A színésznő Budapesten nőtt fel, gyermekkora óta szenvedélyesen szereti a színházat. Tanulmányait az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában szerzett érettségije után előbb a brüsszeli színiakadémián, majd a párizsi Színművészeti Egyetemen folytatta. Az Emilie Müller című francia kisfilm címszerepével mutatkozott be, amely számos nemzetközi díjat nyert, jelentős hírnévre tett szert Franciaországban.
Első főszerepe Philippe Noiret oldalán a Párizs királya című filmben volt, amit számos mozi- és tv-film, valamint sorozat követett (Maigret, The Witcher). Színházban olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint Christian Rist, Irina Brook, Jean-Pierre Vincent vagy Anne-Laure Liégeois. Legjelentősebb színházi szerepe a Phaedra volt, amelyet több évadon keresztül játszott Franciaországban és a világ több országában.
Varga Veronika Magyarországot sem hagyta el, párhuzamosan tesz eleget a két országból érkező felkéréseknek. Augusztus közepén fejezte be Badits Ákos első nagyjátékfilmjének forgatását, amelyben főszerepet kapott Walters Lili, Takács Zalán és Árpa Attila mellett. A mozikban szeptember 26-ától látható Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje, amelyben Vidákné szerepét alakítja. Dombrovsky Linda bemutatásra váró új kisfilmjében – az Újjászületésben – is női főszerepet alakít Mácsai Pál és Trill Zsolt oldalán. Az elkövetkező hónapokban több Magyarországon forgó projektben is szerepet vállalt.
A Franciaországban bemutatásra váró következő filmje, a Petit pays, Eric Barbier rendezésében és a Pathé forgalmazásában, 2020 márciusától látható a mozikban.
Közönségtalálkozó: 09. 07. 17:30 Puskin mozi (a Párizs királya vetítése)