Miről szól?

A koncentrációs táborból hazatérő 17 éves Barna Judit (Semjén Anita) jelentkezik a kommunista pártba, ahol megismerkedik az illegális kommunistából katonatisztté lett Horváth Lászlóval (Sinkovits Imre). Nem sokkal azután, hogy összeházasodnak, a férfit koholt vádak alapján letartóztatják és el is ítélik. Négy év után találkoznak újra, amikor Lászlót kiengedik a börtönből. Judit ekkora már új életet kezdett Sztálinvárosban, felújította kapcsolatát diákkori szerelmével, Sándorral (Sztankay István), de a jövőjét a férje oldalán képzeli el. A házaspár útjai azonban újra különválnak, csak évekkel az ’56-os forradalom után találkoznak újra.

Mitől különleges?

Az 1956-os forradalom leverését követően Herskó János filmje volt az első, amely a korábbi propagandisztikus olvasatoknál (Tegnap, Keleti Márton, 1959, Virrad, Keleti Márton, 1960; Az arcnélküli város, Fejér Tamás, 1960) árnyaltabban láttatta az októberi eseményeket és az odáig vezető folyamatot a „felszabadulástól” a koncepciós pereken át a növekvő elégedetlenségekig. A Párbeszéd mutatta be elsőként azt is – a női főszereplő példáján –, miért volt szükségszerű, hogy a fasizmus üldözöttjeinek egy része a kommunista pártban talált otthonra.

Herskó az ötvenes évek fordulatait a mintegy másfél évtizedet felölő filmben a főszereplők magánviszonyain keresztül mutatja be. Judit és László mindvégig ott van az események sűrűjében, a nagy történelmi pillanatokról mégis csak közvetve, párbeszédeik, vitáik, elejtett utalásaik nyomán értesülhetünk. A rendező a nézők előzetes tudására építve nem jelzi külön az időugrásokat, a falakon cserélődő politikusportrék, a szereplők változó frizurája, öltözéke jelzi az idő múlását. A tempó a beszélgetős forma ellenére is gyors, köszönhetően többek közt a jelenetek egybemosásának, sűrítésének – és az utolsó harmadban a főszereplők flashbackjeinek –, amivel a Párbeszéd a politikai változások követhetetlenségének és feltartóztathatatlanságának látszatát kelti. A szándékolt zűrzavart fokozza, hogy Herskó több fontos mellékalakot is mozgat, akik időről időre belépnek Judit és László életébe, magukkal hozva saját történetszálaikat és perspektíváikat – van köztük köpönyegforgató ávós, forradalmár költő, keményvonalas kommunista barát, egyetemi tanár, diákaktivista és feltörekvő színésznő –, majd újra eltűnnek.

A Párbeszéd két főszereplője, illetve sorsuk alakulása valójában a konszolidálódó kommunista rezsim útját modellezi. Judit aktuális partnere mindig a korszak jellemző férfihőse az illegális kommunistától a népi költőn át a „pántlikás hazafiság” és a kommunizmus harca helyett a kívülállók kompromisszumát választó egyetemi tanárig. László eközben az eszme feltétlen híveként börtönbe kerül, rövid időre elveszíti a hitét, összezavarodik, de amikor nagyon kell, számíthat rá a rendszer pufajkás karhatalmistaként, és végül, a kádári konszolidáció megerősödésével párhuzamosan, újra egymásra találnak Judittal.

Az elsők közt nyúlt hozzá 1956 tabujához

Hogyan készült?

Herskó a Párbeszéd forgatása idején már a hazai filmipar kulcsfigurájának számított, tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és egyike volt a négy „szocialista producernek”, így készíthette el a több szempontból is tabudöntögető Párbeszédet. A film első változatát ennek ellenére még visszadobták, ezért a rendező hozzáírta a végéhez az 1958 utáni folytatást, hogy pozitívabb végkicsengése legyen a történetnek.

Herskó a férfi főszerepet arra a Sinkovits Imrére osztotta, aki maga is aktívan részt vett az ’56-os forradalomban; partnereként először Ruttkai Évát vagy Domján Editet képzelte el, de a próbafelvételek után a választása egy pszichológia szakos amatőrre, Semjén Anitára esett, aki végül nem a saját, hanem Békés Rita hangján szólalt meg a végső verzióban. A film első asszisztense a későbbi Oscar-díjas Szabó István volt, aki később Herskó közreműködésével rendezhette meg a témájában kapcsolódó Álmodozások korát.

Az ’56-os események rekonstruálásához a tüntetések kulcsjeleneteit statisztákkal játszatták újra, tankokat vezényeltek a Margit hídra, és valódi ’56-os archív felvételeket, illetve Nagy Imre beszédét is felhasználták.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Párbeszéd nemcsak az ’56-os események, illetve az előzmények és következmények ábrázolása miatt számít úttörőnek – olyan alkotásokat előzött meg, mint az Apa, a Szerelmesfilm (Szabó István, 1970) vagy a Szerelem –, de egyes stiláris és dramaturgiai megoldásainak köszönhetően a magyar új hullámhoz is kapcsolódik. Megítélése ugyanakkor vitatott.

majd a tanulságokat egy Népszavában megjelent cikkben vonta le. Később, már a rendszerváltást követően úgy nyilatkozott, hogy filmje „senkinek sem volt jó. Se a hivatalosságnak, se az ellenzéknek. Másképpen, de mindkét oldal árulásként értelmezte”, mert „mindenkinek az ’56-értékelésével szembement, nemcsak az MSZMP álláspontjával, hanem a különböző ’56-osok felfogásával is.”

Egy emlékezetes jelenet

Judit sztálinvárosi lakásának félhomályában a börtönből frissen szabadult László őszintén megnyílik a nőnek. Elmeséli, hogyan élte meg a fogságot, cserébe a nő bevallja neki, hogy megcsalta. A következő képsorokon a páros valahol a Duna mellett, a fűben fekve már a közös jövőt tervezi, miközben a háttérben valaki egy romantikus dalt énekel. László feltesz egy költői kérdést, Judit válaszol, de ekkor már egy kenuban ülnek a folyón. Közben folyamatosan szól a dal, és a rögtönzött koncerthez végül Juditék is csatlakoznak. Az alig ötperces szekvenciában jól megfigyelhető, milyen könnyedséggel szövi egymásba Herskó a különböző helyszíneken és időpontokban játszódó jeleneteket, amivel itt – a szubjektív beállításokkal kombinálva – sajátos lírai hangulatot teremt.

A rendező

Herskó János (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

Tervező: Tövisváry Olga (forrás: NFI)