A permutációra épülő, epizodikus kisfilm a klasszikus sárkányölő királyfi legendájának tart görbe tükröt.
színes magyar animációs film, 1967, rendező, forgatókönyvíró: Dargay Attila
operatőr: Henrik Irén, vágó: Czipauer János, zeneszerző: Gyulai Gaál János, hangmérnök: Horváth Domonkos, 8 perc
A teljes film elérhető itt (a Videotóriumon csak oktatási intézmények számára):
Miről szól?
A Variációk egy sárkányra… a sárkányölő királyfi mesei narratívájának, „a boldogan éltek, míg meg nem haltak” típusú, hagyományos happy end ironikus kifordítása. A három szereplőre, a szabadító lovagra, az elrabolt királykisasszonyra és a gonosz sárkányra korlátozódó kisfilm profanizáló kiindulópontja, (Dargay szavaival): „a lovag belátja, hogy nem mindig érdemes kiszabadítani a királylányt a sárkány fogságából.”
Miért különleges?
A Variációk egy sárkányra… a karikaturisztikus, csattanó(k)ra kifutó geganimáció egyik legüdébb darabja. A permutáció elvére épülő, tűpontos poéndramaturgia a királykisasszony, a lovag, a ló és a sárkány négyeséből kialakuló lehetséges szituációkat mutatja be, anélkül, hogy kizárólagossá tenné a történet egyik vagy másik kimenetelét.
Sorjáznak a legendaromboló helyzetek
Hogyan készült?
Dargay eredetileg, sok más filmjéhez hasonlóan, irodalmi adaptációt tervezett: Szerb Antal népszerű novelláját, a Szerelem a palackban című szatirikus lovagregényét szerette volna rajzfilmre átültetni. Ez a terve a két évtizeddel később, az ő forgatókönyve alapján készített és Hernádi Tibor rendezte Sárkány és papucs (1988) című lovagfilm-paródiában valósulhatott meg. Noha a Variációk…-ban sorjáznak a legendaromboló helyzetek, Dargay visszaemlékezése szerint az az ötlete, hogy a nyolcdioptriás szemüveget viselő, nagy sebesen oltár elé igyekvő, rövidlátó lovag a királykisasszony helyett a sárkányt vágja a hóna alá, hosszas alkudozások után sem kerülhetett be a filmbe, mert felháborítóan morbidnak minősítették.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A klasszikus népmesei közeg és narratíva pimasz kiforgatása számos magyar animációban fellelhető, kezdve azokkal a reklámfilmekkel, amelyekben a narratív geg az volt, hogy a jól ismert történeteket a jelenkorra hangszerelték át. E kisfilmek olyan szoros rokonságban állnak az egyedi rövidfilmekkel, hogy önálló címet is kaptak, és ezekben szintén utalnak az időbeli áthelyezésre (Macskássy Gyula és Szénásy György: Hamupipőke mesés mosása, 1940; Macskássy Gyula: Okos lány, 1955; Macskássy Gyula – Dargay Attila: Modern Rómeó és Júlia, 1957; Macskássy Gyula: Modern Hamupipőke, 1963).
A hatvanas évek derekára tehető a Variációk…-hoz hasonló direkten parodisztikus élű animációs filmek születése, amelyek a tárgyukat azért imitálják, hogy nevetségessé tegyék.
Kovásznai György Mesék a művészetek világából (1966) című filmje a modern művészetekhez társuló nihilista életérzés és a sznobéria kigúnyolása. A Nepp József forgatókönyvéből írt Foky Ottó-féle tárgyfilmek egy-egy filmes zsánert lepleznek le, amikor hétköznapi tárgyakkal játsszák el a történetet: az Ellopták a vitaminomat akciófilm-, a Bizonyos jóslatok (1967) és a Babfilm (1975) sci-fi-, A nagy mérkőzés (1968) televíziós sportközvetítés-, a La Desodora (1983) opera-paródia. A magyar egészestés animációk közül Nepp József Hófehér (1984) című filmje a Hófehérke és a hét törpe csúfondáros átirata, a Nepp József forgatókönyvéből született Macskafogóban (1986) pedig több bűnügyi filmműfaj és konkrét film kerül idézőjelek közé.
Emlékezetes jelenet
A bevezetőben látott kódex lapjai még a hagyományos mesék és rajzolt mesefilmek fennkölt, ám egyben zárt végű, determinált világát idézik, amely leginkább a Hófehérke és a hét törpe (1937) című Disney-film nyitó és záró képsorából lehet ismerős. Ám a középkori történetet farce-ként idézőjelbe tévő gegfilm pár vonalra redukált, profán szereplői már mintha egy vicclapból léptek volna elő. A karikaturisztikus rész hangi megformáltságában a bevezető képsorok nagyívű szimfonikus komolyzenéjével és színészi narrációjával szemben felértékelődnek a groteszk zajok, zörejek, továbbá a komikus rajzfilmek állandó hangszere, a Hammond-orgona elektronikus hangzása.
Ezt is nézd meg!
A rendező
Dargay Attila (forrás: Henrik Irén)
