Miről szól?

Pócsperi lakossága 1948-ban a helyi tanácsháza elé vonult, hogy az egyházi iskola államosítása ellen tüntessen. A tumultusban meghalt egy fiatal próbarendőr, aki véletlenül lelőtte magát a fegyverével. Az eset után az egész falut felelősségre vonták, a rögtönítélő bíróság döntése nyomán egy embert ártatlanul kivégeztek, sokakat bántalmaztak és bebörtönöztek. A dokumentumfilm megpróbálja feltárni, mi is történt valójában azon a végzetes napon, és elindítja falu rehabilitálását.

Mitől különleges?

Formája is nagy hatással volt a műfaj későbbi darabjaira

Hogyan készült?

Ember Judit 1973-ban találkozott először a történettel, minután elolvasta Déry Tibor Pócspetri című írását a Csillag folyóirat 1948-as évfolyamában. Amikor elutazott a helyszínre és beszélgetni kezdett a falubeliekkel, rájött, hogy a valóság egész más, mint ami a korabeli sajtóban megjelent. A megfilmesítésre azonban nem kapott azonnal engedélyt. Várnia kellett, amíg a Balázs Béla Stúdióban jutott a tervre az éves keretből maradék nyersanyag. Az elkészült alkotás a per hanganyagából és a korabeli sajtó hisztérikus cikkeinek képeiből összeállított bevezető után az érintettekkel készített őszinte interjúk sora.

Megszólalnak a falubeliek: olyanok, akik jelen voltak az eseményeknél, s olyanok, akik távolabbról voltak érintettek. A kamera elé állnak többek között az ártatlanul kivégzett, rendőrgyilkosnak kikiáltott Királyfalvy Miklós rokonai is. A dráma egyre mélyül, a párhuzamos, jórészt egymást erősítő, néha egymásnak ellentmondó beszámolók mély sebekről árulkodnak. A megrázó sorstragédiák a Rákosi-rendszer diktatúrájának működését modellezik, és rávilágítanak arra, hogy már a közismert, nagy koncepciós perek előtt is voltak „próbaperek”.

A klasszikus, oknyomozó interjúszituációban a riporter maga a rendező, aki sokszor személyesen is megjelenik a képeken. Ember Judit részvétele megnyugtatja a beszélgetőtársakat, okosan megfogalmazott kérdései pedig kiváló pszichológiai érzékéről tanúskodnak. A filmnek közvetlen hatása is lett a pócspetriek életére, akiket a bemutatást követő perújrafelvétel során rehabilitáltak.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A film 1982-ben készül el, azonban rögtön betiltották, és 1989-ig hivatalosan nem vetíthették sehol. Ember Juditnak szinte minden filmjével ez történt a rendszerváltás előtt, ezért egyik tanára, Herskó János „a legtitkosabb magyar filmrendezőnek” nevezte. Ezzel együtt a Pócspetri nagyon fontos helyet foglal el a hazai történelmi dokumentumfilmek között, mivel ez volt az egyik első munka, amely a Rákosi-korszak diktatúrájával foglalkozott. Nem csak témája, de formája is nagy hatással volt a műfaj későbbi darabjaira, mert több mint három órás vetítési idejével ez nyitotta meg a hosszú dokumentumfilmek sorát.

Egy emlékezetes jelenet

András bácsi, a kivégzett Királyfalvi Miklós bátyja, felidézi saját emlékeit. Az idős és nagybeteg ember memóriája még mindig éles, részletesen beszámol az eseményekről. Ő maga nem volt közvetlenül jelen a halálesetnél, de a következményeket neki is viselnie kellett. Elmondja, hogy hogyan vitték be a hatóság emberei, milyen erőszakosan bántak vele, és hogyan közösítették ki egy rendőrgyilkos testvéreként. Megtört, meggyötört embert látunk, akinek az egész élete tönkrement az évtizedekkel korábbi koncepciós eljárás miatt.

A cinéma vérité hagyományát követő közelképek megmutatják az apró gesztusokat, a lemondás és a csalódottság fizikai jeleit. A rendező jelen van az interjúban, halljuk a kérdéseit, de nem sürgeti alanyát, hagy neki időt arra, hogy a gondolatokat szavakká formálja. A komoly traumákkal küzdő András bácsi egy ízben megkérdezi őt, nem lesz-e baj abból, ha szerepel a filmben, amire Ember Judit megnyugtató válasza az, hogy azóta már más idők járnak. A kérdés mégis párhuzamot von múlt és jelen között, és rámutat arra, hogy az egykori bűnök még mindig nincsenek feltárva, hatásuk ilyen hosszú idő után is érezhető.

A rendező

A Pócspetri forgatásán (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

Tervező: Kemény István (forrás: NFI)