Exkluzív tárlatvezetés kortárs alkotókkal a Nagylátószög kiállításon középiskolás diákoknak

 

Nagylátószög – 120 éves a magyar film című kiállítás célja, hogy átfogó képet adjon a hazai filmművészet múltjáról és jelenéről.    

A filmnek kezdettől fogva fontos társművészete, sokszor inspirációforrása a zene és az irodalom. A film még "csak" 126, a magyar film pedig 120 éves, de nagyon gazdag és sokszínű múltra tekinthet vissza. Valójában már a némafilmek sem voltak némák, zenei kísérettel voltak láthatóak és hallhatóak, a film zenéje a mai napig meghatározó része a filmélménynek. Egy film megszületéséhez elengedhetetlen egy jó történet, egy jó forgatókönyv is, amely gyakran irodalmi mű alapján készül.   

Ezért jutott eszünkbe, hogy rendhagyó, személyes tárlatvezetésekre kérjük fel a kortárs irodalom és zene kiválóságait, hogy a Nagylátószög kiállítás terét bejárva mondják el, mutassák meg a középiskolás diákoknak, hogy milyen filmélmények, filmmel kapcsolatos események voltak rájuk nagy hatással.   

Tárlatvezetők: Vitáris Iván, Kemény Zsófi, Henri Gonzo, Simon Márton   

A tárlatvezetésekre olyan 5 fős középiskolai csoportok jelentkezését várjuk, akik szeretik a magyar filmet és szívesen részt vennének az eseményen.    


Exkluzív tárlatvezetés Kemény Zsófival

2020-ban végzett az SZFE filmdramaturg szakán. Eddig két és fél regénye és egy verseskötete jelent meg, 17 éves kora óta lép fel rendszeresen slammerként és könnyűzenei formációkban.

"A magyar film 120 éves. Ezalatt a 120 év alatt felfoghatatlanul megváltozott a világ. Nézünk egy filmet. Ugyanazt látjuk? Nyilván nem, mert mindenki mást szed ki belőle, még ha együtt és ma nézzük is. De akkor mennyire mást láthatott a kortárs közönség, és vajon mit fog látni a jövő generációja? Mi az, ami nekik és nekünk is megvan egy filmben, mitől lesz élmény? A jelmezek, a tárgyak, a szépségideál, a szokások, a filmnyelv, a beszéd, a díszlet, a mondanivaló közben elavulhat és nevetségessé válhat, de biztosan van valami, ami nem. Mi lehet az? Vagy mi lehetnek azok? És a moziélménnyel mi a helyzet? Arról szeretnék beszélgetni, hogy vajon mi az, ami örök?"

Kemény Zsófi (forrás: Hajas Orsolya)

Kiállítás: Nagylátószög – 120 éves a magyar film
Helyszín: Ludwig Múzeum, 2. emelet
Időpont: 2021. október 29., péntek 13.00
Regisztráció ITT.
Jelentkezési határidő: 2021. október 27., szerda éjfél



Exkluzív tárlatvezetés Henri Gonzóval

Henri Gonzo a Fran Palermo együttes alapító dalszerzőjeként, producerként valamint filmzeneíróként és grafikusként vált ismertté a budapesti kortárs művészvilágban. 27 éves korára már szerepelt a Forbes 3O listáján, nyert Petőfi zenei díjat, legutóbbi lemezéért Fonogram-díjat. Zenekarával legutóbbi lemezüket Londonban egy Grammy-díjas producerrel rögzítették a hetvenes évek analóg technikájával, Magyarországon pedig állandó szereplői a kluboknak és fesztiváloknak.  

Számos filmhez szerzett már zenét, a FOMO című film zenéje Highlights of Hungary jelölést is kapott, emellett grafikusként is dolgozik valamint 2O2O óta a La Boum fesztivál egyik alapítója és art direktora. Igazi filmrajongó, a zeneszerzés felé tett első lépéseit többnyire filmzenék inspirálták.  

A  kiállításon mesél nekünk személyes kötődéséről a magyar filmipar legnagyobbjaival kapcsolatban, a filmzeneírástól a grafikán át az építészetig.

Henri Gonzo (forrás: Pósalaki Anett)

 

Kiállítás: Nagylátószög – 120 éves a magyar film
Helyszín: Ludwig Múzeum, 2. emelet
Időpont: 2021. november 3., szerda 11.00
Regisztráció ITT.

Jelentkezési határidő: 2021. október 31., vasárnap éjfél



Exkluzív tárlatvezetés Vitáris Ivánnal
 

Artisjus junior díjas dalszerző, énekes. Az Ivan&The Parazol budapesti rock zenekar alapító frontembere. Zenekarával világszerte turnéztak, Magyarországon pedig állandó szereplői a kluboknak és fesztiváloknak. Eddig 5 nagylemezt jelentettek meg, 2013-ban MTV EMA díjat, és számos Fonogram jelölést kaptak. Legújabb lemezük, a Budai Pop, amelyen csak magyar nyelvű dalokkal most jelent meg a nyáron. Vitáris Iván a zene mellett formatervező mérnökként is tevékenykedik. 

"A művészetben a film és a zene kéz a kézben jár. Ahogy a képek érzéseket és pillanatokat fogalmaznak meg, úgy a zene ugyanezt teszi. A kettő együtt talán az egyik legkifinomultabb kifejezési formát hozza létre. Legyen szó nagyjátékfilmről vagy egy klipről, az egyikről eszünkbe jut a másik. Nagy utazás a Sose halunk megből vagy Kőbánya blues a Kopaszkutyából. Mindkettő ikonikus pillanata a magyar zene és film kapcsolatának. Tárlatvezetésemben ezt a szimbiózist szeretném körbejárni a magyar film 120 évén keresztül, valamint kitérnék a magyar kifejezetten zenei filmekre – például Kopaszkutya, Városbujócska, Extázis 7–10-ig."     

Vitáris Iván (forrás: Wanda Martin)

Kiállítás: Nagylátószög – 120 éves a magyar film
Helyszín: Ludwig Múzeum, 2. emelet
Időpont: 2021. október 12., kedd 13.00
A regisztráció lezárult.
Jelentkezési határidő: 2021. október 7., csütörtök 14.00

 

Jelentkezési feltételek 

A tárlatvezetések ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Egy iskolából egy csoport jelentkezhet egy tárlatvezetésre. Egy csoport 5 fős. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben fogadjuk. A további tárlatvezetéseknél az az iskola előnyt élvez, amelyik korábbi tárlatvezetésen még nem vett részt. Szeretnénk minél több iskola diákjainak lehetőséget teremteni. A regisztrációs felületen kérjük az alábbiakat kitölteni:  kapcsolattartó tanár neve, elérhetősége, iskola neve, kérdés a tárlatvezetőnek: közösen fogalmazzatok meg a tárlatvezetőnek magyar filmhez kapcsolódó kérdést, ami érdekel titeket.  

A regisztrációról automatikus visszaigazoló e-mailt küldünk. Amennyiben nem érkezik meg, kérjük, ellenőrizze a levélszemét és a promóciós mappáját. Ha ide sem érkezne meg levelünk, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az oktatas@nfi.hu e-mail címen.    

Az automatikus válasz még nem minősül foglalásnak, egy visszaigazoló e-mailt is küldünk arról, hogy sikeres volt-e a foglalás.  A programváltoztatás jogát fenntartjuk. A rendezvényre a hatályos járványügyi jogszabályok vonatkoznak.