Szerző: Könyvtár

Találatok száma: 11

Rendezés:

Lugosi – The Man Behind the Cape 44 év után megérkezett könyvtárunkba Robert Cremer: Lugosi – The Man Behind the Cape címmel 1976-ban Chicagoban megjelent Lugosi Béla-monográfiája.
100 éve jelent meg A 25 éves mozi Éppen száz évvel ezelőtt, 1920. március 19-én kelt József főherceg előszava A 25 éves a mozi című jubileumi antológiához, mely mind a mai napig olvasmányos "enciklopédiája" a magyar filmművészet és filmgyártás hőskorának. A centenáriumot a teljes könyv elérhetőségével ünnepeljük. 
A Sárga liliom című film 1914-es képes ismertetője A budapesti Rákóczi úti Fővárosi Nagymozgóban 106 évvel ezelőtt, 1914. március 12-én mutatták be a Sárga liliom-ot,  a "Pathé második magyar műfilmjét" – melyben Kertész Mihály is szerepelt.
Sárga liliom (galéria)
"Ne sírj, édesanyám!" – apró érdekesség a magyar szinkron kezdeti időszakából A második magyarra szinkronizált film gyerekhőseinek magyar hangját Lakner Artúr Gyermekszínházának két tagja, Ruttkai Évike és Ruttkai Ivánka kölcsönözte.
Velenczei Esték A kávéház törzsvendégei számára készült első lapszám 1901. december 7-én jelent meg: legutolsó oldalán 118 tételből álló mozgófénykép-műsorral!
Székely István dokumentumok A Filmarchívum könyvtára és dokumentációs gyűjteménye Székely István (1899-1979) filmrendezőtől is őriz kézírásos emlékeket. A Hyppolit, a lakáj és más örökzöld filmek rendezője 120 éve született, az évforduló kapcsán közreadunk két érdekes, különleges dokumentumot a hagyatékából.
Kertész Mihály szerződése a Phönix Filmgyár Rt.-vel (1918) Kertész Mihály és a Phönix Filmgyár Rt. (Ungerleider Mór és unokaöccse, Roboz Imre igazgatósági tagok) között 1918. szeptember 17-én létrejött szerződés a Filmarchívum Könyvtárának dokumentációs gyűjteményében található.
Dedikált könyv Zukor Adolftól A Paramount Pictures filmvállalat alapítója, a hollywoodi filmgyártás egyik létrehozója, Zukor Adolf (Adolph Zukor) 1873. január 7-én született Ricsén és 1976. június 10-én halt meg Los Angelesben. Pályájáról már 1928-ban átfogó kötet jelent meg The House That Shadows Built címmel, amely 1958-ban került a Filmarchívum könyvtárába, Zukor dedikációjával.
Filmnapló 1968-ból Az Egri csillagok premierjének idején, 1968-ban ilyen filmes olvasónaplóval hívta játszani, rejtvényt fejteni az akkori fiatalokat a filmforgalmazó, a MOKÉP.
A hely, ahonnan a magyar film és mozikultúra elindult: Velencze Kávéház Egy meghatározó, mégis kevéssé ismert kultikus mozihelyszín emlékére válogattunk össze néhány képet és dokumentumot.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem