Szorításban

Almási Tamás egyedülálló dokumentumfilm-sorozata az ózdi nehézipar leépülésén keresztül a szocialista rendszer és a rendszerváltás visszásságairól fest megrendítő képet.

színes magyar dokumentumfilm, 1987, rendezte: Almási Tamás

forgatóköny: Almási Tamás, operatőr: Vékás Péter, Balogh Gábor, Sas Tamás, 94 perc  

Miről szól?

Almási Tamás 1987-től kezdve egy évtizeden keresztül követte Ózdon a kohászat, a város és az ózdi munkások sorsát. A monumentális dokumentumfilm-sorozat első része, a Szorításban a leépítéstől tartó munkások és a gyárat megreformálni képtelen igazgató életét mutatja be, miközben bezárják az egyik üzemet.

Mitől különleges?

A Szorításban drámai erővel ismerteti az ózdi nehézipar válságát. A válság szimbolikus, mert a tönk szélére került munkások helyzete a szocializmus alapvető ígéreteit cáfolja. Almási Tamás mély empátiával mutatja meg, hogy

a kizsigerelt, túldolgoztatott ózdiak a rendszer (később pedig a rendszerváltás) tragikus áldozatai lettek,

hiszen az ő nevükben épült fel, mégis az ő érdekeiket hagyta figyelmen kívül a szocializmus. A felesleges és rossz minőségű termelés abszurditásai, a túlburjánzó és korrupt bürokrácia, a vezetők csökönyös hazudozása, a munkások pénzügyi ellehetetlenülése mind-mind torokszorító pillanatokban lepleződik le Almási kamerája előtt. A rendező játékfilmszerű dramaturgiával szerkeszti feszült drámává az ózdi munkások történetét. A zenével néha ironizál, karikírozza az öntelt vezetőket, máskor a disszonáns, ipari zajokból, óraketyegésből, műhelyzörejekből komponált zene a kiábrándító ipari állapotokat festi le. (A filmzenét az acélvárosi rockzenekar, az Edda volt gitárosa, Slamovits István szerezte.)

A rendszerváltás megrendítő erejű, hiteles krónikája

Hogyan készült?

Almási Tamás érdeklődését egy újsághír keltette fel: Szeppelfeld Sándor, a diósgyőri kohászati művek igazgatója öngyilkos lett 1982-ben, mert kilátástalannak ítélte meg a gyár helyzetét, és úgy érezte, nem tudja teljesíteni a munkásoknak tett ígéreteit. Almási játékfilmet akart forgatni a történetből Kertész Ákos íróval, és a Szeppelfeld-ügyben folytatott magánnyomozása során jutott el Ózdra. Úgy érezte, az ózdi gyárban megvalósult az a leépülés, amitől Szeppelfeld tartott, és eldöntötte, dokumentumfilmet forgat róla. A tervből 1986-ban lett valóság, amikor a Filmfőigazgatóság és az MTV a magyar társadalom bemutatására kiírt pályázaton Almási filmötletét is támogatta. A rendező eredetileg filmtrilógiát tervezett Ózdról – öt év alatt három film elkészítését vállalta –, végül 12 éven át forgatott és 8 filmet készített a gyárvárosban.

Almási tudatosan állt neki a „szereplőválogatásnak”: olyan embereket keresett, akik vélhetően a leépítések első vesztesei lesznek, és jól reprezentálhatják filmen az ózdi munkások sorsát. A gyár vezetősége nem gördített akadályokat az útjába, sőt szerepeltek is a filmben, mert úgy érezték, kötelességük nyilatkozni a kameráknak. Azt hitték, befolyásos pesti politikusok állnak Almási mögött, a rendező pedig meghagyta őket a hitükben. Ennek ellenére voltak fenntartásaik a filmmel szemben. A Szorításban ózdi premierjén feszült volt a levegő, a munkásokat nem is engedték be a vetítésre, a rendet a munkásőrség felügyelte.

A Szorításban még tisztességes költségvetésből, 3,5 millió forintból forgott, de idővel egyre kevesebb pénz maradt a filmsorozatra. Almási kénytelen volt a lehető legkisebb stábbal, videóra forgatni. (Az operatőrök között volt Sas Tamás és Jancsó Miklós fia, Jancsó Nyika is.) Több száz órányi anyagot le is kellett törölnie, mert a MAFILM nem saját, hanem kölcsönzött videokazettákra forgatott. Az alkotók kitartása miatt készülhetett csak el a nyolcrészes filmsorozat. A Szorításbant Az első száz év (1988) követte, amely az ózdi gyár és a város történetét dolgozza fel. A Lassítás (1991) az ipari miniszter kudarcos reformkísérletét dokumentálja, a Miénk a gyár I–II. (1993) pedig a rendszerváltás utáni, szabadrablásba hajló privatizációt. Az Acélkapocs személyesebb hangvételű, ózdi munkások portréját festette meg, a Petrenkó (1994) pedig a gyár durvahengerművét felvásárló és egy ideig működtető Petrenkó János történetét mesélte el.

Különösen tragikus hangvételű a Meddő (1995), amely az acélt guberáló cigányok életét követi, és a mélyszegénység révén kiélesedő társadalmi ellentéteket tárja fel. A Meddő után Almásit kitiltották Ózdról, két évig nem forgathatott a városban, mert a vezetőség úgy vélte, túlságosan negatív képet fest a városról, és ezzel elriasztja a befektetőket. A filmsorozat befejező darabja a Tehetetlenül (1998), amely az első hét film pótforgatásokkal kiegészített összegzése. Almási ezután még egyszer tért vissza Ózdra: A mi kis Európánkban (2006) azt tárta fel, hogy mi lett Ózddal, miután Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Almási Ózd-sorozata a magyar dokumentumfilm egyedülálló, monumentális vállalkozása. A filmsorozat a rendszerváltás megrendítő erejű, hiteles krónikája. Nem pusztán az ózdi gyár leépülését dokumentálja, hanem a szocialista rendszerbe kódolt gazdasági hibákat, a rendszerváltás és az azt követő privatizáció visszásságait, valamint a folyamatok veszteseinek magánéleti tragédiáját is elénk tárja. Sajnos a filmsorozat ennek ellenére nehezen hozzáférhető, DVD-n vagy videokazettán nem adták ki. A Szorításban a Filmszemlén a dokumentumfilmes kategória különdíját nyerte el.


Egy emlékezetes jelenet 

Horkai István hengerész és felesége az ózdi gyár kilátástalan állapotairól mesél: fizikailag nem, csak akaraterővel bírja a munkát; azt eszi, amire épp futja a fizetéséből; ha selejtet készít a gyár, azért is a munkás kap büntetést, nem a vezetőség. Horkai sorsából az ózdi munkások tragikus röghözkötöttsége rajzolódik ki: a borzasztó helyzet ellenére ragaszkodik Ózdhoz, nem akar elköltözni onnan, az évek során egyre mélyebb szegénységbe és depresszióba zuhan, és az utolsó rész forgatása előtt meghal.

Almási Tamás ózdi sorozatának további részei:

Az első 100 év, 1991, rendezte: Almási Tamás, dramaturg: Tóth Erika, operatőr: Balogh Gábor, Bucsek Tibor, Mertz Lóránd, Vékás Péter, 65 perc
Lassítás, 1991, rendezte: Almási Tamás, dramaturg: Tóth Erika, operatőr: Jancsó Nyika, Bélafalvi Balázs, 58 perc 
Miénk a gyár I-II. 1993, rendezte: Almási Tamás, operatőr: Jancsó Nyika, Bucsek Tibor, Almási Tamás, 120 perc 
Acélkapocs, 1994, rendezte, forgatókönyvíró, operatőr: Almási Tamás, vágó: Kovács Eszter, 65 perc 
Meddő, 1995, rendezte: Almási Tamás, operatőr: Rácz Albert, vágó: Kovács Eszter, 72 perc 
Petrenkó, 1995, rendezte: Almási Tamás, operatőr: Rácz Albert, Almási Tamás, vágó: Kovács Eszter, 48 perc 
Tehetetlenül, 1998, rendezte: Almási Tamás, operatőr: Rácz Albert, vágó: Almási Tamás, Radnai Annamária, 102 perc

A rendező

Almási Tamás a Tűzoltó utca 25. rendezőasszisztenseként, 1973-ban (forrás: NFI)

Plakát

(forrás: NFI)

Soós Tamás

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem