Fábri Zoltán: Magyarok (1977)

A pillanat megfigyelése, a helyzet felismerése, a történelem észlelése – A plán- és nézőpontválasztás, a kameramozgás cselekményszervező ereje Fábri Zoltán Magyarok című filmjének részletében.

Fábri Zoltán filmjeinek hősei csak a mindennapi lét működését szeretnék fenntartani. Megtanulták, hogyan kell dolgozni, a hétköznapokat megélni, felelősséget vállalni. Sorsuk azonban olyan történelmi-társadalmi közegbe kényszeríti őket, ahol a paraszti-polgári világ addig felépített rendje átalakul vagy veszélybe kerül, pusztul. Ezekben a helyzetekben a tartással, fegyelmezettséggel, cselekvőképességgel átitatott figurák épp úgy nem tudják közvetlen világuk rendjét fenntartani (Magyarok, Isten hozta, őrnagy úr!, Két félidő a pokolban), mint a traumákkal, változásokkal szemben tehetetlenül vagy alkalmazkodással sodródó karakterek (Az ötödik pecsét, Hannibál tanár úr, Édes Anna, Utószezon) vagy az aktívan változtatni akaró, de saját érzelmeit, vágyait kiélni képtelen hősnő a Hangyabolyban. Fábrinál a sikeres, sorsfordító karakter ritka (Körhinta), de ez esetben is a boldog jövőhöz a folyamatosan megélt társadalmi küzdelem vezet.  

Az elemzés során alkalmazott filmnyelvi fogalmak: beállítás (objektív/leíró, társított, szubjektív), kameramozgás (svenk, kocsizás/fahrt), nézőpont, keret, plán, illesztés, tér-és időszervezés, montázs.

Ezekben az alkotásokban az erőteljes karakterek cselekvésének lehetetlensége, a széteső, alkalmazkodó figurák erőtlensége épp úgy drámai. Ezt a drámaiságot egyrészt az erős színészi játék, a szimbolikus tájak, a kimunkált paraszti-polgári enteriőrök fogalmazzák meg. Fábri azonban semmiféle színpadiasságot nem enged meg. Vizuális, formanyelvi megoldásaival folyamatos és reflexív figyelemre kényszeríti a nézőt. A lassú, követő, nem hivalkodó kameramozgások, a néző és szereplő figyelmének folyamatos eltávolítása és összeillesztése megköveteli a nézőtől, hogy megfigyelje a cselekmény viszonyainak társadalmi-pszichológiai motivációit. Ezek a szikár kompozíciók az attitűdök, jelenségek szerzői értékelését is megszervezik.

Fábri Zoltán Magyarok című filmje 1977-ben Balázs József azonos című regényéből készült. 1979-ben Oscar-díjra jelölték. A cselekmény 1943-ban játszódik. Egy csoport magyar vendégmunkás érkezik egy német gazdához. Parasztemberek, akik keresetükkel otthon hagyott családjaikat akarják segíteni. Tudják, hogy a „népek háborúznak”, de a háború mélységét, működését, összefüggéseit nem ismerik fel, nem érzékelik. Eddigi tapasztalataik, emberségük, gyakorlatuk vezeti őket. Erősen, kitartóan dolgozzák végig mindennapjaikat. Ám ez az erő ebben a világban kevés. Egyre több jel mutatja, hogy a paraszti, természeti és vallási rendhez szokott csoport világképével szemben az értékek felbomlottak, a kegyetlenség egyre közelebb kerül szereplőinkhez. Ők egy-egy helyzetben segítőkészek, de a foglyok és áldozatok fájdalmát nem engedik közel magukhoz, nem kérdeznek, munkájukba, egymásba kapaszkodnak, saját csoportjukba zárkóznak. A munka leteltével hazautaznak, ahol a háborút már nem kerülhetik el. A férfiakat várja a behívó.

A kiemelt 4 perc 15 másodperces filmrészlet a megérkezés és a szállás elfoglalásának helyzeteit mutatja. Minden egyszerű, közvetlen és praktikus. A szereplők rendezetten és nyugodtan követik az utasításokat. Jövetelükre felkészültek, a gazda és az intéző rutinosan irányítja a csoportot. A bizonytalanság és félelem azonban átitatja a helyzetet. Fábri egyszerű-szikár képi megoldásai nemcsak az együtt mozgó, csoportba zárt, idegenbe vetett emberek szorongásait érzékeltetik, hanem azt is, hogy nekik is van mit érzékelniük, felfedezniük: a körülöttük lévő világot sokkal súlyosabban uralja a félelem. A német birtokra megérkező parasztemberek a számukra megmutatott világban megfigyelik, hogy mi hol van, és megtudják azt is, hogy mit nem szabad látniuk. Az érzékelésnek ezt a kettősségét nemcsak a részlet két jelenete mutatja, hanem az egész filmet átszövi. Szereplőink ugyanis pontosan elhelyezkednek a kijelölt térben, és igazodnak a megkapott szűk keretekhez. Nem nehéz alkalmazkodniuk, ehhez szoktak: laknak, dolgoznak. Jól dolgoznak. És amit még látnak, azt nem gondolják tovább. Nem észlelik, hogy ők lényegében már egy kegyetlenségbe süllyedt világban élnek.

Vonat, emberek, csomagok. Az emberek leszállnak a vonatról. Egy csoport érkezik. A vonat továbbindul. A csoportot várják. Új hely. Meg kell ismerni.

Kik a részlet szereplői? Milyen dramaturgiai szempontból jól elkülöníthető csoportokba sorolhatók a szereplők?

 

A részlet elején szereplőink éppen megérkeznek a birtokra. A gazda és az intéző várja őket. Na meg Anton, a bizarr mosolyú kocsis.

Maga a csoport az egyik szereplő, sokáig együtt látjuk őket, egy képen, együtt mozogva, ugyanazt teszik: leszállnak, együtt mennek, kezet fognak, mármint a férfiak, nem szólnak, csak figyelik a gazdatiszt utasításait. Később a csoportból csak egy alakra figyelünk, az ablakon kitekintő Fábián Andrásra.

A gazda és a gazdatiszt Antonnal együtt a helyiek, ők ismerik ezt a világot. Az ő csoportjuk azonban nem egységes. A gazda a birtokos eleganciájával, csendesen figyeli az eseményeket. Övé itt minden, mégis mintha kívülálló lenne. Brajner a Magyarországról ideszakadt gazdatiszt harsány és határozott. Minden gesztusával jelzi, hogy ide tartozik. Ő az, aki itt kiismeri magát. Anton a kocsis, a szolga, mozgása, viselkedése sérült. Magatartása azonban épp hogy nem alárendelt. Van benne valami autonóm: figyel, és ott is jár, ahol nem szabad. 

A részlet végén, a barakkok irányában homályosan ott vonul egy csoport. Sejtelmes, szürke, foltszerű alakjuk a barakkok foglyainak csoportját érzékeltetik.

Melyek azok a pillanatok, fázisképek, melyek egy beállítás részei? Milyen formanyelvi megoldások jellemzik ezt a beállítást? Milyen kapcsolatban van ez a beállítás a két másik fázisképpel jelzett beállítással?

A 4.5.2.6. kép egy beállítás folyamatát érzékeltetik. Az első képpel jelzett beállítás megelőzi ezt, a harmadikkal jelzett pedig követi. A tér is az idő folyamatos. A gazda és a gazdatiszt várja a vendégmunkásokat. A megérkező parasztok feléjük haladnak. A kamera távolabbról mutatja őket, majd kicsit rájuk közelít, középre rendezi a csoportot. Az emberek együtt mozognak, a kamera (kocsizással) kíséri őket. A képkivágás a kézfogásig folyamatosan amerikai plánra szűkül, majd újra nyit. A többalakos kistotálban a csoport közössége és a velük szemben oldalt álló Brajner határozott irányító alakjának viszonya fogalmazódik meg. A beállításnak nincs vége, a csoport elindul. A kamera jobbra fordulva (svenk) követi a szereplőket, akik most együtt mennek tovább.

Minden jól lekövethető, tudjuk, merre kell menni. Brajner meg is erősíti a szereplőkben, hogy új világuk átlátható. „Énhozzám mindig bármivel nyugodtan fordulhatnak” - mondja. A feszült zene azonban ellenpontozza a szereplők és a kameramozgás folyamatát, stabil ritmusát. A feszültséget csak fokozza a következő beállítás, Anton furcsa mosolya. A képkivágás hirtelen szűkül. A megszólított Anton felnéz, nézi a csoportot. Sejtelmes, groteszk mosolyában ott az üdvözlés, a köszönés gesztusa, ugyanakkor félelmet is kelt.

Melyek azok a pillanatok, amikor a szereplők közül valaki valamit hangsúlyosan néz, megfigyel?

A részletet átszövi a felismerés, a megfigyelés hangsúlyozása. A gazda és a gazdatiszt nézik a leszálló embereket, akik észreveszik őket. Anton - nevét hallván - vigyorogva nézi a csoportot, később is figyeli őket. Brajner megmutatja a kastélyt, a főbb irányokat. A kerítésen túl azonban barakkok vannak, azok iránt nem szabad érdeklődni. Fábián András körbenéz a szobában, pakol, lassan elfoglalja a teret. Asszonya sír, arca takarva, még nem néz körbe, ebben a világban még nem tud elhelyezkedni. Fábián András viszont már figyel. Kinéz az ablakon. Távolban emberek szürke csoportját látja. Közelebb, az ablak alatt ott van Anton. Összenéznek.

Nézzük meg a filmrészlet utolsó beállítását! Miért része a kiemelt beállítás a film montázsrendszerének? Mi a szerepe a film menetében ennek a beállításnak? Mi indokolja a kiemelt beállítás szerkezetét (kameraállás, plántípus)?

 

A csoport megérkezését három rövid helyzet folyamatának összekapcsolásával építi ki a montázstechnika. A parasztemberek leszállnak a vonatról, és a gazdával, a gazdatiszttel elindulnak. Időugrás. A kastély udvarán Brajner ismerteti, hogy mi merre van. Időugrás, Fábián András a szobában mozog. A kamera folyamatos le-föl mozgásokkal (svenk) követi a szereplőt. Mindig a cselekvés kap hangsúlyt. Kipakolás, a tűz megpiszkálása. Határozott mozdulatok, de András még nem találja a helyét, a szoba egészét sem látjuk. Asszonyát sem tudja megvigasztalni, inkább kinéz az ablakon. Nemcsak kifordul a helyzetből, érdekli is valami. A részlet utolsó beállítása ehhez a helyzethez kapcsolódik, annak folyamatát építi tovább (folyamatvágás).

A nagytotálban látott csoportot Fábián András nézi. A szereplő és a néző nézőpontja sokáig azonos (szubjektív beállítás). A kamera lefelé mozdul. Észrevesszük Antont. Ő már korábban is ott volt a képkivágás aljában. A kamera lefelé mozdul, a nagytotál szűkül, Anton alakját totálban látjuk. A felső gépállás is érthető. Fábián András nézőpontjából, az ő szemével, fentről az ablakból látjuk mindezt. Anton észreveszi, hogy észreveszik. Vigyorával azonban nem közöl. Nincs benne félelem. Uralja András és a néző nézését. Átlépte a határt? Vagy csak mi gondoljuk így? Bennünk is ott van, ott működik az előbb hallott szabály, miszerint arrafelé nem szabad érdeklődni? A rendező nem ad pontos választ, „csak” a megfigyelés helyzetét építi ki. A beállítás folyamatában a szubjektív nézőpont felszámolódik, néző és szereplő nézőpontja szétválik. A látványban megjelenik az ablakkeret. A kamera felfele mozdul (svenk) a szubjektív beállítás társított beállítássá alakul. Fábri nem engedi, hogy folyamatosan a szereplővel nézzük a világot. A néző már Fábián Andrást, az ő reakcióját figyeli. A külső ablak zárva van. Fábián András elfordul a külvilágtól.

Az egész részlet dramaturgiai rendszerében, az utolsó beállítás kompozíciójának erőteljes váltásaiban folyamatosan érződik az a rendezői tudatosság, ahogy Fábri a nézők és a szereplők nézőpontjait kezeli. Soha nem engedi, hogy a néző azonosuljon a szereplőkkel. A néző dolga, hogy immár a történelmi tapasztalatok birtokában megfigyelje azt, ahogy a szereplők felfedezik és kirekesztik közvetlen környezetükből a nagypolitika és a háború jelenlétét. Ez a tudás nemcsak a nézőpontok, a kameramozgások finom illesztésével, hanem a részlet realitásába szövődő szimbólumokkal is megerősödik. A csoport még személyvonatról száll le, ahogy azonban elindulnak a sínek mellett, a vonat is továbbmegy. A csoport mögött a személyvonat kocsijai eltűnnek, a vonat második része már tehervonat. Emberek és mögöttük vagonok mozgása rajzolja ki a magyar vendégmunkások németországi megérkezésének történelmi keretét.

Horváth Bea

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem