Verzió

A tiszaeszlári vérvád története, vagy mégsem. Erdély Miklós betiltott műve a magyar neoavantgárd mozgalom filmes névjegye.

fekete-fehér magyar rövidfilm, 1981, rendező, forgatókönyvíró: Erdély Miklós

operatőr: Mész András, szereplők: Ádám Gusztáv, Horváth Ágnes, Vikár László, Rajk László, Pauer Gyula, 58 perc

Miről szól?

1882-ben azzal gyanúsították meg a tiszaeszlári zsidókat, hogy rituális gyilkosságot követtek el egy keresztény cselédlányon, Solymosi Eszteren. A per nagy nemzetközi figyelmet váltott ki, de az Eötvös Károly vezette védőknek végül sikerült bebizonyítani, hogy a vérvád koncepciós eljárás során született. A film ezt a történetet dolgozza fel a koronatanú, Scharf Móric vallomása alapján, akinek képzelete és emlékezete különböző lehetséges verziókat alkot a bűncselekményről.

Mitől különleges?

A Verzió a tiszaeszlári vérvád megfilmesítése Krúdy Gyula és Eötvös Károly szövegeire támaszkodva. A bűntényről és az azt követő perről szóló forgatókönyv valódi dokumentumok felhasználásával készült, de ez a történet éppen azt hangsúlyozza, hogy a képzelet hányféleképpen konstruálhatja és rekonstruálhatja a valódi eseményeket.

A film különleges formai kísérlet, de fontos állomás az antiszemitizmus gyökereinek és természetének feltárásában is.

Hogyan készült?

Erdély Miklós (1928–1986) öt filmet forgatott a Balázs Béla Stúdióban, ezek egyike a Verzió. A film Krúdy Gyula Tiszaeszlári Solymosi Eszter és Eötvös Károly A nagy per című művének felhasználásával készült. Az operatőr, Mész András 16 mm-es, fekete-fehér nyersanyagot használt. Kézikamerás, imbolygó képei töredékesek, a villanásszerű benyomások az emlékezés működésének mechanizmusát imitálják. A történet jelképes helyszíne a Tisza környéke. A vad folyó Erdély Miklós jelképrendszerében a kelet-európai néplelket szimbolizálja, amely legalább olyan sok traumával küzd, mint az itt élő zsidóság. A szereplők nem hivatásos színészek, hanem a korabeli alternatív művészvilág jeles képviselői. Játékuk ebből következően improvizatív, amit a film végén a forgatási szituációt bemutató, önreflektív gesztus tovább erősít.

Szemcsés, szubjektív, álomszerű képi világ

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A rendező a magyarországi neoavantgárd művészet egyik legsokoldalúbb alakja volt az 1960-as és az 1980-as évek között. Ő is egyike azoknak , akik a társművészetek felől érkeztek a mozgóképhez, amelyben jó lehetőséget láttak a különböző kifejezésmódokkal és formákkal való játékra. A Balázs Béla Stúdió ebben az időben kifejezetten nyitott volt az underground közegből érkező, friss szemléletű művészek befogadására, akiknek egy vagy több film erejéig eszközöket és megjelenési lehetőséget adott. Erdély Miklós mellett Hajas Tibor, Szentjóby Tamás és még sokan mások dolgoztak itt, jellemzően rövid, a filmnyelv eszközeivel kísérletező alkotásokon. A Verziót, ahogy a neoavantgárdok sok más filmjét is, az elkészítés után betiltották, és csak 1986-tól, Erdély Miklós halála után vált nyilvánosan vetíthetővé. 


Egy emlékezetes jelenet

Scharf Móric (Vikár László) Recsky csendbiztos (Rajk László) felügyelete alatt betanulja a tanúvallomása szövegét. Ebben a jelenetben Móric egy nagyon egyszerű részt, Eszter és a zsidók találkozásának történetét ismételgeti, mégis rendre átfogalmazza a mondatokat, belezavarodik az állítások sorrendjébe. Mindkét szereplő feszült, a rendőr agresszív, a fiatal fiú szorong. A vallomás képei megelevenednek, újabb és újabb verziókban látjuk, ahogy Solymosi Eszter (Horváth Ágnes) Scharféknál szombaton leveszi az asztalról a gyertyatartót és felteszi a polcra.

Az ismétlődő cselekvéssor soha nem egyforma, egészen kis eltérések jelzik az elhangzó mondatok különbségeit. Ezek az apróságok más esetben talán nem lennének fontosak, de itt egy bűncselekmény első számú tanújának vallomásáról van szó. A képi világ mindkét helyszínen bizonytalan, szemcsés, szubjektív, álomszerű. A kamera soha nem stabil, a folyamatos mozgás a kiszámíthatatlanság érzetét erősíti. A különböző verziókról nem lehet tudni, hogy azok igazi emlékek, vagy csak Scharf képzeletében jelennek meg a kimondott szavak hatására. A valóság és a fikció kibogozhatatlanul összekeveredik: arra figyelmeztet, hogy milyen könnyű elszakadni a tényektől, és azok helyett új valóságot alkotni.

A rendező

Erdély Miklós és Bódy Gábor 1972-ben (fotó: Gulyás János, forrás: http://mek.niif.hu/)

Tudtad?

A betiltás oka ifj. Rajk László építész személye volt, aki a történetben a csendbiztost játszotta, de jelenlétét a koncepciós perekre történő utalásként is lehetett értelmezni.

Barkóczi Janka

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem