Szemüvegesek

 

Egy lakásgondokkal küzdő építészmérnök házat tervezne, ha hagynák. Új hullámos pillanatkép a Kádár-korról egy fiatal értelmiségi szemszögéből.

fekete-fehér magyar játékfilm, 1969, rendező, forgatókönyvíró: Simó Sándor

operatőr: Kenyeres Gábor, szereplők: Bujtor István, Ronyecz Mária, Törőcsik Mari, Avar Istán, Major Tamás, Molnár Tibor, 78 perc, felújítás: SD digitális master

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

Valkó László (Bujtor István) építészmérnök, három évvel az egyetemi diploma megszerzése után, megkapja élete első komolyabb megbízását. A tehetséges és ambiciózus fiatalember nagy lendülettel áll neki a munkának, és a megrendelt épület terveit a legkorszerűbb módon készíti el. Az ellentétes szakmai érdekek és a hivatalos szervek értetlensége miatt azonban a kivitelezés folyamán mindenhol korlátokba ütközik, és fokozatosan fel kell adnia eredeti elképzeléseit. Miközben elkeseredetten küzd a karrierjéért, magánéleti gondok is nyomasztják. Feleségével (Ronyecz Mária) megpróbálnak önálló otthonhoz jutni, de a számukra kiutalt, romos lakással rengeteg probléma akad. Bár a helyzet egyik fronton sem rózsás, nagyobb tragédia nem történik, és mérnök lassan megtanulja, hogyan alkalmazkodjon a rendszerhez.

Mitől különleges?

A film egy fiatal, pályakezdő értelmiségi tapasztalatain keresztül nyújt bepillantást a Kádár-kor társadalmának működésébe. A főhős ellentéte a bürokráciával és a rendszerbe már betagozódott, idősebb szakmabeliekkel 

sokat elárul arról, hogyan hat a politikai és gazdasági struktúra a személyes életutak alakulására.

A szociológiai alapossággal kidolgozott drámai konfliktus középpontjában az időszak egyik égető problémája, az általános lakáshiány áll. A történet hátterében felsejlik a hatvanas évek Budapestjének képe és a szocializmus nagyszabású lakótelep építési programja, mely jelentősen megváltoztatta a nagyvárosi környezetet. Az általános rossz közérzet minden gonddal együtt is csak meglegyinti a fiatal szereplőket, életkoruk természetes optimizmusa és energiája még átlendíti őket a nehézségeken.

Tervei illúziónak bizonyulnak

Hogyan készült?

A Szemüvegesek Simó Sándor első nagyjátékfilmje. A rendező saját maga írta a forgatókönyvet, karaktereit és a helyzeteket dokumentarista pontossággal dolgozta ki. A dokumentarista eszközök alkalmazása, Herskó János osztályának más tagjaihoz hasonlóan, nagyon izgatta a pályakezdő alkotót, amit elsősorban a profi színészek és a „natúrszereplők”  (azaz amatőrök) együttes szerepeltetésével valósított meg. Ilyen amatőr szereplők a filmben például az idős főbérlőnő vagy éppen a lakógyűlés résztvevői. Simó eredetileg maga is vegyészmérnöknek tanult, ezért az sem állt távol tőle, hogy a reálértelmiségi főhős gondolkodását modellezze. Valkó László tépelődő, jószándékú, de kevésbé hatékony alakja már nagyon eltér a sematizmus éveinek filmjeiben gyakran felbukkanó, aktív mérnök-figuráktól. Az őt játszó Bujtor István egy sikerre éhes, intelligens, de nagyon sebezhető karaktert alkot meg, akinek tervei hirtelen veszélybe kerülnek – és illúziónak bizonyulnak.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Szemüvegesek a magyar új hullám egyik jellegzetes darabja, töredékessége és hangulata távolról idézi a francia kortársakat. Simó Sándor mindössze hat nagyjátékfilmet rendezett, mégis nagy hatással volt a következő alkotói nemzedékre. 1995-ben saját osztályt indított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, melynek tagjai, Erdélyi Dániel, Fazekas Csaba, Fischer Gábor, Groó Diana, Hajdu Szabolcs, Miklauzic Bence, Pálfi György és Török Ferenc az ezredforduló utáni új magyar film meghatározó alakjai lettek. A legendás Simó-osztály legtöbb tagja olyan alkotásokkal debütált, melyek személyes és nemzedéki élményeket dolgoznak fel, egyfajta „így jöttem” filmek, akárcsak a felnőtt életét és hivatását éppen most kezdő Valkó mérnök története.


Egy emlékezetes jelenet

A film zárójelenetében Valkó László (Bujtor István) este hazatér feleségéhez, Jutkához (Ronyecz Mária) az új otthonukba. A körülmények ellenére mindketten optimisták, a gesztusaikból kiolvasható kapcsolatuk mély és intim. Félszavakból is értik egymást, ahogy a néző is megérti és átérzi a helyzetet. Miközben teljesen hétköznapi társalgást folytatnak, a férfi azzal próbálja élhetőbbé tenni a romos lakást, hogy körtét csavar a szobát bevilágító lámpába. Ha nagy dolgokon nem is tudnak változtatni, néhány apróságot megtehetnek, hogy komfortosabbá, elviselhetőbbé tegyék az életüket.

Valkó ekkor már tisztában van vele, hogy a fáradságos munkával korábban kidolgozott terve nem valósulhat meg, az idealista gondolkodás mégis erőt vesz rajta, újabb modern építészeti megoldásokon töri a fejét. „Az ember már azt sem tudja, hogy sírjon-e vagy röhögjön” – mondja, a jelenetnek mégis reményteli hangulata van. Amíg fel nem kapcsolják a villanyt a szobában, csak a szemüvegek csillognak, később már az arcok is pontosan kirajzolódnak. Az operatőr, Kenyeres Gábor, végig a főhősökre koncentrál, a környezetet valójában csak az elmondottak alapján ismerjük. A kamera követi az embereket, mozgásban van, akár azok gondolatai. Végül az ablakon keresztül elhagyja a szobát és a mérnököt, aki ugyan nem ért el értékelhető szakmai sikert, de a puha diktatúra biztonságában legalább bukni sem bukott nagyot.

Ezt is nézd meg!

Olvass tovább!

MMA Lexikon
Lázár István: Van-e alkalom a sikerre és a bukásra?, Szemüvegesek. Filmkultúra, 1969/5, 18-22.
Andor Tamás: Boldog évek, In memoriam Simó Sándor. Filmvilág, 2001/11, 28-29.

A rendező

Simó Sándor Az apám néhány boldog éve forgatásán (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn

Tudtad?

Andor Tamás operatőr a rendező munkatársaként dolgozott a Szemüvegesek című filmben. A Simó Sándorral való közös munkára hálával emlékezett vissza: „Első asszisztensnek kért fel engem, aki operatőr létemre, alig titkolt színészi ambíciókat dédelgettem, és mindenre alkalmasabb voltam, mint egy produkció figyelmes felügyeletére, listák, tervek, egyeztetések hálátlan gürijére. Talán üvölteni tudtam csak jól, már akkor is.”

Plakát

Tervező: Bánki László (forrás: NFI)