Szeleburdi vakáció

 

A nagy sikerű Szeleburdi család folytatásában Faragóék ismét mernek nagyot álmodni, és közben példát mutatnak összetartásból és szolidaritásból.

színes magyar játékfilm, 1987, rendező: Palásthy György

író: Bálint Ágnes, forgatókönyvíró: Bálint Ágnes, Palásthy György, operatőr: Illés György, vágó: Losonczi Teri, zeneszerző: Berkes Gábor, főszereplők: Benedek Miklós, Kiss Mari, Puhr Ádám, Simonkovits Ákos, Darnyik Adrienn, Miklósy György, 69 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

A teljes film elérhető itt:

Miről szól?

Úgy tűnik, a Faragó családnak idén elmarad a vakáció. A szülőknek (Benedek Miklós, Kiss Mari) nincs pénzük a nyaralásra, és üdülőbeutalót sem tudtak szerezni. Nagyszülői segítséggel a három gyerek elutazhatna, de ők nem akarják a szüleiktől külön tölteni a nyarat, ezért megpróbálnak alkalmi munkákkal pénzhez jutni. Így találkoznak a 90 éves matrónával, Dédikével (Turay Ida), akiről kiderül, hogy néhai férje hajóskapitány volt. Egykori hajója, a Ramona most a Dunán vesztegel, felújításra várva. Az özvegy felajánlja Faragóéknak a hajót, nekik csak meg kell találniuk és működőképes állapotba hozniuk. A szülők a gyerekekkel, a barátaikkal és a kerekesszékes Dédikével belevágnak a nagy nyári kalandba.

A nagy nyári kaland

Mitől különleges?

Palásthy György filmje az 1981-es Szeleburdi család sajátos folytatása: a szereplők ugyanazok, a színészek azonban lecserélődtek. Az alaphelyzet is ugyanaz, Faragóék kénytelenek szembenézni sanyarú anyagi helyzetükkel, és a gyerekek érdekében valamilyen kompromisszumos megoldást találni. Az első részben a szűkre szabott lakást próbálták nagyobbra cserélni, a másodikban pedig az a tét, hogy ki tudnak-e szabadulni a belvárosi otthonukból legalább egy pár napra.

Ahogy Bálint Ágnes legtöbb történetében, úgy itt is a felnőtt néző számára ismerős valóság és a gyermeki képzelet világa keveredik. A regény, illetve a film realista hitelességgel mutatja be, hogy Faragóék bérházában milyen különböző társadalmi rétegek élnek együtt a legszegényebbektől az újgazdagokig. Megélhetési gondjaik, életkörülményeik alapján Faragóék sem lógnak ki az alsóközéposztályba tartozó családok közül, ők mégis irigylésre méltó harmóniában és szeretetben élnek. A családon belül demokrácia uralkodik, a gyerekek felvetéseit is meghallgatják, figyelnek egymásra, a döntések közösen születnek, és a munkából is egyaránt kiveszik a részüket.

A filmből az irónia sem hiányzik. A belvárosi, értelmiségi Faragó papa (aki már a harmadik, csigákról szóló kötetén dolgozik!) előbb a szocialista bürokráciával szembesül, majd kénytelen ezermesternek felcsapni a Duna partján – ezeket a pillanatokat a felnőtt közönség is mulatságosnak találhatja, de a csokornyakkendős, elitista Belvizi úr kárára elsütött poénok is működnek.

A humor mellett a remek karakterszínészeknek és a kiválóan instruált gyerekszereplőknek is köszönhető, hogy a Szeleburdi vakáció megüti a klasszikussá vált első rész színvonalát.

Hogyan készült?

A Szeleburdi család sikerét követően Palásthy György már 1983-ban le akarta forgatni a folytatást. A forgatókönyv is elkészült, de egy filmszakmai átszervezés miatt a produkciót három héttel a forgatás előtt lefújták. A történetet később Bálint Ágnes 1974-ben megjelent Hajónaplója nyomán az írónővel közösen teljesen átdolgozták. Mivel a Szeleburdi család gyerekszínészei időközben megnőttek, új szereplőket kellett keresni, és végül a Belvizi urat alakító Balázs Péter kivételével a felnőtteket is lecserélték. A lakásbelsőket ugyanott forgatták, ahol az első részt, a Henszlmann Imre utcában, a Károlyi-kert mellett, míg a Duna-parti jeleneteket Kisoroszinál rögzítették.


Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Palásthy György a hazai gyerek- és ifjúsági filmek talán legfontosabb alkotója volt, aki a magyar rendezők közül elsőként több, azonos „univerzumban” játszódó filmet forgatott. A Hahó-szériához (A varázsló, 1969, Hahó, Öcsi!, Hahó, a tenger) hasonlóan a két Szeleburdi-film is szoros tematikai egységet alkot, miközben a családfilmes kulissza mögött mindkettő arról a korról is mesél, amelyben megszületett. A Szeleburdi család végén elsüllyedő hajó a szocialista kisember szerény álmainak szertefoszlását is szimbolizálja – Faragóék ugyanakkor példát mutatnak összetartásból, szolidaritásból és szociális érzékenységből.


Egy emlékezetes jelenet

Faragóéknak sikerült úgy-ahogy kipofozniuk a Ramonát, de a legnehezebb még hátravan: vízre is kellene bocsátaniuk a megfeneklett hajót. Faragó papa vezetésével a csapat összes férfi tagja húzni-vonni kezdi a felújított roncsot. Csatlakozik hozzájuk a vejével mindig elégedetlen nagypapa, de még a csokornyakkendőben, fehér nadrágban érkező Belvizi úr is. A szimbolikus képsor magáért beszél: kicsik és nagyok, szegények és gazdagok az ellentéteiket félretéve együttműködnek a nemes cél érdekében. A felemelő, de komikumtól sem mentes pillanatok után még meghökkentőbbnek hat a Ramona pár perccel később beteljesülő végzete.

A rendező

Palásthy György 1965-ben (MTI Fotó: Keleti Éva)
Adatlapja a Filmkeresőn

Tudtad?

Palásthy György egy interjúban elárulta, hogyan lehet gyerekekkel dolgozni. Tapasztalatai szerint ők sokszor már a jelenet beállításának pillanatában tudják, mit kellene csinálniuk, míg a felnőttek még keresik a megoldást, és minél tovább tart a próba, a felnőtt annál jobb, a gyerek pedig annál rosszabb lesz. Ezért kell minden esetben külön összehangolni a felnőtt színészek és a gyerekszereplők játékát.

Plakát

Tervező: Sajdik Ferenc (forrás: NFI)