Jancsó Miklós történelmi parabolája a hatalom és az egyén komplex viszonyát modellezi. A magyar filmtörténet mérföldköve, a modernizmus nemzetközileg elismert alapműve.
fekete-fehér magyar játékfilm, 1965, rendező: Jancsó Miklós
forgatókönyvíró: Hernádi Gyula, operatőr: Somló Tamás, főszereplők: Görbe János, Latinovits Zoltán, Molnár Tibor, Kozák András, Agárdy Gábor, Barsi Béla, 95 perc, felújítás: 2K restaurált
Miről szól?
1869-ben a kormány elrendeli a betyárvilág felszámolását. Az elfogott gyanúsítottakat az alföldi sáncba zárják. A vádlottak egy részét szűk magánzárkában tartják, a többiek a magas falak között, a szabad ég alatt alszanak. A kihallgatások a közeli tanyán zajlanak. A csendőrök a legkülönbözőbb módszerekkel próbálják megtörni a rabokat. A gyenge pontjaikat kihasználva kegyetlen játszmát űznek velük.
Mitől különleges?
A Szegénylegények látványvilága, szemlélete és fogalmazásmódja páratlan a magyar és az egyetemes filmtörténetben. Jancsó Miklós alkotása történelmi parabola, azaz a konkrét szituáció segítségével általános érvényű, elvont problémákat boncolgat. Az ember és történelem viszonya, a hatalom működése vagy a szabadság lehetősége rendkívül absztrakt, nehezen megragadható problémák. Jancsó egy csak rá jellemző alkotói módszerrel mégis képes megmutatni a láthatatlan folyamatokat és együtt gondolkodásra hívja a nézőt.
Jancsó filmnyelvének lényege az erőteljes stilizáció. A Szegénylegények labirintusszerű fekete-fehér terei erőszakosan lehatárolják az alföldi táj végtelenségét. Az epizodikus történetben a szereplők jönnek-mennek, a hatalom képviselői állandóan cserélődnek. Nincs kísérőzene, csak zajok és rövid, tőmondatokból felépülő párbeszédek. Minden elnagyolt, személytelen és mechanikus, ami a diktatúra szenvtelen működését tükrözi. A rendező hosszú, bonyolult kameramozgásokkal követi az össze-vissza sodródó szereplőket. A híres hosszú snittek az elnyomók manipulatív, kiszámíthatatlan viselkedését fordítják a film nyelvére. A Szegénylegények azt a komplex műveletet modellezi, ahogyan a hatalom elkerülhetetlenül felmorzsolja a vele szembehelyezkedő csoportot. Jancsó Miklós filmje
a szabadságot eltipró rendszerek kortól függetlenül érvényes, sokkolóan pontos látlelete.
Hogyan készült?
A forgatókönyv megtörtént eseményeken alapul. Ráday Gedeon teljhatalmú királyi rendbiztos valóban szigorú módszerekkel tett rendet az Alföldön, a gyanúsítottakat a szegedi várba záratta. Jancsóék ennek megfelelően egy várban szerettek volna forgatni, de nem találtak megfelelő helyszínt, így a fővárostól ötven kilométerre építették fel a díszletet. Bár a forgatókönyvet előzetesen jóváhagyták, a cenzúra tartott a nyilvánvaló áthallásoktól. A filmet csak az utólag beillesztett tárgyilagos történelmi bevezetővel mutathatták be.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A Szegénylegények Jancsó Miklós legismertebb alkotása, a magyar film fontos mérföldköve, a modernizmus nemzetközileg ismert és elismert alapműve. A rendező itt dolgozta ki és használta először a híres jancsói filmnyelvet, amit a későbbi pályafutása során tovább finomított. A hazai szakemberek rendre a legjobb magyar filmek között említik. Az 1948-1968 közötti időszakot toplistázó Budapesti tizenkettő közé ugyanúgy bekerült, mint a minden idők legjobbjait összegző 2000-es Új Budapesti Tizenkettőbe.
Egy emlékezetes jelenet
A film egyik legmegrázóbb pillanata a betyárokhoz tartozó lány vesszőfutása. A csendőrök e szörnyű büntetéssel szeretnék vallomásra kényszeríteni a vádlottakat. A rendfenntartók egy hatalmas gépezet apró fogaskerekeiként működnek, a testileg-lelkileg megalázott foglyok számára nincs menekvés. A kavargó tömeg és a meztelen női alak Jancsó Miklós vizuális világának jellegzetes visszatérő motívumai.
Ezt is nézd meg!
Olvass tovább!
MMA Lexikon
Szenvtelen stílus – szenvedélyes igazság, Beszélgetés Jancsó Miklóssal. Filmkultúra, 1966/2, 15-21.
Szabad György: A Szegénylegények és a történetiség. Filmkultúra, 1966/2, 22-25.
A Szegénylegények az európai filmsajtóban. Filmkultúra, 1967/1, 102-103.
Ujhelyi Szilárd: A BUDAPESTI 12, Az 1969-ben megjelent kötet "facsimile" kiadása. Filmkultúra, 2004
Bakos Gábor: Gaál István – A kézműves képíró