Pacsirta

A magyar színjátszás egyik csúcsteljesítménye, Kosztolányi Dezső regényének megrendítően szép adaptációja.

fekete-fehér magyar játékfilm, 1963, rendező: Ranódy László

író: Kosztolányi Dezső, forgatókönyvíró: Huszty Tamás, operatőr: Illés György, vágó: Morell Mihály, zeneszerző: Farkas Ferenc, hangmérnök: Arató János, főszereplők: Páger Antal, Tolnay Klári, Nagy Anna, Bara Margit, Törőcsik Mari, Szakács Sándor, 98 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

A Vajkay-család csendes visszavonultságban tengeti napjait. Az idős házaspár hosszú évek óta reménykedik abban, hogy csúf lányuk megtalálja a párját és a boldogságot. A házias Pacsirtát elküldik egy hétre a rokonokhoz, hogy bemutassák a háromgyermekes, özvegy ispánnak. A magára maradt házaspár ismét összetalálkozik a régi barátokkal, és úgy tűnik, visszatalálnak a régi életükhöz, amit Pacsirtáért feladtak. Színházba mennek, ahol már évek óta nem jártak, mert Pacsirta nem bírja a színházszagot. Az előadás után Vajkayt meghívja a kaszinóba a hajdani asztaltársasága. A nyugdíjas levéltáros átmulatja az éjszakát, majd hajnalban, a keserű kijózanodás pillanatában szembenéz az elrontott életükkel, a lányukért feláldozott boldogságukkal.

Mitől különleges?

A Pacsirta a hatvanas években megszaporodó, klasszikus formaelvű filmadaptációk egyik legsikerültebb darabja. A nívós irodalmi feldolgozásairól ismert Ranódy László kitűnő színészvezetéssel vitte vászonra Kosztolányi regényének pszichológiai realizmusát, a kisvárosi provincializmus kritikáját, és a melankolikus számvetést az erkölcs nevében feladott boldogsággal. Kisemberek kis tragédiája ez, amely a vásznon mégis hatalmasnak látszik. Ez Ranódy tiszta vonalvezetésű rendezése mellett elsősorban a színészek érdeme, akik óriási drámai erővel keltik életre a kispolgári életek érzelmi viharait és lefojtott szenvedését. A magyar operatőrök doyenje, Illés György fekete-fehér képein szinte tapintható a környezetrajz, a kisváros bensőséges unalma, a nagy lerészegedések kisszerűsége – és az ebből fakadó kitörési vágy is, amely a Sárszeget elhagyó újságírón kívül mégis elpárolog mindenkiből. Érdekesség, hogy a Kosztolányi-alteregót játszó Latinovits Kosztolányi egyik nyakkendőjét hordja a filmben.

Kisemberek kis tragédiája, amely a vásznon hatalmasnak látszik

Hogyan készült?

Ranódy László pályáját végigkísérte a cenzúrával folytatott harc. Egyik első forgatókönyvét, a Szőts Istvánnak írt Ének a búzamezőkrőlt betiltották, s utána még 22 könyve jutott hasonló sorsra. Kiábrándította a Föltámadott a tenger (Szemes Mihály, Ranódy László, Nádasdy Kálmán, 1953) című propagandafilm forgatása, az ’56-os forradalom leverése, egyes filmjeinek (A tettes ismeretlen, 1957) értetlen fogadtatása, így megunva a politikai lavírozást, érdeklődése a klasszikus irodalmi adaptációk felé fordult. Először Darvas József (Akiket a pacsirta elkísér), majd Móricz Zsigmond (Légy jó mindhalálig) regényéből dolgozott, ezután jött a pálya (egyik) főműve, a Kosztolányi Dezső második regényéből forgatott Pacsirta. A könyvbeli Sárszeg modellje Kosztolányi szülővárosa, Szabadka volt, ahol Ranódy nem tudott forgatni, mert ekkoriban Jugoszláviához tartozott, így választása saját gyerekkora színhelyére, Bajára esett, ahol nem sokkal később másik lírai Kosztolányi-adaptációját, az Aranysárkányt is forgatta.

Ranódynak jó szeme volt a fiatal tehetségekhez, ő fedezte fel a filmnek Moór Mariannát (A tettes ismeretlen), a később Mészáros Márta Napló-filmjeinek főszereplőjévé érő, kilencéves Czinkóczi Zsuzsát (Árvácska), és a Pacsirtában Nagy Annát. A 23 éves Nagy végzős volt a Színművészetin, amikor osztályfőnöke, Ádám Ottó beajánlotta a címszerepre. Ranódy túl fiatalnak tartotta, de a próbafelvétel meggyőzte őt, így aztán Illés György operatőr segítségével próbálták hozzácsúfítani a szép színésznőt a szerephez. Először kollódium oldattal próbálkoztak, hogy ráncossá tegyék az arcát, de attól annyira hámlani kezdett a bőre, hogy az elsősegélyen kötött ki. Így esett a választásuk a műfogsorra, amely emlékezetesen változtatta meg Nagy arcberendezését.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Pacsirta Ranódy László legkiforrottabb műve, amely a magyar újhullám indulásának évében (1963) a klasszikus dramaturgia és az elmélyült lélektani ábrázolás erényeit csillogtatta meg. A Pacsirta 

a magyar filmes színjátszás egyik csúcsteljesítménye, amelyben a korszak nagyágyúi szerepeltek:

Tolnai Klári, Latinovits Zoltán, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Törőcsik Mari. Páger Antal az 1964-es cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfi alakításért járó díjat nyerte a filmért – abszolút megérdemelten.



Egy emlékezetes jelenet

Vajkay lelkifurdalással ér haza az átmulatott éjszaka után: aljas gazembernek tartja magát. Nem a berúgásért, hanem amiért elhazudta a lányához fűződő negatív érzelmeit. Úgy véli, nem szeretik a lányukat, a halálának is örülnének, de a felesége igyekszik cáfolni minden szavát. Kifakadása katartikus hatású, mert a házaspár először beszél őszintén a kétségéről, fájdalmáról. Hogy aztán Pacsirta hazaérkezésével folytatódjon minden úgy, ahogy eddig – immár a keserű sorssal megbékélve, amit a besötétített ablakon áttörő fénysugár színez egy csöppet reménytelibbre.

Kapcsolódó filmhíradó

A rendező

Ranódy László Tolnay Klári (j) és Nagy Anna társaságában a Pacsirta cannes-i bemutatóján (MTI/FRK)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

(forrás: NFI)

Soós Tamás

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem