Ruben Brandt, a gyűjtő

Képrablós akciókrimibe ágyazott szürreális álomszekvenciák, magas- és popkulturális utalásokkal sűrűn megtűzdelt, grandiózus hommage-rajzfilm.

színes magyar animációs film, 2018, rendező: Milorad Krstić

forgatókönyvíró: Milorad Krstić, Roczkov Radmilla, tervező: Milorad Krstić, animációs rendező: László Marcell, Milorad Krstić, technikai rendező: Sipos Levente, zene: Cári Tibor, szinkronhangok: Kamarás Iván, Makranczi Zalán, Hámori Gabriella, 94 perc, felújítás: 4K

Miről szól?

Ruben Brandt egy elit magánklinikát vezető pszichiáter, aki kényszerbetegségekben szenvedő bűnözőkre szakosodott. Sajátos művészetterápiájának célja, hogy páciensei birtokolni tudják félelmük tárgyát. Közben apja halála óta maga Ruben is kezelésre szorul, mivel visszatérő rémálmok gyötrik, amelyekben híres festmények alakjai kísértik. Ruben betegei, élükön Mimivel, a kleptomániás, akrobata tolvajnővel, rajongott orvosuknak saját gyógymódjával kívánnak segíteni, ezért Ruben számára ellopják az eredeti műalkotásokat a világ olyan top múzeumaiból, mint a Louvre, a Tate, a New York-i Guggenheim, a MoMA vagy az Uffizi. A rablók nyomában persze nagyon hamar ott liheg – a hatóságokon kívül – Mike Kowalski, egy washingtoni magánnyomozó és az alvilág is, akik a műtárgybiztosítók által felajánlott nyomravezető díjat akarják bezsebelni. A pszichoterapeuta lidérces vízióinak kiváltó okára Kowalski jön rá nyomozása során: Ruben apja a hidegháború idején CIA-tisztként a kisfián kísérletezett, hogy képes-e belőle úgy zseniális művészt faragni, ha befolyásolja a tudatalattiját, s a 16 mm-es mesefilmekbe a művészettörténet ikonikus alkotásainak diaképeit illeszti.

Miért különleges?

A Ruben Brandt, a gyűjtő cselekménye klasszikus bűnügyi filmes zsánerek karaktereiből, toposzaiból és jeleneteiből patchworkszerűen építkezik. Ugyan önmagában is érthető és saját lábán is megáll, Milorad Krstić első egész estés animációjának

sava-borsát a rendkívül szövevényes képző-, filmművészeti és irodalmi referenciák adják.

A képzőművész posztmodern alkotóként egy sajátos összművészeti pastiche-filmet készített az általa tisztelt, szeretett, inspirációként szolgáló művekről, amelyeket saját extravagáns, dadaista–szürrealista szűrőjén átengedve teljesen újrafestett. A posztmodern „kisajátítás” (a művészetelmélet által „appropriation art”-ként nevezett gyakorlat) során nemcsak a Rubent kísértő ismert festmények, de a film szinte valamennyi beállítása egy létező műalkotás megidézése, legyen szó konkrét alkotókról (pl. Hitchcock) vagy képzőművészeti munkákról, zeneművekről, filmekről, irodalmi művekről.

Az eredeti és annak átalakított másának összjátékában elméleti síkon megjelenő kettősség, illetve kettőződés jelensége a filmet több szinten is végigkíséri. Már Ruben Brandt neve is két művész, ráadásul két olyan festő neve ötvözéséből született, akik egymás kortársai voltak, az európai barokk két eltérő irányzatához tartoztak és azoknak legjelentősebb képviselői voltak (katolikus flamand és protestáns holland), és akik maguk is a művészeti pálya mellett egyéb, „civil” hivatást is gyakoroltak. A flamand Rubens diplomáciai követként is tevékenykedett, Hollandia szülöttét, Rembrandtot pedig szülei tudósnak szánták, és több évig a Leideni Egyetem hallgatója volt, mielőtt végleg elkötelezte volna magát a képzőművészetek mellett.

A főhős többértelmű neve az animációs noir történetének mélylélektani olvasatát is megelőlegzi: a Ruben Brandtot üldöző Kowalski a filmvégi csavar szerint a pszichoterapeuta önnön skizofrén elméjének kivetülése.

Áttételesen a Ruben Brandt, a gyűjtő az alkotó és az alkotás közt pulzáló sokrétű kapcsolatról is szól, amelyben Milorad Kristić a rá hipnotikus hatást gyakorló műveket – Ruben Brandt módszerét alkalmazva – a saját stílusra való formálás által birtokba veszi és „kirajzolja” magából. Azaz a film voltaképp a képzőművész-rendező saját magán végzett rendhagyó művészetterápiája, amely révén az általa fetisizált pop- és magasművészeti alkotásokból felépülő világot tudatos kontroll alá veszi. A néző pedig kivételes lehetőséget kap, hogy megfigyelőként bepottyanjon a „képrabló” Krstić kreatív tudatalattijába, ahol maga a művész tart akciódús tárlatvezetést.

Hogyan készült?

Milorad Kristić, képzőművész lévén, egy képből bontotta ki filmjét. Elsőként a hosszú nyakú Mimi figuráját találta ki, akit 2010-ben rajzolt le. Sajátos munkamódszere során a már kész szürreális vizuális kompozíciókhoz, dadaista festményekhez csak utólag talált ki cselekményt. A művészettörténeti krimi először „múzeumszínházi” táncdarabként született meg Ruben Brandt, egy műgyűjtő csoportos portréja címmel. A rendhagyó táncszínház Horváth Csaba koreográfus rendezésében, a Forte Társulat előadásában volt látható 2011-ben Krstić Das Anatomishe Theater (DAT) című Műcsarnokbéli kiállítása kapcsán.

Összetéveszthetetlen, kétdimenziós, kosarcú, kétfejű vagy háromszemű, dadaista–kubista figuráinak testfelépítését a film fejlesztése során Krstićnek anatómiailag hitelessé kellett formálnia, hogy a filmen dolgozó animátor szakemberek realisztikus stílusban tudják megmozgatni, és ezáltal a zsánertörténet játékfilmes mércével is hihetővé, követhetővé és átélhetővé váljon.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Ruben Brandt, a gyűjtő a 2010-es évek magyar filmgyártásának legnagyobb animációs vállalkozása volt, a több mint ötven fős stábbal a film gyártása 2015 és 2018 között zajlott. Nemzetközi sikerét jelzi, hogy a film bekerült az Oscar-díjra felterjesztett 25 legjobb animációs egész estés film közé.

Egy emlékezetes jelenet

A film legsodróbb lendületű jelenete az önálló klipként is működő nagy műkincsrablás-sorozat, benne számos utalással Milorad Krstić életének helyszíneire. Így a film legtöbb magyar vonatkozású utalását is ebben találjuk: például a műkincsrablókról szóló televíziós híradásokat egy vajdasági magyar család nézi, de már a jelenet legelején, miközben Ruben egyik horrorisztikus rémálmából eszmél, egy szép magyar népdal, a Kis kece lányom különleges, több kultúrát is egybeolvasztó feldolgozása csendül fel. A felvétel, amelyen Snétberger Ferenc jazzgitáros akkordjaira a kameruni Richard Bona énekel, a Művészetek Palotájában készült, és a két zenész épp közös koncertjére hangosít a színpadon.

A világraszóló műkincsrablások helyszínei között megtaláljuk a budapesti Szépművészeti Múzeumot is, ahonnan a spanyol udvari festő, Diego Velázquez nyomán segédje (és egyben veje), Juan Bautista Martínez del Mazo által készített Margarita Teresa infánsnő zöld ruhában című olajfestményt lovasítják meg. De az ikonikus spanyol barokk festmény mellett egy-egy Manet-, Gaugain-, Tiziano-, Picasso-, Magritte-, Holbein-mű is felkerül Ruben Brandt adriai luxusvillájának falára.

A rendező

Milorad Kristić a sajtóbemutatón (MTI/Máthé Zoltán)

Tudtad?

• Ugyan kézenfekvő lett volna eleve nyugtalanító hangulatú festményeket választani a Ruben Brandtot kísértő lázálmok szereplőinek, ám a rendező a meghökkentőbb hatás eléréséhez olyan alakokat választott, amelyek eredeti festett mivoltukban derűt, szépséget, nyugalmat árasztanak.

• A filmbe egyfajta cameo-kikacsintásként bekerült Kristić korábbi rövidfilmje, a dadaista My Baby Left Me is, amelyet a háttérben a televízión sugároznak egy oktatófilm részeként a családon belüli erőszak illusztrációjaként.

• A filmben felhasznált több mint száz képző-, design-, zene- és filmművészeti forrásokat a filmhez készült OkosMozi honlapon lehet böngészni.

Orosz Anna Ida

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem