Utóélet

 
Mózes az apja halála után sem szabadulhat a szülői szigortól, a néhai lelkész kísértetként tér vissza. Zomborácz Virág debütáló filmje rendhagyó felnövéstörténet.

színes magyar játékfilm, 2014, rendező: Zomborácz Virág

forgatókönyvíró: Zomborácz Virág, operatőr: Pohárnok Gergely, vágó: Szalai Károly, zeneszerző: Balázs Ádám, producer: Pusztai Ferenc, főszereplők: Kristóf Márton, Gálffi László, Csákányi Eszter, Kinczli Krisztina, Hang Lili Rozina, Petrik Andrea, producer: Pusztai Ferenc, gyártó: K.M.H. Film, 92 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

Mózes félénk, szorongásra hajlamos fiatal (Kristóf Márton). Neurózisaiért részben az apja (Gálffi László) a felelős: a fiú úgy érzi, nem tud megfelelni a szigorú lelkész elvárásainak. A férfi váratlanul szívrohamot kap és meghal, Mózes mégsem tud megszabadulni az apai örökségtől. Egyrészt neki kell a parókia félbehagyott ügyeit intéznie, másrészt a lelkész a síron túl is beleavatkozik az életébe – szó szerint. A temetés után kísértetként tér vissza, és mindenhová követi a fiút. Mózes először egy spiritiszta autószerelőtől (Anger Zsolt) kér segítséget, és közben apja asszisztenséhez, Angélához (Petrik Andrea) is egyre közelebb kerül. A szellem azonban nem tágít, sőt a kezdeti némaság után elkezd beszélni is, és ugyanúgy kritizálja a fiút, ahogy életében is tette.



Mitől különleges?

Nálunk különösen jellemző, hogy a fiatal rendezők személyes hangvételű felnövéstörténettel indítják a pályájukat. A Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró-dramaturg szakán végzett Zomborácz Virág sem kivétel, az Utóélet mégis kilóg a sorból. Elsőfilmhez képest a stílusa, hangvétele kiforrott, karakterei, motívumai rétegzettek, a történet pedig már-már tankönyvszerűen építkezik.

A film legnagyobb erőssége a sajátosan groteszk humora.

Az író-rendező egy pillanatra sem bagatellizálja el főhőse problémáit, de a fajsúlyos témát a hol finomabb, hol markánsabb képi gegek és a játékos-ironikus zene folyamatosan ellenpontozzák.

A hétköznapi szituációkba belekomponált kísértet látványa önmagában is mulatságos – Gálffi László játéka legalább olyan bravúros, mint a Twin Peaks 3. évadában a katatón Cooper ügynököt alakító Kyle MacLachlané –, jelenléte ugyanakkor dramaturgiailag is tökéletesen indokolt, így később sem válik öncélú poénforrássá. A film többi szimbóluma is hasonlóan működik, az apa halálának pillanatában kettétörő Krisztus-szobor, a repülni nem hajlandó fehér galamb vagy a vizespalackban vegetáló hal az alapkonfliktust kommentálják nyíltan, a fanyar képi humornak köszönhetően mégsem tűnnek erőltetett szerzői gesztusoknak.

Az önéletrajzi elemek ellenére a főszereplő nem egyszerű rendezői alteregó. Azzal, hogy férfi főhőst választott, Zomborácz pluszréteget is adott a karakternek. Ha Mózes lány lenne, történetét leginkább személyes síkon lehetne csak értelmezni, de azzal, hogy fiú létére feminin vonásai is vannak – és apja többek közt ezért sem tudja őt elfogadni –, a film a nemi szerepekhez kapcsolódó társadalmi elvárások érvényességére is rákérdez.

Hogyan készült?

Az Utóélet volt Zomborácz Virág első nagyjátékfilm-forgatókönyve, egyben a diplomamunkája is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Schulze Éva osztályfőnök saját ötletű, eredeti szkriptet kért a hallgatóktól. Az alapötletet a rendező egyik visszatérő álma adta, amelyben elhunyt édesapja kísértetként, megváltozott személyiségként tér vissza, de sok mondatot, szituációt emelt át a saját életéből. A forgatókönyvet többek közt Cannes-ban, Berlinben és Karlovy Varyban fejlesztette – az utolsó szakaszban egy pszichológussal is konzultált –, majd megkapta érte a legkiválóbb európai vonatkozású filmtervnek évenként odaítélt díjat. A történet magja a fejlesztés során nem változott, de az első verzióban Mózes apja nem esperes, hanem polgármester volt.

A stábban a rutinos rendezőasszisztens (Dyga Zsombor) és operatőr (Pohárnok Gergely) mellett pályakezdők is helyet kaptak, mint a díszlet- és a jelmeztervező, Zelenka Nóra és Takács Lilla, a főszerepet pedig az SZFE-n hangmesterként végzett amatőr Kristóf Márton játszhatta el.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Az Utóélet a 2010-es évek egyik legerősebb magyar rendezői debütálása, amely személyes hangvételű felnövéstörténetként beilleszthető a hazai filmes hagyományba, de generációs témafelvetése, egyetemes szimbólumrendszere és a képi humora miatt szélesebb érdeklődésre is számot tarthat.

Világpremierjén, a 49. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon a közönség lelkesen fogadta, és több fesztiválon is díjazták: Valladolidban a legjobb játékfilm, Bergamóban a közönségdíjat kapta meg, Vilniusban pedig Kristóf Mártont választották a legjobb színésznek. A Magyar Filmhéten Csákányi Eszter megkapta a legjobb női mellékszereplő díját, a magyar filmkritikusok pedig Gálffi László teljesítményét ismerték el.

Egy emlékezetes jelenet

Angéla ráveszi Mózest, hogy menjenek el szórakozni, és a buli után a fiú házában kötnek ki. Zomborácz a nemi sztereotípiákat itt is kifordítja: hazafelé az amúgy is dominánsabb, magabiztosabb nő vezeti a motort, szex előtt pedig Mózes az, aki kimegy a mosdóba tisztálkodni, és végül az ő félénksége miatt hiúsul meg az aktus – árulkodó kép, ahogy az ágyban fekve, testét összehúzva, két kezével pajzsként fedezi az ágyékát. Jobb híján beszélgetni kezdenek, és a fiú elmesél egy mulatságos epizódot a múltjából, amely még jobban rávilágít arra, miért nem tudta megtalálni apjával a közös hangot – akinek szellemét egyébként úgy kell kitessékelni a szobából, hogy Mózes kettesben maradhasson Angélával.

A rendező

Zomborácz Virág 2014-ben (forrás: MTI Fotó: Kallos Bea)