Babits Mihály: Hatholdas rózsakert (1937) – Ranódy László (1978) – Tanári segédanyag

Ranódy László – Fábri Zoltán mellett – a magyar irodalom elkötelezett adaptálója: jelentős önálló játékfilmjei kivétel nélkül regények és elbeszélések nyomán születnek.

Leggyakrabban Móriczhoz és Kosztolányihoz fordul: a nevéhez fűződik a Légy jó mindhalálig második adaptációja és az életmű kiemelkedő teljesítménye, az Árvácska; a Pacsirta és az Aranysárkány pedig a rendező legismertebb, legnépszerűbb filmjeinek sorába tartozik. Babits Mihály viszont a legritkábban megfilmesített írók egyike: mindezidáig a Hatholdas rózsakert című novella az egyetlen adaptált műve (igaz, ő elsősorban lírikusként jelentős). Az 1930-as években keletkezett írás jól illeszkedik a korszak filmművészetéhez: könnyed, vidám történet egy suta fiatalemberről, aki végül szerencsés módon elkerüli a kényszerházasságot. Ranódy ennek megfelelően a harmincas évek szerelmi vígjátékainak stílusában készíti el a filmet, amely ha nem volna színes, akár sokkal korábbinak is gondolhatnánk. Figyelmesebb szemmel azonban észre vehetjük, hogy a két világháború közötti harsány fogalmazásmód helyett az alkotó jóval fogékonyabb a finom árnyalatok, bensőséges emberi kapcsolatok ábrázolására. 

Babits Mihály a Nyugat első nemzedékének meghatározó tagja, 1929-től Móriczcal együtt szerkesztette a folyóiratban megjelenő lírai műveket. Móricz távozása után 1939-ig Gellért Oszkárral szerkeszti az egész folyóiratot az irodalmi élet vezetőjévé válva. A nevére kiállított lapengedély miatt halálával, 1941-ben, halálával szűnik meg a Nyugat. Az első világháború alatt kellett otthagynia magyartanári pályáját háborúellenes verseiért kiállva. Idősebb korában vette el feleségül Tanner Ilonát, aki Kazinczy feleségének nevét használta (Török Sophie). Babits volt a költőknek, íróknak évente díjat ítélő Baumgarten Alapítvány kuratórium tagja dr. Basch Lóránt mellett. Babits korai költészete (Levelek Iris koszorújából, 1911) a kor összes stílusirányzatának színességével (szimbolizmus, szecesszió, impresszionizmus, szecesszió, szürrealizmus, expresszionizmus), a poéta doctus tudatosságával igyekszik a teljesség művészi megragadására. Adynak a világot teljesen átformáló képzelőerő radikális hatalmát képviselő szimbolizmusától eltérő, a dolgok, tárgyak, személyek szubjektív átélésén keresztüli szimbolikus-szecessziós élményből beszélő költészetet hoz létre. A magyar költészetben az Arany, Vörösmarty-féle tárgyiasabb költészetet követi, és az 1945-ben induló Újholdas költők viszik tovább szemléletmódját. Műfordításai, jelentős irodalmi témájú esszéi és regényei, novellái is jelentősek verseskötetei mellett. A Gólyakalifa (1913/16), a Halálfiai (1927) és a Timár Virgil fia (1922) modern elbeszélésmódja mellett a Hatholdas rózsakert (1937) című elbeszélése viszonylag lineáris, realista társadalomkritika. A polgári társadalomban a lányok férjhezadásának mintegy társadalmi cselszövésként való összefogásával annak visszáját ironikusan ábrázolja, melyet az 1978-as filmadaptáció szatírává fokoz.

A novella a narrátor bevezetésével indul, amely a film fekete-fehér állóképekből álló intrója alatt elhangzik, és azt a kérdést exponálja mindkettő, hogy „Aki egy gesztust valaha fölidéz: egy sorsot idézett föl.” A bevezető képsorban [00 – 03:07:17] különböznek egymástól az állóképek: egy részük Babits ifjúsága korabeli, boldog békeidőkből származó dokumentum jellegű fotó, másik részük a filmből hozzáforgatott, de hasonlóan régiként fotografált fénykép Frici idősebb korából. Amikor elindul a képsor, és színesbe vált, azt látjuk, hogy milyen gesztus folytán vált olyanná a főszereplő, amilyen. Melyik ez a gesztus, mit jelenthet? [Rózsacsokor felrakása a kalaptartóra] Ez a mozdulat nem szerepel a novella elején, ez a film értelmezése.

Az irodalmi szövegben a rózsacsokor motívuma mentén nyomon követhetjük Fricike gáláns kalandját Gádoroson Irénnel, Ilka néni szervezésében, amelynek vége, hogy sosem nősül meg, mégis állandóan hányzik neki a fiatal lányok társasága. A rózsa motívum következőkben kigyűjtött szövegelőfordulásai a rózsaillat különböző jelentésrétégekkel társítják, amely megfelel a szecessziós-szimbolikus stílusnak. A szöveg elején a mámorító rózsaillat a szerelem érzését erősíti, és felszabadítja a fiatalokat. A novella végén a múlthoz kapcsolódva paradicsomi állapotot jelent, az emlékezés és a fiatalság utáni nosztalgia jelentéskörével kiegészülve, sőt a „viruló leányok rózsakertje” metafora a női szépséghez való vonzalmat is kifejezi, amitől sosem szabadul meg Frici, és a nevetséges idős gavallér szerepébe kerül.

„Végre megjelent Franci. Oly késő volt, hogy azonnal futnia kellett jegyet váltani s alig válthattak pár szót, ami egyébként nagy zavarból mentette ki őket. Irén a kocsiajtóig kísérte Francit s mire odaértek, a pályatiszt ép szájához emelte a sípot. Vajjon meg fogják-e csókolni egymást? Ilka néni nem volt jelen, aki ezt a dolgot megrendezze. Irénnek végreis le kellett ugrania, miután a csokrot félszegen a bőrülésre fektette.
- Le ne késsenek ám a vonatról visszafelé - kiáltotta még síró hangon, amint lelépett a hágcsóról. De már nem is volt biztos, hogy Franci hallja-e, mert azonnal eltűnt az ablak mögött. Irén szívét elszorította a nyugtalanság, amint magára maradt a sínek közt. S miközben szemét mereven szögezte a távozó kocsira, úgy tűnt föl neki, mintha egy rózsaszirom hullott volna ki az ablakán, visszalengve a nehézkesen nekiindult vonat szelében, és még egy, és még egy... És ez nem is volt puszta képzelődés, mert Franci az ülésen mellette heverő csokorról lassan tépdesni kezdte a szirmokat s egyenként kiszórta az ablakon. Mire a legközelebbi állomásig ért, csak a csupasz virágszárak maradtak.
Akkor megkönnyebbülten sóhajtott föl, mint aki egy telepatikus bűvkörből szabadult ki. A vonat kanyarodása elfedte Gádoros jólismert dombjait, robogásának ritmusában még a cigányzene ütemei zengtek, az utas szédült és nyujtózkodott.”

A feladatban a narrátor mondataihoz párosítsuk a megfelelő állóképeket:

1. Pedig akkoriban nem volt még divat a hosszú fiatalság. A legtöbb ember sietett menekülni ebből az állapotból: megnősült, pocakot eresztett, szivarhoz szokott, másszóval nyugalomba ment. Kivonta magát a forgalomból. 
2. Aki nem nősült meg, az is kiállt a versenyből, legalábbis idomult, ami a potrohot, a szivart és a nyugalmat illeti. De Francin nem fogott a mimikri. Sovány maradt, a kor nem adott neki biztonságot és méltóságot. 
3. Óvatosan repdesett az unalmas lángok körül, vén, gyáva pillangó.
4. Nem bírta a szivart, sem a kérdéseket: - Mikor házasodsz meg?
Mi a különbség a dokumentumképeken lévő tisztes úriemberek és Frici arckifejezése között? 

Figyeljük meg, a novellában végül is milyen gesztusokra vonatkozik a bevezető mondat, és ez hogyan különbözik a film elején a virágcsokor kalaptartóra való föltételtől. Hogyan értelmezhető a különbség? Hogyan kapcsolható ez a különbség a novella „vidéki komédia” alcíméhez, illetve a modern film szatirikus stílusához?

Babits Mihály: Hatholdas rózsakert
Vidéki komédia (részlet)

Nem kell hinni, hogy a regényíró csak annyit tud alakjairól, mint amennyit a könyvében elbeszél. A természettudós egyetlen megmaradt csontból kiszámít és lerajzol egy egész ősállatot. Az emberi lénynek is minden apró mondásában vagy cselekedetében benne rejlik az egész élete. Aki egy gesztust valaha fölidéz: egy sorsot idézett föl.
Azért bocsátom ezeket előre, bizonyos ünnepiességgel, mert Gruber Franciról akarok beszélni, akiről pár szót már szóltam egy regény közepén, s a sorsa egyre fojtogat azóta: hogyan lett ő olyan, amilyen lett? Francinak elég kicsiny és furcsa szerepet szánt az élet és a köztudat Sót városában; ő volt az örökifjú, a kivénhedt szeladon, nevetséges és szomorú figura, ámbár tekintélyes úr különben, törvényszéki bíró (kollégája annak a nagyszerű és végletekig korrekt Miskának, akiről nagyon hosszasan meséltem ugyanabban a regényben, esetleg valaki emlékszik rá).
- Franci, ő örökifjú - mondták róla színlett irígységgel, s ez talán még a minősítésébe is belekerült. A bíró úr a haboskávé mellett: aki udvarol a fruskáknak, résztvesz a haragszom rád nevű játékban, mint a húszéves joggyakornokok, csókolózik a zálogkiváltásnál, szemérmesen... Akkoriban pedig nem volt még divat a hosszú fiatalság; s ezekben a városokban, Sóton, Gádoroson, nem is volt nagyon könnyű fiatalnak lenni. Legtöbb ember sietett menekülni ebből az állapotból, megnősült, pocakot eresztett, szivarhoz szokott. Másszóval nyugalomba ment, kivonta magát a forgalomból. Micsoda föllélekzés! Mint aki kikerül a detektív-lesből! Mint aki elhagyja a tűz-övet! Megszűnt a kereszttűz, a felelősség, az ostrom. A színész lelépett a színpadról. Nem kellett többé kiszámítania mozdulatait, ügyelni minden pillantására...
Némelyek csupa fáradtságból adták meg magukat. Vagy úgy ugrottak a házasságba, mint aki a haláltól való félelmében öngyilkos lesz. S mire kilett a négy x, ők már rég elesettként hevertek, sajátoltású barackfák alatt, s bő áldozati italokkal, mint az ókori halottak. Aki nem nősült meg, az is kiállt a versenyből s idomult: ami a potrohot, a szivart és a nyugalmat illeti. Mint az állatok a veszélyben, közömbös környezethez.
De Francin nem fogott a mimikri. Sovány maradt, akár egy mostvégzett jogász, a kor nem adott neki biztonságot és méltóságot, csak sutábbá tette. Óvatosan repdesett az unalmas lángok körül, vén, gyáva pillangó! Figyelmes kimértségét kuncogták a csitrik. Száján örökelfogult mosoly ült, hosszú ujjai közt lapossá nyomódott az ideges cigaretta.
- Miért nem szivarozol, Franci? Mingyárt más lenne a tekintély.
Nem bírta a szivart. Sem a kérdéseket.
- Mikor házasodsz már?
Ezen még el is pirult. Hebegett, ami a legrosszabb politika. Könnyű volt ugratni, például ha látták olykor valamely ablak alatt.
- Gyanús, Franci, gyanús.
