Valahol Európában – Tanári segédanyag

Ajánlott korosztály: 9–12. évfolyam  

Tantárgyi kapcsolatok: magyar nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma és színház, történelem, vizuális kultúra, hon- és népismeret, etika, ének-zene

Ajánlás a film feldolgozásához

Azoknak a diákoknak ajánljuk elsősorban, akik már tanultak a második világháborúról. A vetítés előtt elég megemlíteni, hogy 1947-ben készült, alig két évvel a második világháború után, amikor még nagyon elevenen élt mindenkiben az átélt szörnyűségek emléke. Esetleg felkerülhet a táblára vagy valamilyen mindenki számára jól látható felületre a film kezdetén elhangzó ajánló:

„Filmünket a névtelen gyereknek ajánljuk. Azoknak a gyerekeknek, akiknek ez volt a sorsuk a történelmi idők országútjain. Valahol, ahol a háború vihara végigsepert országokon, tájakon, embereken, életeken, valahol Európában, valahol a Duna mentén.”

 

I. RÁHANGOLÓDÁS A TÉMÁRA

  • Milyen érzéseket váltott ki belőletek a film? Milyen gondolataitok támadtak a vetítés közben?
  • Mindenki írja fel, hogy melyik számára a film legemlékezetesebb jelenete!
  • Azok, akik azonos jelenetet választottak, kiscsoportot alkotva beszéljék meg, hogy miért éppen ez a rész hatott rájuk a leginkább. A csoportok szóvivői ismertessék az osztállyal a beszélgetés tartalmát. A többiek kérdéseket tehetnek fel a csoport tagjainak.

 

II. TARTALMI FELDOLGOZÁS

1.      Háborús gyereksorsok  

A következő részletek segítenek felidézni, hogy melyik gyerek miért került az országútra. Nyolc gyerek előéletébe kapunk betekintést. A többiek feltételezhetően hasonló élményeken mehettek keresztül. (A szereplőket nevelőotthonokból válogatták, sokan közülük saját magukat alakítják.)  

  • Mit gondoltok az egyes gyerekekről?
  • Ki hogyan viselkedik a későbbi történések során?
  • Kit tartotok közülük rokonszenvesnek? Miért?
  • Ki tűnik ellenszenvesnek? Miért?
  • A kecskepásztor kisfiú, kb. 8 éves (03:18–04:08)
    Idilli táj, messziről hallatszik a háború zaja, a gyerek látja, amikor felrobban a házuk, a ház leég, amikor hazaér, már senkit sem talál. 

  • A zsidó kisfiú, kb. 9 éves (04:17–05:35)
    A koncentrációs táborba tartó vonat ablakából dobják ki. A robogó vonatból a töltésre zuhan, felteszi a gondosan elrejtett szemüvegét, és tanácstalanul néz körül. Matrózruhában van, feltételezhetően rendezett családi körülmények között élt eddig.

  • A szőke kislány, kb. 10 éves (05:39–06:06)
    Édesapját a szeme előtt lövik agyon több más emberrel együtt.

  • Kuksi, a legkisebb, kb. 5 éves (06:15–08:08)
    Magára maradva menekül a szétlőtt utcákon. Ruházatából, kommunikációs képességeiből, talpraesettségéből arra lehet következtetni, hogy gondos, szerető családban nevelkedett eddig.

    • Hosszú, 18 éves (08:10–9:44)
      A haverjával a lebombázott javítóintézet pincéjéből másznak elő.

  • Éva, 18 éves (38:05–43:12)
    Megöli az őt megerőszakoló német katonatisztet, menekülnie kell.

 

  • Ficsúr, kb. 17 éves (1:27:05–1:29:05)
    Családja meghalt a bombázásban. Szavaiból, viselkedéséből arra következtethetünk, hogy jómódú család féltett gyermeke.

  • Vörös, kb. 14 éves (1:27:05–1:29:05)
    Apja hadifogoly, anyja elhagyta, egyszerű körülmények között élhetett, vagány, valószínűleg az utcán nevelkedett. A gyerekek sorsa közös, de különben ahányan vannak, annyifélék: különböző az életkoruk, személyiségük, szocializációs környezetük.

   

 

2.      Bandából közösség  

a)     Az országúton | 10:52–21:17  

  • Vajon miért maradnak együtt a véletlenszerűen találkozó gyerekek? Mi tartja össze a bandát?
  • Mit gondoltok, mit éreznek egymás iránt? 
  • Milyen „bűncselekményeket” hajtanak végre? Mi indokolja a tetteiket? Melyik tettüket tartjátok a legsúlyosabbnak?
  • Mit gondoltok Hosszúról? Miért hallgatnak rá? Mivel nyeri el társai bizalmát?
  • Milyen módon próbálja szabályozni a többieket?
  • Mit ért azalatt, hogy a verekedők ismerkednek?
  • Az akasztás motívuma többször megjelenik a film során. Milyen érzéseket kelt a gyerekekben az akasztott emberek látványa? Mit olvastok le az arcukról?
  • Szabadok-e ezek a gyerekek? Jó-e nekik, hogy azt csinálhatják, amit akarnak?  

b)     Az első találkozás a muzsikussal | 29:50–35:06; 43:30–45:35 

 

  • Mi a véleményetek az öreg viselkedéséről?
  • Mit érezhet az éleskamrában tetten ért fiú iránt?
  • Miért zárja be? Büntetni akar?
  • El tudjátok képzelni, hogy a gyerekek valóban akasztanak? Milyen előzményei vannak ennek?
  • Hogyan viselkedik Hosszú ebben a válságos pillanatban? Igazat adtok neki?
  • Mi lesz a büntetése Kuksinak, amiért elengedte a foglyot? Egyetértetek ezzel a büntetéssel?  

 A zenéről és a szabadságról – Így beszél később az öreg muzsikus | 58:37–1:03:02  

c)      Kuksi és a szabályok | 46:46–50:46  

  • Vajon miért engedte el a kisfiú a muzsikust?
  • Miért nem akar Kuksi kijönni, amikor a kislány kiengedné?
  • Hogyan reagál akkor, amikor Hosszú kiengedi? Miért könnyebbül meg?
  • Milyen hatást kelt a gyerekekben az öreg visszatérése? Mitől tartottak?
  • Miben különbözik Simon Péter az eddig megismert többi felnőttől?  

d)     Közös ügy a gyerek foglyok kiszabadítása | 1:04:54–1:08:00

  • Miért háborodik fel Hosszú?  Miért véli úgy, hogy ezt nem lehet tűrni?
  • Hogyan fogadják a társai a javaslatát? Vajon miért félnek odamenni?
  • Mi tudtok leolvasni közben Simon Péter arcáról?

e)     A szabadságért harcolni kell | 1:13:53–1:16:44

  • Mi ad bátorságot a várható harchoz?

f)      Kuksi halála | 1:21:33–1:24:35

  • Kikre emlékeztet Kuksi története?
  • A Marseilles dallama többször felhangzik a filmen, először zongorán, azután fütyülve, majd szájharmonikán. Idézzétek fel, mikor!
  • Miben változott meg Hosszú? Milyen most a viselkedése?
  • Minek, illetve kinek köszönhető, hogy a bandából igazi közösség lett?
  • Milyen szerepet játszott ebben Hosszú, Kuksi és az öreg muzsikus?    

 

3.      Simon Péter pedagógiája | 1:30:02–1:36:42 

  • Miért nem tanúskodnak a falubeliek a gyerekek ellen? Mi hozza a megoldást?
  • Hogyan sikerül Simon Péternek elnyernie a gyerekek bizalmát?
  • Idézzétek fel az egymásra találás folyamatát!
  • Hasonlítsátok össze Simon Péter gyerekekkel való bánásmódját a többi filmben szereplő felnőttével!
  • Van-e rajta kívül segítőkész, a gyerekekre figyelő felnőtt szereplő?  

III. ZÁRÁS ÉS ÉRTÉKELÉS   

Nézzük meg a film nyitó képsorait! | 2:10–2:50  

  • Mindenki mondjon egy-egy mondatot, ami a képsor kapcsán eszébe jut!
  • Jelöljünk ki a teremben egy véleményvonalat a legpozitívabbtól a legnegatívabbig. Helyezkedjetek el ezen az egyenesen, azaz a skála azon helyére álljatok, ami megfelel a véleményeteknek!
  • Indokold, hogy miért éppen oda álltál! Mi tetszett, illetve mi nem tetszett a filmben?

IV. Egyéb feladatok

Amennyiben a diákoknak kedvük van hozzá, elemezni lehet az alkalmazott képi és zenei eszközöket, illetve ezek hatását. A következő tanulmányrészlet erre mutat példát.  

Megyeri József: Zenei frázisok néhány magyar filmben (1947–1953)

Szekszárdi Júlia – Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem