Miről szól?

Egy ápolónő magányosan éldegél albérlőként a munkatársa családjával. Gyakran levelezik egy agglegénnyel, akivel vakrandit beszél meg a közeli parkba. Az ismerkedés óvatosan indul, rosszul alakuló mozizással folytatódik, és egy őszinte, kitárulkozó beszélgetéssel ér véget.  

Mitől különleges?

Elek Judit első rövidfilmje a magányról szól, az ember mindenkori vágyakozásáról a társas kapcsolatok iránt. Szereplői

A félig fiktív, félig dokumentumszerű alkotás a kapcsolatteremtési kísérletek alapvető nehézségeit, furcsaságát és esetlen humorát ragadja meg. Évekkel megelőzi a magyar filmben azt a trendet, amely a magukra maradt emberek feloldhatatlan magányosságát boncolgatja, mint Zolnay Pál a Hogy szaladnak a fák...-ban, vagy épp Elek Judit első nagyjátékfilmjében, a Sziget a szárazföldön-ben.

Nem értékelték a valóság és fikció ilyetén keveredését

Hogyan készült?  

Elek Judit a cinema direct módszerével forgatta a játékfilm és a dokumentumfilm határán billegő kisfilmjét a fiatal alkotóknak szabad kísérletezést biztosító Balázs Béla Stúdióban (BBS). Előre kitalálták az alaphelyzetet, miszerint két magányos ember találkozik, elmegy valahova, de a programjuk nem jön össze, ezért leülnek egy kávézóban beszélgetni – a valódi érzelmeikről. A rendező a neves írót, Mándy Ivánt választotta a férfi főszerepre, mert ismerte az élethelyzetét és az ehhez fűződő érzelmeit, hogy éppen agglegény, idős szüleivel lakik, akiktől nem tud elszakadni. Elek Judit bízott abban is, hogy Mándy vezetni fogja a beszélgetést, és oldani a női amatőr szereplő esetleges feszültségét, akit apróhirdetés révén találtak meg. Meglepően sok jelentkező közül választották ki az ápolónőt. Az ő filmben is emlegetett, elhunyt udvarlója Gellért Endre színész-rendező volt, akit az ideggyógyászaton kezelt.  

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A kisfilm érdekessége, hogy vágóként Jancsó Miklós van feltüntetve a stáblistáján, holott nem ő vágta a filmet, csak tanácsokat adott hozzá. A gesztust azzal érdemelte ki, hogy ő volt az egyetlen, aki teljes mellszélességgel támogatta Eleket, miközben filmjét főiskolai osztályában is értetlenség fogadta. A cinema direct még nem volt bevett dokumentarista stílus Magyarországon, és nem értették vagy nem értékelték a valóság és fikció ilyetén keveredését (kitalált történet, de improvizált dialógusok valós emberek valós problémáiról). Ráadásul Elek Juditot eleinte írónak és dramaturgnak tekintettek, és rendezőként annak ellenére sem ismerték el, hogy a Máriássy-osztályban végzett Szabó Istvánnal, Gábor Pállal és más neves rendezőkkel. Rendezői diplomáját is csak azután kapta meg, hogy első sikeres filmjei, a Meddig él az ember? és a Sziget a szárazföldön bejárták a nemzetközi filmfesztiválokat. Elek Judit végül az egyik első, meghatározó fontosságú magyar filmrendezőnővé érett Mészáros Márta mellett.

Egy emlékezetes jelenet

„Ha ketten együtt vagyunk, és el tudunk beszélgetni egymással – talán nagy szó, de én úgy érzem –, hogy ez a legtöbb” – mondja Mándy Iván, miután átbeszélték randipartnerével a zátonyra futott szerelmeiket, és megállapodtak abban, hogy hiába zárkóztak magukba a sok kudarcos próbálkozás után, mégsem élhetnek csakis a munkájuknak és az elmúlt szerelmek emlékeinek. A Találkozás keserédes végkicsengése azt sugallja, hogy az ember társas lény, aki nem élhet egyedül, de örökletes magányát feloldania mégis borzasztóan nehéz.

A rendező

Elek Judit 2011-ben (MTI Fotó: Kallos Bea )

A főszereplő

Mándy Iván a Tinódi mozi előtt, 1969-ben (forrás: Fortepan)