Szerencsés Dániel

Sándor Pál érzékeny filmje ’56-ról, amely a forradalom apropóján szól az örök kérdésről: menni vagy maradni?

színes magyar játékfilm, 1982, rendező: Sándor Pál

író: Mezei András, forgatókönyvíró: Tóth Zsuzsa, operatőr: Ragályi Elemér, vágó: Kármentő Éva, zene: Selmeczi György, főszereplők: Rudolf Péter, Margitai Ági, Major Tamás, Zsótér Sándor, Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari, 89 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

Szerencsés Dániel (Rudolf Péter) és barátja, Angeli Gyuri (Zsótér Sándor) ’56 decemberében úgy döntenek, hogy elhagyják az országot. Dániel a Bécsbe távozó szerelme után siet, Gyurinak pedig menekülnie kell, mert a forradalom alatt részt vett az utcai harcokban.

Mitől különleges?

Az ’56-os forradalom után körülbelül 200 ezer ember hagyta el Magyarországot. A Szerencsés Dániel nem a harcokról, a forradalomról, hanem annak utóhatásáról és erről az emigrációs hullámról szól. Sándor Pál rendezőnek a történelmi háttér apropó arra, hogy feltehesse a szocializmusban és napjainkban is újra aktuális kérdést: menni vagy maradni? A rendező a saját életéből merített ihletett: ’56 decemberében ő is ott állt a Keleti pályaudvaron a Bécsbe készülő tömegben, de végül nem szállt fel a vonatra. Filmjével azt akarta megfogalmazni, mi köti Magyarországhoz, miért nehéz itt hagyni a hazát. A film naiv főhőse, Szerencsés Dániel is ezzel a kérdéssel küzd, de ő még nem képes tudatosan megfogalmazni a válaszokat, csak érzi, hogy valami ideköti: az ismerős ízek, szagok, emberek, a nyelv, a kultúra.

A film gazdag tárházát nyújtja a Magyarországot elhagyó karaktertípusoknak. Sándor Pál erénye, hogy beszédes arcokat, nagyszerű színészeket talált ehhez az áttekintéshez. Nagy felfedezése a főszerepeket játszó páros, a később színházrendezőként ismertté vált Zsótér Sándor (Angeli Gyuri) és az akkor főiskolás Rudolf Péter (Szerencsés Dániel).

Hogyan készült?

Sándor Pál Mezei András azonos című kisregényét vitte filmre állandó alkotótársaival, Tóth Zsuzsa forgatókönyvíróval és Bíró Zsuzsa dramaturggal, de a könyvből csak a neveket és az alapszituációt tartották meg. Rudolf Péterre a Cha-cha-cha (Kovácsi János) című 1982-es filmben, Zsótér Sándorra pedig abban a dramaturgosztályban figyelt fel Sándor Pál, amelyikbe Bíró Zsuzsa fia is járt. A forgatókönyv folyamatosan alakult a forgatáson: éjszakánként Sándor Pál a két Zsuzsával újraírta a másnapi jeleneteket az alapján, hogy mi működött a forgatáson és mely színészek között volt a legerősebb a kémia.

A Szerencsés Dániel fél évig be volt tiltva, mert az elfogadó bizottság több kifogást is emelt a film ellen. Nehezményezték, hogy az egyik főhőse forradalmár, hogy a fiúk heccelik a Magyarországon állomásozó orosz katonákat, és hogy a film végén a vonat berohan egy alagútba, amit feltehetőleg az ’56 utáni Kádár-korszak kritikájaként értelmeztek. A filmben végül csak az orosz katonák jelenetét kellett megvágni, amelyben Szerencsés Dániel azt mondja az oroszoknak, hogy „Örültünk, amikor bejöttetek, de csak ’45-ben”. (A forgatókönyvben eredetileg ledobták a fiúkat az oroszok a teherautóról, amire felkéredzkedtek.)

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Szerencsés Dániel

máig az egyik legszebb és aktuális kérdésfeltevése miatt az egyik legjobb ’56-os filmünk.

Az 1983-as Filmszemléről a fődíjat, a cannes-i filmfesztiválról a kritikusok díját vitte el (FIPRESCI-díj). Utána sorra készülhettek a nyolcvanas években az 1956-ról szóló vagy a forradalmat érintő filmek: Szamárköhögés, A másik ember, Eldorádó. Bár ’56 a szovjet megszállással együtt tabutéma volt a magyar filmben, a nyolcvanas évektől enyhült a cenzúra, és a rendezők elmesélhették magántörténeteiket a forradalomról.


Egy emlékezetes jelenet

A vonaton a külföldre tartó (disszidáló) emberek széles panoptikumát tárja elénk a rendező. A vonat egyszerre eszköze és szimbóluma az emigrációnak: benne a társadalom számos rétege sűrűsödik össze. Van, aki a jobb élet reményében igyekszik nyugatra, van, aki a rendszer elől menekül, s van, akit az örökös politizálás nyomaszt. A vonat zártsága, zsúfoltsága egyben a rendszer fojtogató levegőjét is megteremti, amelyből nézőként is szabadulni szeretnénk. Az összekovácsolódott utasok egyként éneklik el a Himnuszt, amely a magyarországi életeket, egzisztenciákat hátrahagyva különösen megható. Ebben a jelenetben hangzik el a film egyik kulcsmonológja is: „Itt muszáj hazudni. De legalább be kellett volna tartani a játékszabályokat. Minden hazugsághoz kellett volna legalább egy kacsintás. Hogy mi is tudjuk, ők is tudják. Legalább azt tudatták volna velünk, hogy nem vagyunk hülyék. Csak szerencsétlenek.”

A stáb a vonatút felvételével kezdte a film forgatását. Sándor Pál azt mondta a színészeknek, hogy aki jó, azt magával viszi a szállodába, ahol a film harmadik harmada játszódik. Ragályi Elemér szűk térben mozgó operatőri munkája (különösen a hosszú snittben felvett pályaudvari jelenet, amelyben a tömeg felszáll a vonatra) operatőri bravúr.

A rendező 

Sándor Pál 2011-ben (MTI Fotó/ Kallos Bea)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

Tervező: Pócs Péter (forrás: NFI)

Soós Tamás

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem