Keresett kifejezés: oktatás

Találatok száma: 275

Rendezés:

Óriási közönségsikert aratott a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton Összesen közel 15 ezren voltak kíváncsiak a filmes esemény programjára! Minden este megtelt Budapesten a Szent István Bazilika előtti tér, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi szeptember 4. és 8. között a Budapesti Klasszikus Film Maratonon.
A hétvégén itt a 6. Országos Rajzfilmünnep! Ismét együtt izgulhatunk Vukkal az első vadászatán, elkísérhetjük Mátyás királyt álruhás kalandjaira, rácsodálkozhatunk a repülni tudó kockásfülű nyúlra: országszerte 100 helyszínen közel 500 vetítési programmal várja az egész családot a Rajzfilmünnep.
Az egyik legkorábbi magyar rádiójáték került elő egy hanglemezlemezhagyatékból A Gramofon Online szerkesztői és kutatói egyedülálló hangdokumentumra bukkantak egy hanglemezhagyaték megvásárlásakor, amelyet most megosztanak mindenkivel a Filmarchívum Youtube csatornáján.
Mozgóképes lexikon és kronológia a 100 évvel ezelőtti őszirózsás forradalomhoz AZ EST híradók sorozata elérkezett oda, amiért voltaképpen megőrizték. Az első forradalmi eseményhez, amelynek legrészletesebb tárgyi bizonyítéka lett 1919 után.
Filmhíradók történelemtanításhoz: 1953 – Tanári segédanyag Az új országgyűlés megkezdte munkáját, Sztálinváros jelenti...!, Pártoktatás a Magyar Acélgyárban, A nép jelöltje Pávkovist Katalin gyapotszedő mester, Az Andráshidai Állami Gazdaság a magasabb tejhozamért
1918. december 10-16. A főváros 100 évvel ezelőtti keresztmetszete 100 évvel ezelőtt a filmhíradók a nagypolitika fordulatai mellett egy fantáziadús nemzetközi szélhámos karrierjéről, egy közvéleményt izgalomban tartó rablógyilkosságról, valamint a zsokék és futballbírák meccséről is tudósítottak.
1918. december 31. – 1919. január 6. Új év, régi gondok Az 1919-es év nehezen indult, az országban nagy volt a feszültség, a filmhíradók személyes tragédiákról és erőszakos atrocitásokról is beszámoltak.
Hogyan készül a dokumentumfilm? Az idei BIDF nem pusztán tematikailag, de a filmkészítési gyakorlatot tekintve is széles spektrumon mozgó alkotásokat mutat be. Óhatatlanul is eszünkbe jut egyes művek láttán a dokukkal kapcsolatos egyik legizgalmasabb kérdés: milyen módszer lehetett az, amelynek révén egyáltalán létrejöhettek.
1919. február 11-17. Tél végi események Szociáldemokrata tiltakozás az ország feldarabolása ellen, katonai szemle a cseh-szlovák demarkációs vonalon Szép Ernővel, szpáhikat lőnek agyon a Perl-féle vendéglőnél és sztrájkba lépnek a bérkocsisok – így telt a tél vége 100 évvel ezelőtt.
Stroheim, az öntörvényű zseni A Cinémathèque française márciusban retrospektívet szentel Erich von Stroheimnek. A bécsi születésű rendező-színész műveiben számos osztrák és magyar utalás van. Az alábbiakban Muszatics Péter Bécs, Budapest, Hollywood című könyvéből közlünk egy róla szóló részletet.
Elindult a CINARTS projekt! Milyen a modern európai város Fritz Lang Metropolis című filmjének apropóján? Mit mutat a tükör Jean Cocteau Orpheus-ában? Mi a szerepe a tájnak festményen és filmen? Hogyan hatnak egymásra film és a vizuális művészetek? Ezekre a témákra hívja fel a figyelmet az öt ország közreműködésével készülő CINARTS nemzetközi oktatási projekt.
1919. április 8-14. „Minden a miénk” A proletárdiktatúra saját halottjának tekintette Eötvös Lorándot, a hadügyi népbiztosság az ország területén található összes lovat lefoglalta a Vörös Hadsereg számára, az üzletek felhalmozott árukészletéből kiárusítást rendezett, a Margitszigetet pedig átadta a proletároknak.
1919. április 15-21. Propaganda, mese és mozgósítás 100 évvel ezelőtt Miközben a Kormányzótanács a nyomorban élők élet- és lakáskörülményeinek javítása érdekében sorra hozta intézkedéseit, a románok megszegve a fegyverszüneti egyezményt, támadást intéztek a Vörös Hadsereg csapatai ellen az erdélyi határon. És akkor beindult a filmes propagandagépezet.
Huszti Péter 75 Huszti Péter Kossuth-díjas színész, rendező, a nemzet művésze, a Corvin-lánc kitüntetettje május 4-én hetvenöt éves.
George Lucas, az univerzumteremtő 75 éves George Lucas Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer, a Csillagok háborúja univerzumának megálmodója, Indiana Jones alakjának megteremtője május 14-én hetvenöt éves.
1919. június 24.-30. A monitorok lázadása A nyár beköszöntével egyre határozottabbá váltak az elégedetlenkedő hangok, egyre több irányból támadták a Tanácsköztársaság forradalmi rendszerét. A feszültség június végén fegyveres konfliktushoz vezetett Budapesten, melyet a dunai hadihajók felkelése tett legendássá.
Szerette a munkát, az igazságot, az életet – 50 éve hunyt el Gertler Viktor 50 éve halt meg Gertler Viktor, az Állami áruház, a Dollárpapa, és Az aranyember rendezője.
90 éve született Gordon Zsuzsa 90 éve született Gordon Zsuzsa, kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész.
120 éve született George Cukor 120 éve született George Cukor, magyar származású, Oscar-díjas amerikai rendező.
1919. július 1-7. „Az idei nyár a proletárok nyara lesz!” 1919. július elején a kül- és belpolitikai gondok növekedésével a Vörös Riport Film híradóinak középpontjába újra a munkások hétköznapjaival és kikapcsolódásukkal foglalkozó hírek kerültek.
1919. július 22-28. – A diktatúra végnapjai 1919. augusztus 1-én megbukott a proletárforradalom, véget ért a Tanácsköztársaság. A Vörös Riport Film híradó legutolsó propagandaszáma azonban még mindig győzelemről és vidámságról mesélt…
Egy csodálatos asszony kamerával Alice Guy-Blaché egyike azoknak méltatlanul elfeledett női alkotóknak, akik oroszlánrészt vállaltak a korai filmipar megteremtésében.
Blockbustertől a művészfilmig – Udo Kier ezer arca szeptember 8. vasárnap 16.00-17.30, Ódry Színpad
Michael Nyman, a zeneszerző és a filmkészítő ELMARAD! szeptember 10. kedd, 16.30-18.00, Uránia Nemzeti Filmszínház
Jean-Pierre Verscheure – hangrestaurátor, a Cinevolution hangrestaurátor műhely vezetője Előadás: Hangrestaurálás a filmörökség megőrzésének kortárs kontextusában, szeptember 5. csütörtök, 9.00-13.00, Francia Intézet
Alapfilmek ismertető
Alapfilmek – Impresszum
Tudósítások a filmszakmáról a levert forradalom után – Lajta Andor öt levele André Libik filmrendező a közelmúltban a Filmarchívumnak ajándékozott 13 levelet, melyeket 1957-58-ban filmes barátaitól, köztük Lajta Andortól kapott. A filmújságíró, szerkesztő, filmtörténész, archivátor Lajta levelei a filmszakma állapotáról tudósítanak, 1957-58-ban, a levert forradalom után, intim megvilágításban.
Elhunyt Richly Zsolt rajzfilmrendező Tévé- és mozifilmek, gyermekeknek készülő produkciók egész sora kötődik nevéhez. Generációk nőttek fel az általa készített sorozatok, a Kockásfülű nyúl és a Kíváncsi Fáncsi kalandjain.
Online Filmklasszikusok A Nemzeti Filmintézet összesen 90 irodalmi adaptáció, történelmi film, ifjúsági, rajz-, mese- és dokumentumfilm ingyenes online hozzáférésének biztosításával járul hozzá a koronavírus miatt bevezetett digitális oktatáshoz és az otthon maradni kényszerülők tartalmas szórakozásához.
„A filmezés számunkra a megismerés folyamata” – Portré Dárday Istvánról 2020. március 25-én ünnepli 80. születésnapját Dárday István, a magyar fikciós dokumentarizmus egyik megteremtője, a Társulás Stúdió alapítója.
Óriási érdeklődés az ingyenesen nézhető filmklasszikusok iránt Eddig több mint 2 millió látogatót vonzott a Nemzeti Filmintézet (NFI) Online Filmklasszikusok programja, amellyel az intézmény a koronavírus miatt bevezetett digitális oktatáshoz és az otthon maradni kényszerülők tartalmas szórakozásához kíván hozzájárulni.
50 Alapfilm az ingyenes filmcsomagokban A digitális oktatás támogatására közzétett Online Filmklasszikusok csomagban, valamint a Magyar Film Napja alkalmából szabadon elérhető vígjátékok között most 50 Alapfilm is megnézhető.
Klassz – Videók
Kapcsolat Keress minket telefonon vagy e-mailen!
Partnereink
125 éve született Moholy-Nagy László Százhuszonöt éve, 1895. július 20-án született Moholy-Nagy László fotográfus, konstruktivista festő, ipari formatervező, a Bauhaus iskola kiemelkedő tanára, a kísérleti filmek magyar úttörője, a 20. század talán legnagyobb hatású magyar képzőművésze.
BKFM előadások  A Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM) szakmai napja a Budapesti Francia Intézetben.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem