Filmtörténet mint életforma – Lajta Andor

Löwensohn Enikő |

Lajta Andor (1891-1962) nélkül nemcsak a magyar filmtörténeti kutatás, de a filmarchívum története is elképzelhetetlen.

Lehrer-Perl Andor néven született Bécsben, 1891. április 22-én. Úgyszólván egyidős a filmmel – Edison ebben az évben hozta létre első, film előállítására alkalmas, még egyszemélyes (kukucskálós rendszerű) filmes műtermét – és mint látni fogjuk, egész élete az új médium bűvöletében telik. Érettségi után Szombathelyen, Sopronban és Fiuméban kezdte újságírói pályafutását, miután a berlini sajtófőiskolán sajátította el a mesterség alapjait. Visszatérve Budapestre, rövid első világháborús katonai szolgálat után (betegség miatt leszerelték) 1917-ben a Színházi Élet munkatársa lett. Ekkor már a film érdekelte, a mozirovatot vezette.

Újságíróigazolványának fotója (forrás: MNFA Fotótár)

A Tanácsköztársaság alatt a vidéki sajtó egyik irányítója volt, de nem támogatta a film államosítását, amely kérdés a kommünnel együtt hamar lekerült a napirendről. Az 1920-as év már a Filmszínész című lapnál találja, de ennél sokkal fontosabb, hogy 1919-ben útjára indította a Filmművészeti Évkönyvet, egy filmes almanachot, amely 29 éven át (!) megjelent, Lajta szerkesztésében és kiadásában. Ma is alapvető forrása a magyar film történetének. Miután 1949-ben megszűnt, 30 évig nem volt filmévkönyv Magyarországon.

„Magyarország legsúlyosabb gazdasági és politikai válsága közepette jelenik meg a Filmművészeti Évkönyv, az egyetemes film- és mozgóképipar mindent felölelő kézikönyve. Hihetetlen nehézségek között állítjuk össze ezt a könyvet, amellyel nemcsak a filmszakmának vélünk nagy szolgálatot tenni, hanem a mozibajáró nagyközönségnek is. Amit a mai viszonyok között nyújtani lehet, megtettük. A legjobb papíron és a legszebb kivitelben, sűrű oldalakon írunk mindarról, ami a nagyközönséget érdekelheti. Keserves utánajárással, sokszor a legképtelenebb akadályokkal megküzködve gyűjtöttük össze azokat az adatokat, amelyekre a filmszakma embereinek minden pillanatban szükségük lehet. (...) Hisszük, nagy tetszést és rokonszenvet fog kiváltani ez a kis könyv, amely hűséges segítőtársa lesz mindazoknak, akik a film dzsungeljében tájékozódni akarnak” – írta az első évfolyam előszavában.

Az első, 1920-as Filmművészeti Évkönyv címlapja

1928-ban filmszaklapot is indított: a Filmkultúra a kor legigényesebb filmes kiadványa volt, ahol rendszeresen ismertette a magyar nyelven még nem létező filmszakirodalom külföldi eredményeit, megszólaltatta a magyar film alapítóit, írt filmterjesztésről és technikai kérdésekről, a születő filmes műfajokról, a filmmel kapcsolatos jogi és hatósági szabályozásról, de még olyan praktikus kérdésről is, hogy például bevihetők-e négyévesnél fiatalabb gyermekek a moziba (szociális szempontból kívánatos, mert a szegényebb rétegeknek nincs kire hagyni a gyereket). A Filmkultúra 1938-ig jelenhetett meg, amikor is az Imrédy-kormány megszüntette.

A Filmkultúra első számának címlapján Emil Jannings

Első volt azok sorában, akik nem kritikusként, hanem tudományos vizsgálódás tárgyaként tekintettek a születő művészetre abban a korban, amikor még vásári látványosságnak, használat után eldobható attrakciónak és nem művészeti produktumnak számított. Lajta kezdettől fogva látja ezt és egyfajta egyszemélyes archívumként magára vállalja az adatgyűjtést és a dokumentálást. A Tízéves a magyar hangosfilm 1931-41 (1942) után kiadja Az ötvenéves film – A film úttörői (1946) című könyvét – egy évet csúszott vele, mivel a túléléssel kellett foglalatoskodnia, lásd alább. Foglalkozott Disney és Chaplin művészetével, az oktatófilmmel, a filmlaboratóriumokkal, a filmsajtóval, a mozihálózattal, még angol-magyar és német-magyar filmtechnikai szakszótárt is szerkesztett.

Magyarok az Agfa wolfeni nyersfilmgyárában. Álló sor, balról: Meyer Tibor, Sovisráth István, a Magyar Filmiroda operatőrjei, dr. Bingert János, a Hunnia-filmgyár igazgatója, dr. F. Gutjahr (Agfa-Wolfen), dr. F. W. Petersen. az Agfa kinotechnikai osztályának vezetője.
Ülő sor: Lajta Andor és Kühn Károly. (forrás: MNFA Fotótár)

Még arra is talált időt, hogy külföldi lapokat tudósítson magyar filmekről. A filmgyártás gyakorlati oldalához is közel került, mivel 1923-tól 44-ig a berlini Agfa filmgyár budapesti képviselője is volt. Hogy ez a faji törvények ellenére hogyan volt lehetséges, nem tudjuk, de az biztos, hogy a Szálasi-hatalomátvétel számára is új helyzetet teremtett: 1944 októberében a nyilasok Isaszegre, majd az óbudai téglagyárba hurcolták, a portugál követségen dolgozó barátja mentette meg a deportálástól.

Balázs Béla sírjánál, Lajta a bal szélen (fotó: MNFA Fotótár)

1945-ben a Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafilm) munkatársa lett, 1949-ben az egyetlen számbajövő szakértőként a Népművelési Minisztérium őt kérte fel a filmarchívum megszervezésére. Magyar Állami Filmarchívum néven hozott létre gyűjteményt a Hunnia Filmgyár Pasaréti úti telepén. Itt a filmeket a tűzbiztonsági előírásoknak nem megfelelő raktárakban tárolták, ahol a filmek télen összezsugorodtak, nyáron kitágultak. Gyakoriak voltak a kópiacsonkítások, negatív-eltűnések is. Ilyen áldatlan körülmények között három év alatt 4000 dobozban 800 000 méter filmet sikerült Lajtának és munkatársainak feldolgozniuk. Az ötvenes évek elején a Pasaréti úti gyűjtemény és a Könyves Kálmán úti telep összevonásával jön létre a Mafilm Archív Osztálya, a filmarchívum őse, még mindig Lajta Andor vezetésével.

25 éves a magyar hangosfilm: kisfilm a Vörös Csillag moziban 1956 szeptemberében megrendezett kiállításról (a kiállítás egyik rendezője Lajta Andor)

„Amikor 1949-ben azt a megtisztelő megbízást kaptam, hogy fektessem le a magyar filmarchívum és filmmúzeum alapjait, már csak filmtöredékek, maradékkópiák álltak rendelkezésre. Negatívumok ezrei pusztultak el. Kegyetlen szellemi gyilkosság korszaka volt ez, és még 1950 tavaszán is rendeztek film-autodafét a Magyar Híradó-és Dokumentum Filmgyár (HDF) udvarán, ahol a szó szórós értelmében sírgödröt ástak a halálra ítélt filmeknek. Ilyen és hasonló körülmények között természetesen nehezen indult meg a munka. Eleinte kettős munkát kellett végezni, archiválni és leltározni. Elsőnek a Magyar Film Iroda híradóit kezdtem archiválni. Fontos volt az 1923-1944 közötti korszak híradóinak átvizsgálása katalogizálása, elemzése, részletes feldolgozása. Javában folyt ez a munka, amikor a HDF főosztályvezetője ill. későbbi igazgatója minden átmenet nélkül úgy rendelkezett, hogy hagyjam abba ezt a munkát és kezdjem archiválni az 1945 után megjelent különböző híradókat.”

Lajta Andor középen (forrás: MNFA Fotótár)

1953-ban megírta A Filmarchívum és Filmmúzeum emlékiratát – amelyből a fenti idézet is származik –, ahol a korszerű filmarchiválás alapelveit foglalta össze. A végül csak 1957-ben létrejött filmarchívum munkatársa maradt nyugdíjazásáig, 1958-ig. Emellett 1948-tól 54-ig a Filmművészeti Főiskolán is tanított filmtörténetet. Szakmai körökben már életében legenda volt: az anekdota szerint amikor 1945-ben a Hunnia Filmgyár igazgatója Prágába utazott, és elvitték az ottani filmarchívumba, nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról, megjegyezve: kár, hogy Magyarországon ennek nincs szakembere. „Was?” – kiáltott fel dr. Brichta, a csehszlovák intézmény igazgatója. „Sie haben doch einen Lajta” (‘Micsoda? Hiszen van egy Lajtájuk’). Ezután kapott megbízást a filmarchívum megalapítására.

A rokonszenves, szerény filmtudós 1962. március 21-én halt meg szívrohamban. Szakkönyvtára, kéziratai a filmarchívumba kerültek. Sok írása (köztük hatkötetes filmtörténete) kéziratban maradt, de a MaNDA könyvtárában ezek is kutathatók, és talán egyszer digitálisan is hozzáférhetőek lesznek.


„Megható, tragikomikus adaléka életének, hogy már nagybetegen, halála előtt is telefonon hívták valamilyen filmtörténeti adatért, amit már csak feleségének tudott elsuttogni, hogy ő közölje az érdeklődővel... Ma már a szakkönyvek és az információk áradata zúdul ránk, ha a filmtörténet és elmélet valamilyen kérdése érdekel. A filmek gyűjtése, rendszerezése is tudománnyá vált. De azért ha Magyarországon filmtörténeti kutatásokról, filmek gyűjtéséről vagy éppen filmévkönyv szerkesztéséről beszélünk, minden tervben és minden munkában egy kicsit ott van Lajta bácsi úttörő munkásságának eredménye és emléke is.” (Karsai Kulcsár István, Filmkultúra, 1981/3)

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem