Diákvetítések – Klassz program a Budapesti Klasszikus Film Maratonon

 

Ingyenes diákvetítések általános és középiskolás csoportoknak

A Nemzeti Filmintézet szeptember 13. és 18. között már ötödik alkalommal rendezi meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, a Budapesti Klasszikus Film Maratont.

Szeptember 13. és 16. között ebben az évben is szeretettel várjuk az általános és középiskolás korosztályt a KLASSZ program keretében szervezett zártkörű ingyenes diákvetítéseinkre a Toldi moziba. A diákok nagyvásznon, együtt nézhetik meg a restaurált klasszikusokat. A középiskolásoknak szóló vetítések után pedagógusok és a Magyartanárok Egyesületének tagjai tartanak előadást a filmekről.

A Toldi moziban szeptember 13-án 10.00-kor Zágoni Balázs mutatja be Szamos-parti Hollywood című ifjúsági regényét egy közönségtalálkozó keretében. Az eseményen Kertész Mihály A tolonc című 1914-es némafilmjét is meg lehet nézni. A vetítés után a kolozsvári filmgyártás kezdeteiről, a némafilmekről és a filmarchívumok munkájáról beszélgetünk Zágoni Balázzsal.

Részletes program és regisztráció:

2022.09.13 10.00 kisterem
A tolonc  
Közönségtalálkozó Zágoni Balázzsal, a Szamos-parti Hollywood című ifjúsági regény szerzőjével
Moderátor: Vinczellér Katalin
A program hossza: 125 perc
Ajánlott korosztály: 4–8. évfolyam
A regisztráció lezárult.

2022.09.13 9.30 nagyterem
Az aranyember
 
Vendégelőadó: Konczer Kinga (Magyartanárok Egyesülete)
A program hossza: 165 perc
Ajánlott korosztály: 10–12. évfolyam
A regisztráció lezárult.

2022.09.13 12.30 nagyterem
Égigérő fű
 

Közönségtalálkozó Ullmann Mónika színésznővel
Moderátor: Berényi Diána, filmes PR és marketing szakember
A program hossza: 155 perc
Ajánlott korosztály: 1–5. évfolyam
Az előadás betelt.

2022.09.13 13.30 kisterem
A vád tanúja (Witness for the Prosecution)
Vendégelőadó: Deák Márton (Magyartanárok Egyesülete)
A program hossza: 175 perc
Ajánlott korosztály: 10–12. évfolyam 
Az előadás betelt.

2022.09.14 10.00 nagyterem
Hyppolit, a lakáj  
Vendégelőadó: Fenyő D. György (Magyartanárok Egyesülete)
A program hossza: 135 perc
Ajánlott korosztály: 9–12. évfolyam 
Az előadás betelt.

2022.09.14 10.15 kisterem
Macskássy Gyula mesefilmjei       
A filmes blokk hossza: 105 perc
Ajánlott korosztály: 3–6. évfolyam 
Az előadás betelt.

2022.09.14 12.45 nagyterem
M – egy város keresi a gyilkost (M - Eine Stadt sucht einen Mörder)
Vendégelőadó: Arató László (Magyartanárok Egyesülete)
A program hossza: 175 perc
Ajánlott korosztály: 11–12. évfolyam 
Az előadás betelt.

2022.09.14 13.15 kisterem
Hannibál tanár úr  
Vendégelőadó: Varga Sándor (Magyartanárok Egyesülete)
A program hossza: 145 perc
Ajánlott korosztály: 10–12. évfolyam 
Az előadás betelt.

2022.09.15 10.00 kisterem
Hosszú futásodra mindig számíthatunk
Menedékem Anglia (Refuge England)
Vendégelőadó: Trojkó Ildikó
A program hossza: 90 perc
Ajánlott korosztály: 11–12. évfolyam 
Az előadás betelt.

2022.09.15 10.15 nagyterem
Sose halunk meg  
Vendégelőadó: Varga Sándor (Magyartanárok Egyesülete)
A program hossza: 150 perc
Ajánlott korosztály: 11–12. évfolyam 
Az előadás betelt.

2022.09.15 11.50 kisterem
Casablanca
Vendégelőadó: Marton Éva (Magyartanárok Egyesülete)
A program hossza: 160 perc
Ajánlott korosztály: 9–12. évfolyam
Az előadás betelt.

2022.09.15 13.15 nagyterem
Az erdő kapitánya     
A program hossza: 70 perc
Ajánlott korosztály: 1–6. évfolyam
Az előadás betelt.

2022.09.16 10.00 nagyterem
Macskafogó      
A program hossza: 95 perc
Ajánlott korosztály: 3–8. évfolyam
Az előadás betelt.

2022.09.16 10.15 kisterem
Hófehér    
Vendégelőadó: Szarka Judit (Magyartanárok Egyesülete)
A program hossza: 150 perc
Ajánlott korosztály: 11–12. évfolyam
Az előadás betelt.

2022.09.16 12.00 nagyterem
Szaffi    
A film hossza: 80 perc
Ajánlott korosztály: 1–6. évfolyam
Az előadás betelt.

2022.09.16 13.15 kisterem
Jules és Jim (Jules et Jim)
Vendégelőadó: Szarka Judit (Magyartanárok Egyesülete)
A program hossza: 160 perc
Ajánlott korosztály: 11–12. évfolyam
Az előadás betelt.

 

PLUSZ VETÍTÉSEK AZ URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZBAN

A nagy érdeklődésre tekintettel az Uránia Nemzeti Filmszínházban plusz hat diákvetítést tartunk a Maratonon!
A vetítések ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben fogadjuk 2022. szeptember 12., hétfő 18.00 óráig.
 
2022.09.14., SZERDA 10.00
Hyppolit, a lakáj
A regisztráció lezárult.
 
2022.09.14., SZERDA 12.00
Macskafogó
A regisztráció lezárult.
 
2022.09.14., SZERDA 14.00
Hannibál tanár úr
A regisztráció lezárult.
 
2022.09.15., CSÜTÖRTÖK 10.00
Casablanca
A regisztráció lezárult.
 
2022.09.15., CSÜTÖRTÖK 12.00
Az erdő kapitánya
A regisztráció lezárult.
 
2022.09.15., CSÜTÖRTÖK 14.00
Égigérő fű
Regisztráció ITT
 

Jelentkezési feltételek a diákvetítésekre

A vetítések ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben fogadjuk 2022. szeptember 9., péntek 12.00 óráig. Egy intézmény több vetítésre is regisztrálhat, de kérjük, hogy első alkalommal legfeljebb 30 fővel regisztráljanak. Amennyiben magasabb létszámú csoporttal szeretnének érkezni, kérjük, jelezzék az oktatas@nfi.hu e-mail címen.

A szabad helyek függvényében van lehetőség nagyobb csoportoknak is helyfoglalásra, de szeretnénk minél több iskolának lehetőséget biztosítani.

A regisztrációról automatikus visszaigazoló e-mailt küldünk. Amennyiben nem érkezik meg, kérjük, ellenőrizze a levélszemét és a promóciós mappáját. Ha ide sem érkezne meg levelünk, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az oktatas@nfi.hu e-mail címen.

Az automatikus válasz még nem minősül foglalásnak, egy visszaigazoló e-mailt is küldünk arról,
hogy sikeres volt-e a foglalás.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. A rendezvényre a hatályos járványügyi jogszabályok vonatkoznak.

 

EGYSZERI ÉS MEGISMÉTEHETETLEN

FILMES ÉLMÉNYRE INVITÁLJUK A DIÁKOKAT, EGYETEMISTÁKAT ÉS PEDAGÓGUSOKAT!  

THIERRY FRÉMAUX, a lyoni Lumière Intézet és a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége.   

A Budapesti Klasszikus Film Maraton idén kiemelt figyelemmel mutatja be a filmörökség megőrzésében komoly eredményeket elért lyoni Lumière Intézet munkáját.    

A fesztivál látogatói szeptember 14-én, szerdán, 18:30-tól láthatják az Urániában a Lumière! – A kaland kezdete című filmet, amelyet Thierry Frémaux a Lumière testvérek filmjeinek fennmaradt képkockáiból állított össze egyetlen filmalkotássá. Az este különleges utazást ígér a filmművészet megteremtőinek univerzumába, mert az archív felvételeket a rendező élő kommentárja kíséri, amelyben a modern kor hajnaláról, az akkori Franciaországáról, valamint a mozgókép megszületéséről mesél. A különleges filmes időutazás után Thierry Frémaux bemutatja az egyik utolsó francia némafilm - Charles Vanel, Az éjszakában - digitálisan restaurált változatát, amelyet Szabó Ádám tangóharmonika művész élő koncertje kísér. A regisztráció mindkét programra ingyenes belépést biztosít.        

REGISZTRÁCIÓ ITT.