Ilyenkor elkerülte az ablakot. Képes volt heteken át kerülővel járni. Az uccán Szcillák és muskátlik lestek. Ki tesz igazságot udvariasság és elővigyázat közt?
- Franci nagyon megégethette magát - ez volt a közvélemény. Miska erről legtöbbet tudhatott, lévén ő épp Gádorosról való, ahol Franci volt valaha aljegyző. Az a hír járta, hogy Francinak hirtelen kellett áthelyezését kérnie Gádorosról, »nőügy miatt«. De ez régen volt már, senki sem tudott bizonyosat, s Miska csak morgott úri és liberális bajuszába:
- Egymás magánéletét ne firtassuk...
Persze a pletykára nehéz szájkosarat tenni, ezer szája van. Miska eltemethette a valóságot a tapintat sűrű lepleibe. Viszont a legenda élt. Hagyományosan, szinte hivatalosan. És ez fontosabb, mint a valóság. Ki törődik a valósággal? Legfeljebb a regényíró; mondhatni, az álmodozó költő. A legenda nem céltalan álmodozás.
Elevenbe vág, igényeket elégít ki.
A sóti igény főleg a Franci fejére követelt csörgősipkát. Azonkívül valami Ilka néni szerepe izgatta nagyon a sótiakat. Ő is eredetileg sóti lány volt, akire ott sokan emlékeztek. De az emlékben már istenséggé nőtt, öreg szerelmi istenséggé, ki fitos pók képében ül háza közepén, vidám hálókat fonva a fiatalságnak.
Annyi igaz, hogy fitos volt. És a háza - mióta férje nyugalombavonulása után Gádoroson letelepedtek - csak úgy bugyborékolt a vigasságtól. Vendég mindig volt itt, nagy női társaság s cigány és tánc nélkül is állandó jókedv: kivált a nyári esték gyönyörűek! Az idősebb asszonyok a verandán ramsliztak, a fiatalok a rózsalugasok közt nevetgéltek a holdvilágos kertben. Óriás rózsakert volt, mert az Ilka néni férje, miután mint huszárkapitány egy makacs ízületi bántalomtól megrokkanva penzionáltatta magát, azt vette a fejébe, hogy rózsát fog termelni és eladja a szerb üzéreknek, akik rózsavizet csinálnak belőle.
Több holdon át rózsa és rózsa: képzelni lehet az illatot, ami itt elöntötte a levegőt virágzás idején. Nem csoda, ha a szerelmesek megmámorosodtak ebben a kertben, elvesztették félénkségüket, legyőzték meggondolásaikat s nem egy boldog vagy keserű házasság igazi bölcsője és sugallója ez a kerítő rózsakert volt.
Ilka néni összejátszott a kertjével. Ez volt a bűne s hogy szerette a fiatalokat. Ő maga korán őszült, puha bodros haja tiszta fehér volt már, de arca síma maradt s különöskép az orra fiatal. E pöttöm orr alól bugyborgott legzengőbben a kacagás, ettől áradt és dagadt a rózsakert. Ez kihallatszott, ha még annyi fiatalság volt is együtt, sőt ez segítette túl a fiatalokat is minden zavaron és némaságon. Ahol az Ilka néni jelen volt, nemigen röpködtek át angyalok a szobán. Inkább ördögök; bár csak amolyan illedelmes, társaságbeli és vidéki ördögök.
Az ügyetlenek voltak kedvencei. A szégyellőst, tapasztalatlant szárnya alá fogta. Büszke volt, ha a lányok aztán férjhezmentek s a félszeg fiúból tökéletes gavallér vált. Olykor pártolta is kisded céljaikat. A nevelő mindig egy kicsit intrikus, mint a Gondviselés. De nem áll, hogy elvszerűen házasított volna. A férfinemen-lévőket inkább óvta a csapdáktól. Tanácsadó volt és jóbarát. Fiúké épúgy, mint lányoké.” 

Korda Eszter

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem