Székely István dokumentumok

2019.02.24.

A Filmarchívum könyvtára és dokumentációs gyűjteménye Székely István (1899-1979) filmrendezőtől is őriz kézírásos emlékeket. A Hyppolit, a lakáj és más örökzöld filmek rendezője 120 éve született, az évforduló kapcsán közreadunk két érdekes, különleges dokumentumot a hagyatékából.

Letöltés

Letöltés

Székely István vezetői engedélye

Székely István kézírásos előadásvázlata a rendezői mesterség titkairól

A beszédvázlatot Székely István egy meghívó hátoldalára írta, melyet Tarján Vilmos, a New York Kávéház vezetője küldött neki. Talán ezen az eseményen hangzott el az alábbi beszéd, de ezt nem tudjuk pontosan. Sajnos a beszéd vége töredékes, csak címszavakra szorítkozik. 

A beszéd átirata:

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim,

előre kell bocsátanom: tartok attól, hogy e rövid előadásom folyamán némi csalódás fogja érni Önöket, – e pillanatban magam sem tudom, hogy valóban titkok-e azok az apróságok, melyeket ma este bátor leszek Önök előtt kiteregetni.
Hogy mint privát ember nincsenek titkaim, arra Budapest már régen megtanított, attól eltekintve, hogy éjfél után néha már jogom van odahaza lefeküdni, de viszont kötelességem hajnalban odahaza felkelni, szóval ettől a két lényegtelen eseménytől eltekintve sohasem vagyok otthon. Mivel pedig hajnaltól éjfélig rendszerint a műteremben dolgozom nem csoda, hogy magamnak sincs időm titkaimmal foglalkozni. Ebből azonban eddig még soha nagyobb baj nem támadt, mert részint barátaimtól, részint a színházi lapokból összes titkaimról precízen informálva voltam.

Ami pedig mesterségbeli titkaimat illeti, azokról sem vagyok meggyőződve, hogy nem tudja-e minden pesti mozilátogató jobban őket, mint én. Alig kezdtem el egy filmet forgatni, máris tudják Pesten, hogy a film jól lesz-e, vagy sem, 24 órával előbb tudják, hogy összevesztem a primadonnával – mielőtt az esemény csakugyan megtörtént volna.
Egyízben egy felvétel nem tetszett nekem és szűk munkatársi körben este 9-kor kijelentettem, hogy meg kell ismételni. Mikor hazaértem, csönget a telefon és egy barátom közli velem, hogy jóindulatúan figyelmeztet, a film összes felvételei rosszak, jó volna az egészet megismételni.

Tehát, amint méltóztatik látni, sok reményem nem igen lehet arra, hogy valami újat tudjak mondani Önöknek. Annál kevésbé, mert, ha Önök között nincsen sok filmember, akkor külön-külön a mesterségükhöz úgyis jobban értenek, mint én, – akinek viszont mindenkinek [a] mesterségéhez érteni kell. Tessék elképzelni, hogy ilyen formában mit érthetek hozzá.

A múltkor például még egy pékműhelyt rendeztem, tegnap egy hadgyakorlatot, ma egy orvosi rendelőt, holnap talán egy bank pénztártermében dolgozom. A filmrendező úgy érzi, hogy a mestersége óránként változik és mindenhez rögtön jobban kell értenie, mint bárki másnak, hiszen nekem kell megmondani, hogy a többiek mit és hogyan csináljanak. Ehhez természetesen nem kis lelki egyensúly és persze némi szemtelenség [is kell].

Így aztán kitűnő eredményeket lehet elérni, mint például egy angol kollegám, aki nemrégiben Londonban egy magyartárgyú filmet rendezett (még pedig a fiatal Schildkrauttal a főszerepben).* Schildkraut egy cigányprímást játszik és a bandájával a Gellérthegyen sátrakban tanyázik. A banda huszáruniformisban éppen Beethoven 9. szimfóniáját játssza, mikor a grófnő arra lovagol és a délceg cigányprímást meghívja a bandával együtt vacsorára.

A prímás ezúttal ragyogó frakkban meg is jelenik – és a részint pesti hordár, részint oroszlánidomító uniformisba öltöztetett magyar tiszteknek óriási hangversenyt ad.
Hogy mi történik tovább, azt már nem láttam... angolok csodálkoztak mikor +mozis/muris+

Viszont igaz, hogy a filmrendező sohasem csinálhatja egészen azt, amit akar…
de mivel nem egy filmrendező panasza – hanem titkai.
Nemcsak a technika, hanem a filmrendezői technika is fejlődik –
átmenet – Tonfilmre.** vicc. Két ember találkozik.

* valószínűleg a The Blue Danube című filmről van szó (rend. Herbert Wilcox, 1932)
** hangosfilmre