Szeleburdi vakáció

A nagy sikerű Szeleburdi család folytatásában Faragóék ismét mernek nagyot álmodni, és közben példát mutatnak összetartásból és szolidaritásból.

színes magyar játékfilm, 1987, rendező: Palásthy György

író: Bálint Ágnes, forgatókönyvíró: Bálint Ágnes, Palásthy György, operatőr: Illés György, vágó: Losonczi Teri, zeneszerző: Berkes Gábor, főszereplők: Benedek Miklós, Kiss Mari, Puhr Ádám, Simonkovits Ákos, Darnyik Adrienn, Miklósy György, 69 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

A teljes film elérhető itt:

Miről szól?

Úgy tűnik, a Faragó családnak idén elmarad a vakáció. A szülőknek (Benedek Miklós, Kiss Mari) nincs pénzük a nyaralásra, és üdülőbeutalót sem tudtak szerezni. Nagyszülői segítséggel a három gyerek elutazhatna, de ők nem akarják a szüleiktől külön tölteni a nyarat, ezért megpróbálnak alkalmi munkákkal pénzhez jutni. Így találkoznak a 90 éves matrónával, Dédikével (Turay Ida), akiről kiderül, hogy néhai férje hajóskapitány volt. Egykori hajója, a Ramona most a Dunán vesztegel, felújításra várva. Az özvegy felajánlja Faragóéknak a hajót, nekik csak meg kell találniuk és működőképes állapotba hozniuk. A szülők a gyerekekkel, a barátaikkal és a kerekesszékes Dédikével belevágnak a nagy nyári kalandba.

A nagy nyári kaland

Mitől különleges?

Palásthy György filmje az 1981-es Szeleburdi család sajátos folytatása: a szereplők ugyanazok, a színészek azonban lecserélődtek. Az alaphelyzet is ugyanaz, Faragóék kénytelenek szembenézni sanyarú anyagi helyzetükkel, és a gyerekek érdekében valamilyen kompromisszumos megoldást találni. Az első részben a szűkre szabott lakást próbálták nagyobbra cserélni, a másodikban pedig az a tét, hogy ki tudnak-e szabadulni a belvárosi otthonukból legalább egy pár napra.

Ahogy Bálint Ágnes legtöbb történetében, úgy itt is a felnőtt néző számára ismerős valóság és a gyermeki képzelet világa keveredik. A regény, illetve a film realista hitelességgel mutatja be, hogy Faragóék bérházában milyen különböző társadalmi rétegek élnek együtt a legszegényebbektől az újgazdagokig. Megélhetési gondjaik, életkörülményeik alapján Faragóék sem lógnak ki az alsóközéposztályba tartozó családok közül, ők mégis irigylésre méltó harmóniában és szeretetben élnek. A családon belül demokrácia uralkodik, a gyerekek felvetéseit is meghallgatják, figyelnek egymásra, a döntések közösen születnek, és a munkából is egyaránt kiveszik a részüket.

A filmből az irónia sem hiányzik. A belvárosi, értelmiségi Faragó papa (aki már a harmadik, csigákról szóló kötetén dolgozik!) előbb a szocialista bürokráciával szembesül, majd kénytelen ezermesternek felcsapni a Duna partján – ezeket a pillanatokat a felnőtt közönség is mulatságosnak találhatja, de a csokornyakkendős, elitista Belvizi úr kárára elsütött poénok is működnek.

A humor mellett a remek karakterszínészeknek és a kiválóan instruált gyerekszereplőknek is köszönhető, hogy a Szeleburdi vakáció megüti a klasszikussá vált első rész színvonalát.

Hogyan készült?

A Szeleburdi család sikerét követően Palásthy György már 1983-ban le akarta forgatni a folytatást. A forgatókönyv is elkészült, de egy filmszakmai átszervezés miatt a produkciót három héttel a forgatás előtt lefújták. A történetet később Bálint Ágnes 1974-ben megjelent Hajónaplója nyomán az írónővel közösen teljesen átdolgozták. Mivel a Szeleburdi család gyerekszínészei időközben megnőttek, új szereplőket kellett keresni, és végül a Belvizi urat alakító Balázs Péter kivételével a felnőtteket is lecserélték. A lakásbelsőket ugyanott forgatták, ahol az első részt, a Henszlmann Imre utcában, a Károlyi-kert mellett, míg a Duna-parti jeleneteket Kisoroszinál rögzítették.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Palásthy György a hazai gyerek- és ifjúsági filmek talán legfontosabb alkotója volt, aki a magyar rendezők közül elsőként több, azonos „univerzumban” játszódó filmet forgatott. A Hahó-szériához (A varázsló, 1969, Hahó, Öcsi!, Hahó, a tenger) hasonlóan a két Szeleburdi-film is szoros tematikai egységet alkot, miközben a családfilmes kulissza mögött mindkettő arról a korról is mesél, amelyben megszületett. A Szeleburdi család végén elsüllyedő hajó a szocialista kisember szerény álmainak szertefoszlását is szimbolizálja – Faragóék ugyanakkor példát mutatnak összetartásból, szolidaritásból és szociális érzékenységből.


Egy emlékezetes jelenet

Faragóéknak sikerült úgy-ahogy kipofozniuk a Ramonát, de a legnehezebb még hátravan: vízre is kellene bocsátaniuk a megfeneklett hajót. Faragó papa vezetésével a csapat összes férfi tagja húzni-vonni kezdi a felújított roncsot. Csatlakozik hozzájuk a vejével mindig elégedetlen nagypapa, de még a csokornyakkendőben, fehér nadrágban érkező Belvizi úr is. A szimbolikus képsor magáért beszél: kicsik és nagyok, szegények és gazdagok az ellentéteiket félretéve együttműködnek a nemes cél érdekében. A felemelő, de komikumtól sem mentes pillanatok után még meghökkentőbbnek hat a Ramona pár perccel később beteljesülő végzete.

A rendező

Palásthy György 1965-ben (MTI Fotó: Keleti Éva)
Adatlapja a Filmkeresőn

Tudtad?

Palásthy György egy interjúban elárulta, hogyan lehet gyerekekkel dolgozni. Tapasztalatai szerint ők sokszor már a jelenet beállításának pillanatában tudják, mit kellene csinálniuk, míg a felnőttek még keresik a megoldást, és minél tovább tart a próba, a felnőtt annál jobb, a gyerek pedig annál rosszabb lesz. Ezért kell minden esetben külön összehangolni a felnőtt színészek és a gyerekszereplők játékát.

Plakát

Tervező: Sajdik Ferenc (forrás: NFI)

Baski Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem