). Anya című filmjét 1958-ban a filmtörténet első hatvan évének filmterméséből (1895-1955) a legjobb alkotások közé válogatták, így bekerült a Brüsszeli tizenkettőbe.

Pudovkin látogatóban Illyes Gyulánál a Föltámadott a tenger forgatásakor (forrás: Filmvilág, 1975)

Nádasy László, a film dramaturgjának visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Pudovkin „mélyen beásta magát a munkába” és a feladatot nem protokolláris felkérésnek tekintette: „Együttműködésünk ritmusát is egyéniségének átütő erejű dinamizmusa határozta meg. A délelőttjeinket margitszigeti szállásán töltöttük, megbeszélvén néhány jelenetet. A délután az én időm volt (a megfogalmazásé), este a rendezői kollektíva — személy szerint Nádasdy Kálmán, Ranódy László és Szemes Mihály — megvitatta, esetleg módosította a jelenetvázlatokat. A fordító éjszaka dolgozott, a motoros küldönc hajnalban; reggelre a legépelt, orosz nyelvű szöveg ott volt Pudovkin asztalán. […] Így, szó szerint éjjel-nappal dolgoztunk néhány hétig, amíg el nem készült a közel százoldalas képsor.”

A film eredetileg Petőfi és Bem tevékenysége köré szerveződött volna, de Pudovkin a hangsúlyt a közegre helyezte: „amelyen át egymásra találnak, most már nem egyéni sorsuk, hanem egy nép, még helyesebben egy ügy: a népszabadság ügyének sorsa. Így lényeges helyett kapott mellettük e kor két másik alakja: Kossuth és Görgey. És szerepet kapott mindenekelőtt maga a nép” – nyilatkozta Illyés. A történet időintervallumát is csökkentették; a teljes forradalom és szabadságharc (elkerülendő a bukás bemutatását) helyett március 15-től, a Pilvax kávéháztól a győztes nagyszebeni csatáig tablószerűen, időrendi sorrendben kísérhetjük végig az eseményeket. Középpontjába az osztályharcot tette, amivel a forradalom bukását is magyarázta. „Itt a nemesség és a parasztság viszonyáról van szó.”

Könnyedén bánt a tényekkel is: „Minden kis apróságról nem lehet dokumentum, hiszen Petőfi életének adatait is csak évekkel később gyűjtötték össze, s lehet, hogy ebből sok minden el is veszett. Másokat a burzsoá történetírók meg is hamisíthattak vagy elsikkaszthattak” – vélte Pudovkin, beláthatatlan távlatot nyitva olyan politikai, dramaturgiai és egyéb ambíciók előtt, melyek a költőt a schwechati csatamezőre helyezte, Görgeyből árulót csinált (bár ez a vélekedés már korábban is jelen volt történetszemléletünkben) – aki nem forradalmi hadvezér, nem híve a néphadseregnek –, hogy Kossuthot magasztalhassa.

Nádasdy szerint ez a film kísérlet volt, mivel nem egyének a hősei, hanem az egész nemzet; 5-6 ember sorsán keresztül igyekezett bemutatni az eseményeket. Az első rész főszereplője Petőfi, a másodiké Bem az erdélyi hadszíntérrel. Mellettük Kossuth és Görgey ellenpontja, valamint két népi hős: Kicsi Gergely székely közhuszár és Hajdu Gyurka fiatal parasztlegény, Petőfi földije.

Nádasdy filmjének célja nem a történelmi hűség, nem az igazi konfliktusok bemutatása volt, hanem a néző azonosulásra késztetése; a történelmi szituáció csupán háttere az aktuális ideológia közvetítésének.

Ennek eszköze a történelmi személyekkel elmondatott, a mának szóló üzenetek: „Szabadságharcot csak néphadsereggel lehet megnyerni, célját tudó néphadsereggel, amely, ha tudja a célját, tudja kötelességét is.” (Bem). „A néppel tűzön-vízen át.” (Petőfi)

A bemutató utáni méltatások, köszönőlevelek is egyértelművé teszik a közönségnek, hogy film a jelennek szólt: „…mindenekelőtt a párt közvetlen eszmei útmutatása, a szovjet filmművészetnek Pudovkin elvtárs munkájában szinte személyesen is megtestesülő segítsége adta meg az alapot ahhoz, hogy tehetséges művészeink megalkothassák e kitűnő művet.” (Szabad Nép, 1953.)

Statiszták a Föltámadott a tenger című film forgatásának szünetében a Magyar Nemzeti Múzeumnál (Magyar Fotó: Keleti Éva)

A film készítésében résztvevő „kollektíva” pedig a következő levelet intézte Pudovkinhoz: „A szó kevés ahhoz, hogy megköszönjük azt a segítséget, amit Öntől kaptunk, de úgy gondoljuk, hogy a köszönetnél is többet jelent az Ön számára, hogy ez a film a világbéke és a világszabadság nagy ügyét akarja előmozdítani.” 

Az államosítás utáni első nagy történelmi filmünk a korszaknak megfelelő, egyértelmű üzenetet közvetített. Ahogyan Rákosi Mátyás megfogalmazta: „Amit Kossuth, Petőfi, Táncsics százesztendővel ezelőtt zászlójukra tűztek, de nem tudtak megvalósítani, azt mi most végre tudjuk hajtani és tovább tudjuk fejleszteni, ha élünk a történelemadta lehetőségekkel.”

Mivel a filmet a „baráti országokban”, Lengyelországban és az NDK-ban való forgalmazásra is szánták, németül és lengyelül kiadott ismertető füzet is fennmaradt róla, fenti galériánkban ezeket is bemutatjuk.

Takács Rita

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem