Miről szól?

A Porrajmos a haláltáborokba hurcolt, a nácik és a nyilasok által kiirtott romáknak állít emléket a túlélők személyes visszaemlékezésein keresztül.

Mitől különleges?

A cigány holokausztot a szocializmusban ugyanúgy elhallgatás övezte, mint a zsidó holokausztot, de feldolgozatlansága miatt a porrajmos a rendszerváltás után is ismeretlen maradt a közvélemény előtt. Sokáig Karsai László monográfiája (A cigánykérdés Magyarországon, 1919–1945 [Út a cigány Holocausthoz]) jelentette az egyetlen tudományos igényű művet a témában.

Ezt a hiányt pótolja Varga Ágota dokumentumfilmje, amely a túlélők élményeit gyűjti össze és örökíti meg. Tudatosan vállalt alkotói döntés, ugyanakkor kényszer is, hogy a film csak a visszaemlékezésekre épít: a cigány holokausztot a zsidónál kevésbé dokumentálták, és mivel a cigányság 1944-es létszámát sem tudjuk pontosan, így azon is vitatkoznak a történészek, hány áldozata volt a porrajmosnak (Karsai László becslése szerint ötezer romát öltek meg a haláltáborokban, de az áldozatok száma 20-30 ezerre tehető).

Varga Ágota rendezői munkamódszerének sarkalatos pontja a szembesítés, amely során az áldozatok találkoznak az elkövetőkkel, és visszatérnek a tett helyszínére, ahol újraélik traumatikus élményeiket. Filmjei így terápiák is egyben: az emberek szembesülnek elfojtott élményeikkel és az elhallgatott történelemmel, és az újraélés során felszabadítják a negatív érzéseket, a kibeszéléssel pedig a párbeszéd kialakítását is segítik. A Porrajmos csúcspontja az a jelenet, amikor a rendező visszaviszi a romákat elhurcoltatásuk színhelyére, a komáromi Csillag-erődbe, ahol sokáig várakoztak a Németországba vivő transzportra. Az utazás láthatólag megviseli, érzelmileg megroppantja (van, aki talán sokkot is kap), ugyanakkor fel is szabadítja a túlélőket.

Hogyan készült?

Varga Ágota a Svájci Vöröskereszt 1998-as hirdetésére figyelt fel, amelyben a cigány holokauszt túlélőit keresték. A Vöröskereszt segítségével több mint száz romával ismerkedett meg, és válogatta ki közülük a film szereplőit. Közel száz hangkazettás interjút készített, majd ezekből választotta ki a szerinte legjellemzőbbeket.

Hol a (helye) a magyar filmtörténetben?

A Porrajmos – Varga Ágota másik dokumentumfilmjével, a Cigány munkaszolgálattal egyetemben – 

(Lásd még: Jancsó Miklós Temetetlen holtak című 1996-os művét.) Visszaemlékezésekre építő, beszélőfejes stílusával, az elhallgatott történelmet feltáró alkotói szándékkal a rendszerváltás környékén született nagyléptékű dokumentumfilmek örököse, amelyek elsőként beszéltek a szocializmus tabutémáiról széles nyilvánosság előtt (Recsk 1950–53 – Egy titkos kényszermunkatábor története, Törvénysértés nélkül, Én is jártam Isonzónál stb.)

Egy emlékezetes jelenet

A szembesítés másik formájával a film elején találkozunk, ahol a cigányokat elhurcoló nyilas csendőr fia, és falubeli szomszédja, a cigány holokausztot nyolcéves kisfiúként átélő roma ember ül le beszélgetni. A porrajmost övező elhallgatást jól jelzi, hogy a csendőr fia állítása szerint még életében nem hallott arról, hogy a zsidók mellett a cigányokat is szisztematikusan elhurcolták és kiirtották a németek, nemhogy arról, hogy ebben az édesapja is részt vett. A két férfi anélkül élt egymás mellett, egyébként jó barátságban (!), hogy valaha kibeszélték volna a falu cigányságát ért tragédiát. A rendezői kezdeményezésre elindított párbeszéd így a csoportos önismeret megalapozásához is hozzájárulhat.

A rendező

Varga Ágota (forrás: Varga Ágota)