Párbeszéd

Herskó János sokat vitatott filmje az elsők közt nyúlt hozzá az 1956-os forradalom tabujához.

fekete-fehér magyar játékfilm, 1963, rendező: Herskó János

forgatókönyvíró: Herskó János, daramaturg: Bíró Zsuzsa, operatőr: Illés György, vágó: Kerényi Zoltán, zeneszerző: Vincze Imre, Gara György, hangmérnök: Arató János, főszereplők: Semjén Anita, Sinkovits Imre, Sztankay István, Törőcsik Mari, Csákányi László, Pécsi Sándor, 128 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

A koncentrációs táborból hazatérő 17 éves Barna Judit (Semjén Anita) jelentkezik a kommunista pártba, ahol megismerkedik az illegális kommunistából katonatisztté lett Horváth Lászlóval (Sinkovits Imre). Nem sokkal azután, hogy összeházasodnak, a férfit koholt vádak alapján letartóztatják és el is ítélik. Négy év után találkoznak újra, amikor Lászlót kiengedik a börtönből. Judit ekkora már új életet kezdett Sztálinvárosban, felújította kapcsolatát diákkori szerelmével, Sándorral (Sztankay István), de a jövőjét a férje oldalán képzeli el. A házaspár útjai azonban újra különválnak, csak évekkel az ’56-os forradalom után találkoznak újra.

Mitől különleges?

Az 1956-os forradalom leverését követően Herskó János filmje volt az első, amely a korábbi propagandisztikus olvasatoknál (Tegnap, Virrad, Keleti Márton, 1960, Az arcnélküli város, Fejér Tamás, 1960) árnyaltabban láttatta az októberi eseményeket és az odáig vezető folyamatot a „felszabadulástól” a koncepciós pereken át a növekvő elégedetlenségekig. A Párbeszéd mutatta be elsőként azt is – a női főszereplő példáján –, miért volt szükségszerű, hogy a fasizmus üldözöttjeinek egy része a kommunista pártban talált otthonra.

Herskó az ötvenes évek fordulatait a mintegy másfél évtizedet felölő filmben a főszereplők magánviszonyain keresztül mutatja be. Judit és László mindvégig ott van az események sűrűjében, a nagy történelmi pillanatokról mégis csak közvetve, párbeszédeik, vitáik, elejtett utalásaik nyomán értesülhetünk. A rendező a nézők előzetes tudására építve nem jelzi külön az időugrásokat, a falakon cserélődő politikusportrék, a szereplők változó frizurája, öltözéke jelzi az idő múlását. A tempó a beszélgetős forma ellenére is gyors, köszönhetően többek közt a jelenetek egybemosásának, sűrítésének – és az utolsó harmadban a főszereplők flashbackjeinek –, amivel a Párbeszéd a politikai változások követhetetlenségének és feltartóztathatatlanságának látszatát kelti. A szándékolt zűrzavart fokozza, hogy Herskó több fontos mellékalakot is mozgat, akik időről időre belépnek Judit és László életébe, magukkal hozva saját történetszálaikat és perspektíváikat – van köztük köpönyegforgató ávós, forradalmár költő, keményvonalas kommunista barát, egyetemi tanár, diákaktivista és feltörekvő színésznő –, majd újra eltűnnek.

A Párbeszéd két főszereplője, illetve sorsuk alakulása valójában a konszolidálódó kommunista rezsim útját modellezi. Judit aktuális partnere mindig a korszak jellemző férfihőse az illegális kommunistától a népi költőn át a „pántlikás hazafiság” és a kommunizmus harca helyett a kívülállók kompromisszumát választó egyetemi tanárig. László eközben az eszme feltétlen híveként börtönbe kerül, rövid időre elveszíti a hitét, összezavarodik, de amikor nagyon kell, számíthat rá a rendszer pufajkás karhatalmistaként, és végül, a kádári konszolidáció megerősödésével párhuzamosan, újra egymásra találnak Judittal.

Hogyan készült?

Herskó a Párbeszéd forgatása idején már a hazai filmipar kulcsfigurájának számított, tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és egyike volt a négy „szocialista producernek”, így készíthette el a több szempontból is tabudöntögető Párbeszédet. A film első változatát ennek ellenére még visszadobták, ezért a rendező hozzáírta a végéhez az 1958 utáni folytatást, hogy pozitívabb végkicsengése legyen a történetnek.

Herskó a férfi főszerepet arra a Sinkovits Imrére osztotta, aki maga is aktívan részt vett az ’56-os forradalomban; partnereként először Ruttkai Évát vagy Domján Editet képzelte el, de a próbafelvételek után a választása egy pszichológia szakos amatőrre, Semjén Anitára esett, aki végül nem a saját, hanem Békés Rita hangján szólalt meg a végső verzióban. A film első asszisztense a későbbi Oscar-díjas Szabó István volt, aki később Herskó közreműködésével rendezhette meg a témájában kapcsolódó Álmodozások korát.

Az ’56-os események rekonstruálásához a tüntetések kulcsjeleneteit statisztákkal játszatták újra, tankokat vezényeltek a Margit hídra, és valódi ’56-os archív felvételeket, illetve Nagy Imre beszédét is felhasználták.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Párbeszéd nemcsak az ’56-os események, illetve az előzmények és következmények ábrázolása miatt számít úttörőnek – olyan alkotásokat előzött meg, mint az Apa, a Szerelmesfilm (Szabó István, 1970) vagy a Szerelem –, de egyes stiláris és dramaturgiai megoldásainak köszönhetően a magyar új hullámhoz is kapcsolódik. Megítélése ugyanakkor vitatott.

Bemutatójakor közel egymillióan váltottak rá jegyet, a rendező országszerte több ezer nézővel folytatott vitát a közönségtalálkozókon,

majd a tanulságokat egy Népszavában megjelent cikkben vonta le. Később, már a rendszerváltást követően úgy nyilatkozott, hogy filmje „senkinek sem volt jó. Se a hivatalosságnak, se az ellenzéknek. Másképpen, de mindkét oldal árulásként értelmezte”, mert „mindenkinek az ’56-értékelésével szembement, nemcsak az MSZMP álláspontjával, hanem a különböző ’56-osok felfogásával is.”



Egy emlékezetes jelenet

Judit sztálinvárosi lakásának félhomályában a börtönből frissen szabadult László őszintén megnyílik a nőnek. Elmeséli, hogyan élte meg a fogságot, cserébe a nő bevallja neki, hogy megcsalta. A következő képsorokon a páros valahol a Duna mellett, a fűben fekve már a közös jövőt tervezi, miközben a háttérben valaki egy romantikus dalt énekel. László feltesz egy költői kérdést, Judit válaszol, de ekkor már egy kenuban ülnek a folyón. Közben folyamatosan szól a dal, és a rögtönzött koncerthez végül Juditék is csatlakoznak. Az alig ötperces szekvenciában jól megfigyelhető, milyen könnyedséggel szövi egymásba Herskó a különböző helyszíneken és időpontokban játszódó jeleneteket, amivel itt – a szubjektív beállításokkal kombinálva – sajátos lírai hangulatot teremt.

A rendező

Herskó János (forrás: MNF)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

Tervező: Tövisváry Olga (forrás: NFI)

Baski Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem