Kaffka Margit: Hangyaboly (1917) – Fábri Zoltán (1971)

Fábri Zoltán filmje a lírai-esztétizáló stílusirányzathoz tartozik, ugyanakkor a rendező nem mond le a műveire jellemző kiélezett drámai konfliktusok bemutatásáról sem. Mindennek megvalósítására egy apácazárda zárt közösségében bonyolódó regény kiválóan alkalmas.

Fábri Zoltán filmje a hetvenes évek elején elinduló, lírai-esztétizáló stílusirányzathoz tartozik, ugyanakkor a rendező nem mond le a műveire jellemző kiélezett drámai konfliktusok bemutatásáról sem. Mindennek megvalósítására a „hosszú 19. században”, egy apácazárda zárt közösségében bonyolódó regény kiválóan alkalmas. A századfordulós, szecessziós környezet, a sejtelmesen megvilágított belsők és a szabadságot szimbolizáló plein air-külsők megfelelő közeget jelentenek az esztétizáló stílus gazdag, ornamens díszítettségének megformálásához. Nem véletlen, hogy a stílusirányzat több filmje játszódik ekkor (pl. Huszárik Zoltán: Szindbád, 1971), tekint vissza erre a korszakra (pl. Makk Károly: Szerelem, 1970) vagy választ helyszínként zárt intézményt (pl. Sándor Pál: Szeressétek Odor Emíliát!, 1969). A drámai konfliktust pedig az utódlás körül összecsapó modern és konzervatív csoport összecsapása hordozza, amelyet a korszellem mellett személyes érzelmek is motiválnak. Utóbbiak lélektanilag elmélyült ábrázolásával Fábri a korban még igencsak tabunak számító témát is érint, hiszen a reformokat szorgalmazó Virginia nővér nem csupán racionális meggyőződésből támogatja Magdolnát, a haladók csoportjának főnökasszony-jelöltjét.

Kaffka Margit a Nyugat első nemzedékének írója, műveire az impresszionizmus és a lélektaniság jellemző, Ady hatás mutatható ki az első időben. Második férje Balázs Béla öccse. 1918-ban, 38 évesen halt meg spanyolnáthában fiával együtt. 1904 és 16 között nyolc regénye, hat elbeszéléskötete és hat verseskötete jelent meg. Legjellegzetesebb szövege a Színek és évek (1912) című regénye, amelyben egy idős nő visszaemlékezései adják egy letűnt kor elbeszélői keretét saját szubjektivitástól eltávolodva mégis belső nézőpontból. A hangyaboly 1917-ben jelent meg.

A filmrészletek fő tónusa a diáklányok fehér hálóingének, viruló, életteli lányságuknak és az apácák fekete ruhája, főkötője, ami testüket is eltakarja. A lányok bentlakásos iskola egy személyes, belső életük színtere is, nem csak az órákon tanulnak együtt, hanem a hálóterem a magánéleti szálak szövődésének helyszíne, ami az apácák ellenére van, akiknek feladata hogy tisztának és ártatlannak tartsák meg a lányokat, amíg férjhez nem mennek a külvilágba újra kikerülve. Ők mégis érvényt szereznek egyéniségüknek és személyes vágyaiknak, és ennek különféle módjai történnek meg, miközben a zárt világ szabályai leképezik a társadalmi rend képmutató, élhetetlen voltát. Az apácák főnöknőt választanak, két pártra szakadnak: a modernizáló és a konzervatív szárny összeütközésének a diákok a csatatere tulajdonképpen. Az egyik gazdag vagyon örökösnőjét a konzervatív szárny próbálja apácanövendéknek beszervezni, és az ő holmijait viszik át a másik hálóterembe. A lányok azért nincsenek beavatva, hogy ne tudják ellenkező irányba befolyásolni társnőjüket, de így is beszökik az udvarlója (lásd a másik háromperces részletet), ami miatt felbolydul a hangyaboly. A hangyaboly metafora a fekete ruhákra is utal, ahogy nyüzsögnek távoli nézőpontból az apácák, intézik ügyeiket, amiből aztán semmi sem lesz, vagy kisszerűnek bizonyul utólag. A lányszöktetés sikerül, és a konzervatívok győznek egy másik személyes konfliktus miatt, de lényegében minden ugyanúgy megy tovább, az apácazárda zárt világa nem szembesül semmivel, és nem is változik. A késő modern szöveg belső nézőpontból mutatja az összes, ellentétes indíttatású szereplőt, mindenkit meg lehet érteni, de a konfliktusok is világosak és jól megrajzoltak, amelyeknek nem a megoldását, hanem a tőlük való távolra kerülést, rajtuk való túllépést sugallja a szöveg vége és a címe, ahogy a lányok is elérvén a megfelelő kort, elhagyják az intézményt testben és lélekben is.

A filmrészletekben a föntről lefelé irányuló nézőpont, a felső kameraállás fejezi ki a hatalmi viszonyokat, amely a hit kérdésével, az isteni nézőszöggel is összekapcsolódik, hiszen az apácák egy olyan ideológia nevében nyomják el a tanulókat, amely a jézusi áldozatra, a tízparancsolatra hivatkozik állandóan, miközben maguk is állandóan a hatalmi, anyagi, és személyes vonzalom érdekei mentén döntenek és cselekednek. Az első részletben a lányok félkörívben állják körül a földre fektetett keresztet, ami sokkal tisztább és meggyőzőbb kép, mint a templomban alsó kameraállásban felvett szenvedő és csúnya Jézusábrázolások. A hálóterem sarkából felső kamerállásból felvett kép bensőséges és intim hangulatú, a lányok összetartásának szorosságát a felnőttekkel és apácákkal való szembenállásból nyertnek mutatja. A második részletben, amikor fellázadnak, a regény nem írja le bővebben a diákok és apácák fejvesztett szaladgálásának látványát, amit a filmben viszont az emeleti ablakból kikiabáló Kunigunda nővér fokalizál felső nézőpontból, a gyertyával a kézben körtáncot lejtő lányok pedig az Egyedi Ildikó alakította legnagyobb szájúbb lány csúfondáros kántálására épphogy nem segítenek megtalálni a nem kívánt betolakodót, hanem növelik a káoszt, és örömüket lelik a szabad mozgásban esti időpontban az udvaron, amikor már bent kéne a hálóteremben lenniük a szigorú szabályozott rutin szerint. A harmonikus, gyors, összekapaszkodó mozgás szép látvány felülről nézve, és a lányok szabadságát, életörömét elnyomhatatlannak mutatja, az apácák tehetetlenségét, a lázadással szembeni félelmét pedig kisszerűnek értelmezi.

 

Mit gondoltok, mi történt, hogy elviszik az egyik diáklány holmijait, matracát? [Mintha meghalt volna, kirúgták? – valójában átköltöztetik az apácanövendékek közé, mert a sororok meggyőzték a vagyonos lányt, hogy legyen ő is apáca] Mit csinálnak a lányok, akik szintén nem tudják? [ahogy az apácáktól tanulták, gyászszertartást rendeznek neki, hatalmas kereszttel, gyertyákkal a földön, és imádkoznak érte] És mit jelent ez a rituális gesztus? [saját rítust találnak ki, hogy elbúcsúzzanak]


Hogy vonatkozik ez a rész a film/regény címére, mi történt a „hangyabolyban”, és szerintetek miért? [Felbolydult a hangyaboly, mert megszökött Gruber candidáta] A candidáta cím azokra a diáklányokat illette, akik nem csak tanultak az apácák iskolájában, hanem apácanövendéknek jelentkeztek.]
Gyűjtsük ki a megnevezéseket a regény szövegéből, hogy kit is üldöznek [őrült, rabló, betörő, mocskos kísértet, hadifogoly, merénylő]? A fejezet vége szerint az egyik diáklány udvarlója volt, aki miatt felzaklatták magukat a lányok és apácák. Mi utal arra a szövegben, hogy a nézőpontváltás iróniát takar? [dőltbetűvel szedett szavak, túlzó kifejezések: hősen, mint a feltüzelt harcosok, öregjeik életét megmenteni, soror Adél tíz éve nem futott ilyen jót] Az irónia forrása a férfi nemhez való ambivalens viszonyulásban áll a zárda lakói között: miben áll ez?

Kaffka Margit: Hangyaboly (részlet)

„- Mi történt, az istenért? Micsoda? Ki? Hol?... Úristen, és ti itt álltok - idefenn. A másik lépcsőn vagy a kápolna alatt feljöhet akárki, és eggyel feljebb a növendékeink alszanak. Rögtön elosztódunk, egy-kettő-háromfelé - így ni! Ti maradtok; ezek induljanak erre a hátulsó lépcsőhöz! Önök velem, gyorsan, lefelé! Meg kell keresni, ki kell seprűzni, ha csakugyan van valaki. Minden lámpát fel, világot mindenütt.
Egyszerre megindultak lefelé; már hősen, bátran mind, szervezett tömegben, együtt. Egyszerre tudták mind, hogy meg kell védeniök a zárdájukat, hírnevét, fiataljaik és öregjeik nyugalmát, tán életét is. Három oldalról, futva, lihegve és topogva rohantak és robbantak le, mint a feltüzelt harcosok. Mert Komoróczy Sára járt legelöl, a deli, a hangos és erős dzsentrilány, akinek helyén az esze és nem ijed meg egyhamar.
- Hadd lássuk csak, hadd lássuk azt az "őrült"-et; hadd páholjuk el azt a rablót! Csak egy volt! Merre van hát, hol bujkál, jöjjön elő! Lássuk, lesz-e még másodszor is kedve csúfságot... nini, ahol ni!
Egy szempillantásra megtorpanva állt meg az apácasereg. A feketült szentkép előtt, a mécses halvány világánál megrévlett most a betörő csúfos, minden érzésüket sértő sziluettje. Ám Adél azt nézte csak meg hirtelen: mi lehet jobb kezében a fényes kis tárgy? De nem revolver volt, nem - jól látta, egy zsebóra. Állt egy helyben, és a perceket számlálgatta.
- Ah, most megcsípjük! - kiáltott Adél üvöltő, gúnyos harci diadallal - most nem menekül! Zárjátok be a kaput, ó, ó, tárva-nyitva! Bezárni, hogy ne menekülhessen! Hé, Jancsi, Miska, Tráján! Keljetek! Hamar, kötelet!
Loholva szaladt ki az udvarra, el a szivattyús kút mellett, majd a másik udvaron végig, az Ápolda előtt, a nedves márciusi éjben. Az istállók s a kertész háza közt laktak a hetesek, kerti munkát végző, vízhordó meg teheneslegények. Van tíz éve, hogy soror Adél nem szaladta ki magát ilyen kedvére.
- Keljetek már! Lusta kutyák! Alávaló mamlasz barmok! Elő, kötelekkel, hamar!...
És mégis, mire az álomszuszékok felcihelődtek, mire előkeresték a kötelet; messzire illant már a mocskos kísértet régen. A földszintnél tovább egyáltalán nem is jutott; néhány folyosón futkosott keresztül-kasul, céltalan vágtatásban, egyedül a komor szentképek alatt. Aztán megállt; szétnézett. Megzavarta a szokatlan helyzet, iromba nagy árnyékát látta a színes mécsvilág előtt - a némaság; a szűk folyosók; a falon egy másik meztelen férfitest halotthalvány mozdulatlanságban - a vérző, szelíd, áldott ismerős, szemérmetes, ott - a feszületen. Megborzadt, fogai összeverődtek, fázott; de tántorogva és konokul megállt mégis a lámpa alatt; rámeredt az óralapra, és se látva, se hallva számolni kezdte a másodperceket. Már hallotta a zajt, léptek robaját, női sakálüvöltést egy valaha ismerős ajakról; de még húsz másodperc volt hátra... még tizenöt, igen. - Végre - vége? És most usgyi - ki innét, ahogy jött, minél előbb. Józan volt már, és rettentően, testileg szégyenkezett. A "porta" nyitva volt, és senki sem szaladt, hogy bezárja, hogy kelepcébe fogja. Nem is közeledtek felé, sötét csoportjaik ott maradtak, újra elnémulva a folyosók homályos mélyén. A vezérük akkor loholt végig kiáltva és harsogva az udvaron; de hiába - ők úgy látszik, mégsem akarták nagyon ezt a hadifoglyot, jobban is szerették, ha elmenekül! Kinn a kapu előtt a cigányprímás készen tartotta már a prémes bundát.
Jancsi, Miska, Tráján ott álltak a nagy kötéllel, de a merénylő azóta már kezében is tartotta ocsmány fogadása díját.
A hangyaboly, melybe kívülről belerúgtak, még soká zúgott és nyüzsgött tehetetlen, bőszült morajjal. A folyosók tömve voltak, mindenki ott volt már, és azok, kik mélyen aludtak az emlékezetes öt perc alatt - most utólag felkászálódva, még hangosabban és rémültebben tárgyalták az esetet. Legvalószínűbbnek tetszett, hogy őrült jutott be a falaik közé; valójában nehéz is volt másképpen elképzelni. Kissé távolabb, a "lurdi" folyosón már több alakról is beszéltek, volt aki hármat is látott, noha az imént ébredt fel. - Egy novicia reszketve elevenítette fel Jack, a hasmetsző régi és szörnyű legendáját. Végre felmozdult a balszárny is, ezek csak most hallották a dolgot; sápadtan, merev arccal álldogáltak az öreg németek; gyanakvó, vádas szemekkel, némán sandítottak a fiatalabbakra, kikkel úgyis titkos feszültségben éltek; majd egymásra, összebólintva értően; bár még maguk sem tudtak értelmet adni ennek. "Ach Jessus!" - "Um Gottes Willen!" - "Jessus-Maria-Joseph!" - hangzott minduntalan.
Már néhány perccel előbb Geralda, a fiatal felügyelőhelyettes volt az első, kinek eszébe jutott felszaladni a harmadik emeletre; ott csak növendékek és jelöltek hálószobái voltak; két ellenkező épületágban. Itt akkor még teljes csend honolt; ám felsiető léptei zajára mégis rémülten vált széjjel egy sugdosó pár. Hálóingben, szoknyában, kendősen és papucsos lábbal randevúztak és állongtak a hideg helyen - s most illanva tűnt a kandidáták szakasza felé az egyikük. És mégsem titkos "szerelmesek" voltak, amint ezt hinni lehetett volna - nem, Király Erzsi és az új abbégalléros: Gross Helénke tárgyaltak volt itt az éj csendjében, veszélyben, lopva, suttogva, valami igen-igen fontos ügyet.
- Mi az, Erzsike kisasszony? Ön itt van? Mit keres ilyenkor a folyosón? Ki volt az a jelölt? Ah, vagy maguk is tudják már?
- Igen, kedves nővér! - hazudott Erzsi hirtelen, meg sem gondolva, mert sejtelme sem volt róla, hogy mit tud már.
- Ah, borzasztó, ugye? Ilyen elvetemültség! Egy férfi, ilyen késő éjjel! Mi lesz már velünk, ha ez így megy!
- Betörő! - találta el Erzsi nagy intuícióval és igen meglepődve. - Borzasztó! - hazudta frissen tovább. - Épp most futott át ide egy jelölt, nem is tudom, mi a neve, tőle hallom, én épp kinn jártam; a termekben még nem tudja senki.
- Akkor ne is bántsa, kisasszony; hadd aludjanak békén, Istenben!
Természetes, hogy menten fölverte Erzsi, akit csak tudott.
Az imént, éppen mielőtt a kis Geralda rémült arccal megzavarta volt, csakugyan előre jelzett, titkos találkozója történt a kis Helénnel; és ott, az éj hűvösségében, a falszobor előtt szerelmi hírt mondott neki, drága, édes hírt, ájulásig boldogító valóságot.
- Igen, hát szeret, te kis bamba! Vedd be már egyszer a töksi fejedbe! Téged, no, nem is engem! Beléd van szeretve, no, csakúgy, mint te őbele; hát olyan hihetetlen ez? Igaz, hogy furcsák ezek a véletlenek... de talán mégsem annyira! Na, de hisz itt a Holzerné levele, neked szól; az a bejáró negyedéves adta át nekem, az a kis csúnya, tudod, amelyik Fóth néninél van kosztban. Csak vigyázz, dugd el az istenért! Szóval, nyilatkozott a szerelmesed, kis apácajelölt! El akar venni, ve-hen-ni! Igen-igen, fe-le-ség-nek - hát mi a csudának másnak? Csak az a kérdés, hogy csináljuk ezt a dolgot - kis klastromi menyasszony?
- Mit - hogy csináljunk? Ó, Istenem!
- Mit? Hát ezt csak rendbe kell hozni - vagy mi? Te itt csücsülsz a négyes számú kandidátteremben, Ő-d meg egy "rideg legénylakás"-ban álmodik felőled, pedig hát előbb-utóbb együtt kell aludnotok.
- Jaj, drága - te mindig olyan cinikusan beszélsz. Én... én nem is gondolok tovább semmire; nekem most már így is jó minden. Olyan boldog vagyok! Csak még végig se gondoltam, el se hittem - nem is értem egészen.
- Hát komplikált is az eset, mi? Hahaha! szóval, lelkem, legjobb lesz, ha te mielőbb kimégy innen Holzernéhez; lásd milyen szívesen hív, hogy légy vendége a mátkaságod alatt. Onnét aztán írhatsz a gyámodnak minél előbb - hisz még kelengyét is kell venni, készíteni. Ebben a szörnyű gallérban nehogy mutasd magad a vőlegényed előtt! Holnap tehát - igen, minél előbb szólnod kell Berchtolda anyádnak.
- Ó, azt - azt én nem merem, Erzsi!
- Meg vagy te bolondulva? Nem mered? Hát nem akarsz Töfflerné lenni? Nem akarod, hogy a pattanásaid elmúljanak? Apáca akarsz tán lenni még most is?
- Ó, jaj dehogy - hisz' sohasem is akartam igazán! Csakhogy hát most már itt vagyok, és rajtam van ez a gallér.
- Hát dobd le, az istenfáját! Kész apácák meg papok is kiugrottak már.
- Igen, de... hogy én mondjam meg? Mit fog szólni soror Berchtolda? - Ő oly jó volt hozzám. Én azt mondtam neki, hogy csalódott szívű vagyok. Hát még Simonea és Leona, az öregek mit szólnának - a nagynéném megjelent neki álmában -, nem, azt nem is lehet!
- No hallod? Hát hogy akarsz kikerülni innét? Hát még ez is az én gondom legyen? Te, a végén még kicsapnak engem a képesítőm előtt; akkor elmehet szegény anyám.
- Jaj, ne haragudj - te drága, jó, okos te!
- Persze - szöktessenek meg, direkt; az romantikusabb, meg aztán az ujjad se kell megmozdítani!... Ej. Egyelőre menj aludni, és álmodni felőle; aztán holnap majd meglátjuk; majd beszélünk még róla; hamarosan csinálni kell valamit! - Ha! Jönnek; a kis Geralda csak. Fuss!
...És másnap reggel, mikor Szelényi papa a portafolyosó végén megállította Gross Helént, és a vastag szivar mögül kaján mosollyal, egy pici férfi-gonoszkodással megkérdezte tőle, hogy "No, Helé-énke! Mi történt az é-éjjel?" - a kis jelölt halálra sápadt, reszketni kezdett, és rémült könnyekben tört ki. Annyira legendás volt az öreg pap mindentudása, mókás értesültsége, hogy a kis német lány (mert folyton az járt úgyis az eszében) hirtelen azt hitte, hogy az ő hajnali, titkos beszélgetésükre céloz; és tudja már valahonnét, hogy őt szeretik, szeretik... és hogy ő csúfosan elhagyni készül e szent falakat egy férfi kedvéért.”

Tovább a teljes műre

Korda Eszter

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem