Gyürey Vera

szakértő, Budapest

 

Gyürey Vera 1962-től csaknem négy évtizeden át tanított a budapesti József Attila Gimnáziumban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán, a 20. századi magyar irodalomtörténeti tanszéken módszertant oktatott. A magyar nyelv és irodalom tantárgy előadója volt az egykori Művelődési Minisztériumban, majd az Országos Pedagógiai Intézetben. A hetvenes évek végén részt vett az új gimnáziumi tankönyvek kidolgozásában és megjelentetésében, vezetője volt az egykori Iskolatelevízió filmesztétikai adásainak. 2004-ben Balogh Gyöngyivel és Honffy Pállal megírta A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig című kötetet, 2007-ben pedig megjelent A magyar filmtörténet képeskönyve, amelyet Veress József és Lencsó László szerzőtársakkal közösen készített.

1985-ben került a Magyar Filmintézetbe, amelynek 1990-től húsz évig volt igazgatója. A magyar filmek felújítási programjáért 1993-ban munkatársaival Balázs Béla-díjat kapott. 1985-től megindította és 2011-ig vezette a magyar tanárok filmes továbbképzését. Sokat tett azért, hogy a magyar középiskolai oktatásban megjelenjen a film mint a kultúra fontos része. Igazgatásának első évében, 1990-ben nyitotta meg kapuit az Örökmozgó Filmmúzeum. Neki köszönhető, hogy 1992-ben a Magyar Nemzeti Filmarchívum közgyűjteményi státusba került és elindult a Körhinta című magyar filmklasszikus restaurálásával az archívum filmfelújítási programja. 1995-től indult el az archívum nemzetközi kutatása és a magyar némafilm-gyűjtemény bővítése. Nevéhez fűződik a filmfelújítás és megőrzés kérdéseiről szóló, különleges vetítési programmal kísért Filmemlékezet fesztiválok megrendezése 1997-től 2011-ig. Az új szerzemények nagy része a kilencvenes években, külföldi archívumokból került haza. 2004-ben zajlott az első magyar színes film, a Ludas Matyi (1949) digitális restaurálása, amelyet azóta több száz film követett.

Gyürey Vera 2011-ben vonult nyugdíjba. 2015-ben a hamburgi Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon munkásságának elismeréseként megkapta a Reinhold Schünzel-díjat.

A Filmarchívum múltja és jövője, a magyar filmek mentése, megőrzése és felújítása témában előadást.

Gyürey Vera  (forrás: MTI Fotó)

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem