Miről szól?

Közös fedél alatt él az autószerelő műhelyt fenntartó férj (Djoko Rosic), a felesége (Bánsági Ildikó) és fiatal segédje (Derzsi János). A nő és az alkalmazott közt szenvedélyes kapcsolat alakul ki. Megpróbálják közösen eltenni a férjet láb alól, de a gyilkossági kísérlet kudarcot vall. A szeretők menekülnének, de az asszony végül meggondolja magát. Mire a férj hazatér a kórházból, már a segéd is ott van, és kezdődik minden elölről.

Mitől különleges?

Fehér György második, egyben utolsó mozifilmje az 1990-es Szürkülethez hasonlóan irodalmi alapokra épül: a filmtörténet egyik legtöbbet adaptált regényéből, A postás mindig kétszer csenget-ből használ fel motívumokat. James M. Cain klasszikusában egy jóképű csavargó betér egy útmenti fogadóba, munkát kap az idősödő tulajdonostól, akinek aztán elszereti a fiatal feleségét. Fehér a történet hangsúlyait rögtön megváltoztatja azzal, hogy a megérkezés és szenvedély fellángolásának kulcspillanatait nem mutatja meg. A film in medias res kezdődik, a feleség és a segéd már egymásba szeretett, és ami fontosabb, hogy a két férfi külseje és társadalmi státusza közt sincs jelentős különbség, így a feleség döntése valóban csak a címbéli szenvedéllyel indokolható.

Fehér hosszú beállításokkal, kitartott képekkel mesél, sokszor percekig nem hangzik el emberi szó, csak a monoton hétköznapi tevékenységeket látjuk és halljuk, ezért is hat letaglózó erővel, amikor történik valami rendkívüli – ami viszont a hosszú felvezetésnek köszönhetően mégis magától értetődőnek tűnik. A fekete-fehér fényképezés is a kontrasztokra épít. Túl azon, hogy a komor képi világ balladai hangulatot kölcsönöz a filmnek, szándékosan váltakoznak az alul- és a túlexponált felvételek, a sötétség néha teljesen beborítja a szereplőket, máskor vakítóan fehér arcuk szinte kiugrik a háttérből, és van, amikor csak a szemük van árnyékban, a bennük gomolygó érzelmeket, indulatokat tükrözendő.

Hogyan készült?

A rendező második filmje is hosszú ideig, közel három évig készült. A Szürkületben még csak konzulens Tarr Béla ezúttal a forgatókönyv társszerzője is volt – Fehér korábban az Őszi almanach (1984) és a Sátántangó elkészítésében közreműködött –, Gurbán Miklós operatőr is visszatért, a férjet alakító Dzsoko Roszicsot leszámítva pedig a színészek is a kipróbált alkotótársak közül kerültek ki, mind a fő- (Derzsi János, Bánsági Ildikó), mind a mellékszerepekben (Haumann Péter, Lénárt István.) Színházi rendezéseihez hasonlóan Fehér itt is minimalista, sokszor egyetlen szemszögből láttatott, mélység nélküli díszleteket használt (ilyen a konyha, a kórház vagy a kihallgatószoba), hogy semmi ne vonja el a figyelmet a premier plánba hozott emberi arcoktól.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Magyar Filmszemlén minden fontosabb elismerést megkapott, a fő kategórián kívül díjazták a rendezést, a főszereplő színészeket (Derzsi Jánost és Bánsági Ildikót) és az operatőri munkát is. A Szenvedély nem csak Fehér György sajnálatosan korán lezárult életművének méltó betetőzése, de A postás mindig kétszer csenget által inspirált művek közül is magasan kiemelkedik.

(MTVA jogtulajdonú felvétel, az MTVA hozzájárulásával)

Egy emlékezetes jelenet

A férj visszatért a kórházból, látszólag helyreállt a status quo. A három főszereplő közösen autózik, nem tudjuk pontosan, hova vagy miért, de hosszú ideig figyelhetjük, ahogy zötykölődnek az első ülésen. A segéd végül a semmi közepén megállítja az autót, felcsapja a motorháztetőt. A férj is kiszáll segíteni. Miközben a motor fölé görnyed, a segéd többször fejbe vágja a csavarkulccsal. Kiszáll a nő is a kocsiból, és segít betenni az eszméletlen testet az ülésre. A hidegvérrel végrehajtott gyilkossági kísérlet a bravúrosan szenvtelen ábrázolásmódtól kap igazi súlyt.

A rendező

Fehér György (a kamera mögött) a 1989-ben Szürkület forgatásán (fotó: Gurbán Miklós, forrás: Fehér György Emlékoldal)