"Ne sírj, édesanyám!" – apró érdekesség a magyar szinkron kezdeti időszakából

Hussein Evin |

A második magyarra szinkronizált film gyerekhőseinek magyar hangját Lakner Artúr Gyermekszínházának két tagja, Ruttkai Évike és Ruttkai Ivánka kölcsönözte.

Néhány napja került dokumentációs gyűjteményünkbe egy 1933-as francia film magyar nyelvű szórólapja. A La Vierge du rocher (rendezte: Georges Pallu), ahogy a szórólapon olvasható, „társadalmi színmű az élet árnyairól és az égi fényességről”. Magyar címe – az eredetitől némileg elrugaszkodva – Ne sírj, édesanyám! (A lourdes-i csoda) lett. 

Számunkra a film két szempontból érdekes különösen: ez volt a második magyarra szinkronizált, magyarul beszélő film (bemutató: 1936. március 20.), a két gyermek főhős magyar hangja pedig Lakner Artúr Gyermekszínházának két tagja: Ruttkai Évike és bátyja, Ruttkai Ivánka volt.

A film két kisgyermekes, baráti család szívbemarkoló története. A kevésbé vallásos család gyermeke – míg szülei éppen a Moulin Rouge-ban mulatnak – lezuhan az erkélyről és lebénul. Szüleivel hosszú lelki utat is bejárva eljut a lourdes-i Mária-kegyhelyre, ahol a sziklabarlang csodatévő vizében ugyan nem gyógyul meg, néhány napra rá azonban, már otthon Szűz Mária közbenjárására mégis megtörténik a csoda.

Ne sírj, édesanyám! szórólap (forrás: MNF). A képek kattintásra nagyíthatók.

Mivel a 30-as évek első felében a magyar hangosfilm a mozikban bemutatott filmek elenyésző százalékát tette csak ki, a filmfeliratok többsége pedig „kevés, gyors és semmitmondó” volt, ezért főleg vidéken igen jelentősen visszaesett a nézőszám, s ezzel együtt a mozik száma is megcsappant. „Az 1929-ben meglévő 539 mozival szemben 1934-ben már csak 398 működött az országban.” (Kisvárdai Ernő: Az utószinkronizálás megsokszorozza a vidéki mozik látogatóit – Filmkultúra 1935/5)

Ennek ellensúlyozására 1935. július 26-án született meg a szinkronizálásról szóló törvényjavaslat, illetve szinkronrendelet, amely kötelezővé tette, hogy a mozgófényképszínházak műsorának 10 százalékát Magyarországon készült, magyar nyelvű hangos mozgófényképekkel kell betölteni (ennek a 10 százaléknak a fele lehet magyarra szinkronizált film is), 1936-tól ez 15 százalékra módosult, aminek kétharmada lehetett szinkronizált. A rendelet nagy lendületet adott a szinkronizálásnak, négy jelentős stúdió is létrejött. Mivel azonban nem sokkal ezután, a 30-as évek második felében örvendetesen nekilendült a magyar filmgyártás, így a külföldi filmekkel együtt a szinkronizálás is jó időre háttérbe szorult.

A legelső magyar utószinkron a Négy és fél muskétás című magyar-osztrák koprodukcióban, de német nyelvű filmhez készült – ami egyébként Nóti Károly forgatókönyvéből, Kardos László rendezésében, jelentős magyar sztárok közreműködésével Bécsben született – s noha szinkrondramaturgja a már említett Lakner Artúr volt, aki minden tőle telhetőt megtett, a film 1936 januári bemutatója után mégsem lett átütő siker.

A három Ruttkai-testvér 1956-ban: Ruttkai Iván, a Svédországban élő színész Ruttkai Éva kislányáról, Gábor Júliáról rajzol portrét. A másik férfi a harmadik testvér, Ruttkai Ottó, az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója. (MTI Fotó: Keleti Éva)

A Ne sírj, édesanyám magyar hangfelvételeinek művészi vezetője az ekkorra már 20 éves filmrendezői tapasztalatra visszatekintő Balogh Béla volt. A munkához nem volt elég egy szinkron-gyártásvezető (dr. Erdélyi István), hanem művészi vezető is kellett, mert komoly művészi kihívást jelentett, hogy a „kép és a hang belső tartalmi szempontból kapcsolatban legyen egymással”. Egyébként az egyik korai, 1934-es utószinkron-kísérlet szintén Balogh Béla egyik nagysikerű némafilmjéhez, az 1920-as Lengyelvér-hez köthető.

A gyerek Ruttkai Éva és Vaszary Piri az Édes mostoha című film díszletében (forrás: MNF)

És még egy ráadás: Balogh Béla 1935-ben rendezte első hangosfilmjét, az Édes mostohát, Lakner Artúr regényéből. A filmre kiszemelt gyerekfőszereplő szintén Ruttkai Évike volt, aki azonban a forgatás megkezdése után nem sokkal komoly tüdőgyulladást kapott, így szerepét végül Pécsi Gizi vette át. A Filmarchívum fotógyűjteményében azonban van olyan fotónk, amelyen még a nyolcéves Ruttkai Éva látható az Édes mostoha díszletében.

További érdekességeket a magyar szinkron lenyűgözően sokszínű történetéből, az idézetek forrásában Dallos Szilvia: A szinkronizálás története (Nap Kiadó, 2. bőv. kiad. 2005) című kötetében lehet olvasni.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem