„A maga gyereke meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket” – az elhíresült mondás Karinthy Ferenc helyét jelölte ki a mindig zajos, a családi viharoktól és drámáktól sem mentes családban. Karinthy Frigyes Böhm Arankával kötött második házasságába ugyanis már mindketten hoztak egy-egy fiúgyermeket; Cini (ahogy két féltestvér bátyja a „Cini-cini hegedű”-ről elnevezte) pedig közös gyermekükként született. Egész életét és pályafutását meghatározta a tény és az elvárás, hogy ő Karinthy Frigyes fia; a saját út és a hagyaték dilemmája, az apai erőtér vonzása és taszítása, mérkőzés az apai zsenialitással.

Regényei, novellái mellett a forgatókönyvírás is komoly szerepet játszott az életében: neki köszönhetjük többek között a – saját regénye alapján íródott – Budapesti tavasz-t, az 1957-ben készült, majd a főszereplő, Mensáros László ’56-os szerepvállalása miatt betiltott Bolond áprilist (eredtileg Bárányfelhők címen futott), valamint a Fábri Zoltán rendezte Gyertek el a névnapomra! című filmet (Házszentelő).

Első filmes munkájában Karinthy Frigyes a Bűvös szék című egyfelvonásosát Gertler Viktorral közösen ültették át filmre. (Az 1954-ben készült rövidfilmmel kapcsolatos néhány korabeli szép kiadványt, kisnyomtatványt és más dokumentumot a fenti galériában lehet végiglapozni.)

Maga az eredeti darab nagy sikernek örvendett; 1916-ban játszották először Bárdos Artúr rendezésében a Modern Színpadon (később Belvárosi Színház), többször felújították, fordításban Európa több nagyvárosában tűzték műsorra. A „bűvös szék” olyannyira szállóigévé vált, hogy azok számára is, aki nem ismerik az eredeti darabot, vagy nem látták a filmet, a „beleül a bűvös székbe” kifejezés egyértelműen az önkéntelenül kimondott igazság szinonimája.

Népszerűségét jelzi, hogy a bemutató huszadik évfordulójára külön cikk jelent meg az író tollából (Színházi Élet 1934. 52. sz. 138-141. p.). Ebből megtudhatjuk, hogy Molnár Ferenc már a színházi változatnál „önmaga ellen elkövetett bűnnel vádolta” Karinthyt, mondván ilyen eredeti és jó témát egyfelvonásosban kótyavetyélt el; míg háromfelvonásos darabbal világsikere lehetett volna, sok pénzt kereshetett volna. Karinthy érvelése azonban helyesnek bizonyult, dramaturgiai szempontból az egyfelvonásos jobban illett a szatírához. Szerencsére a filmváltozatnál is megmaradtak a rövid, burleszkszerű ábrázolásnál; igen nagy sikerrel is vetítették a mozik. A korszak kimagasló színészeinek – Balázs Samu, Uray Tivadar, Mányai Lajos, Sennyei Vera, Feleki Kamill – önfeledt játéka kacagtatta a nézőket.

Karinthy Ferenc 1956-ban (fotó: Keleti Éva)

A jó kritika és a siker másik indoka mindenképpen a film alaphelyzetének időtállósága. A szatíra alapötlete önmagáért beszél: egy államtitkár szobájába a többször visszautasított, lángeszű feltaláló becsempészi a bűvös karosszéket, amelynek az a sajátossága, hogy aki beleül, óhatatlanul igazat mond, elfeledkezik a kötelező képmutatásról, legbensőbb titkait és érzelmeit mondja el. Ebből azután a legnagyobb bonyodalmak kerekednek; míg végül a néző levonhatja a tanulságot – ha az igazság és az őszinteség valamilyen okból felülkerekedik, menten felborul az egész társadalmi rend.

Az eredeti darab a századforduló polgári viszonyainak tart görbe tükröt, a filmben a háttérbe becsempészett Horthy-szobor a két világháború közötti társadalomra utal. Maga Karinthy Ferenc egy korabeli cikkében Vergiliust idézi: „a rossz időkről, ha már elmúltak, jó emlékezni”. 1954-ben azonban a nézők önfeledt nevetése minden bizonnyal ugyanannyira szólt a jelennek, mint a „népellenes bürokratáknak és az élősdi kapitalista kizsákmányolóknak”, a maró gúnnyal megjelenített társadalomrajz általános emberi gyarlóságot ábrázol. Gertler Viktort olyannyira foglalkoztatta az igazság-hazugság moralitása, hogy egy hosszabb, egészestés játékfilmben (Dollárpapa, 1956) is központi témájává tette.

Karinthy Ferenc sokáig küzdött az apai örökséggel, a „Karinthy Frigyes fia” bélyeggel. „Mi valósult meg gyermekkori álmaiból?” – tette fel a kérdést a Tolnai Világlapja újságírója 1936-ban Karinthy Frigyesnek, majd ötven évvel később az Ezredvég hasábjain megismételték Ferencnek. Apja válaszára reagálva – továbbadhatja álmait és a fiai álmodnak helyette – Cini a következőket válaszolta:
„Nem ismertem apámnak ezt a válaszát, megtisztelő és nyomasztó. Azt érzem belőle, mintha a stafétabotot kezembe nyomta volna, mivel én vagyok az egyetlen élő gyermeke. Az ő szellemességével nem tudok vetekedni. Ami személyemet illeti, gyerekkori álmaim, ha ugyan jókora késéssel is, jobbára megvalósultak. Azt csinálom, abból élek, amihez kedvem van. Független vagyok, már amennyire ebben a világban független lehet egy író.”