Rendhagyó próbafelvétel a Moszkva téren. A hetvenes évek lenyomata a Balázs Béla Stúdió kísérleti filmjében.
fekete-fehér magyar rövidfilm, 1976, rendező: Hajas Tibor
operatőr: Vető János, Dobos Gábor, 17 perc
Miről szól?
A film bepillantás egy fiktív játékfilm próbafelvételeibe, ahol a szereplők az utca egyszerű emberei. A stáb mindenkit egyformán sztárként kezel, de vajon hogyan viselkednek az érintettek ebben a szituációban?
Mitől különleges?
Az Öndivatbemutató a magyar experimentális filmművészet kiemelkedő alkotása. Hajas Tibor bevezetője szerint, akiket itt látunk, azok „emberek kamerahelyzetben, mint individuálmitológiák manökenjei”. A film a dokumentum és a fikció határán egyensúlyoz, egy kitalált szituációban mutatja be az amatőr szereplőket, akiket előbb ismerős városi közegben, majd onnan kiszakítva látunk. Az alanyok önmaguk néma modelljeivé válnak. A film mintát vesz a különböző sorsokból, és némi iróniával ugyan, mégis pontosan mutatja be a hetvenes évek Budapestjét.
Individuálmitológiák manökenjei
Hogyan készült?
Hajas Tibor (1946–1980), a magyarországi performanszművészet egyik megteremtője a hatvanas években született konceptualista avantgárd műveivel várt ismertté. Korai halála miatt tragikusan félbeszakadt életművében jelentős szerepet játszik a fotográfia és a film. Már korán kísérletezett a videóművészettel, de dia-kompozíciókat is alkotott, amelyeket akcióvetítések keretében mutatott be.
Az Öndivatbemutatót a Balázs Béla Stúdióban forgatta 1976-ban. A film helyszíne a Moszkva tér, ahol a kiválasztott alanyokat először természetes környezetükben, majd attól elválasztva, egy fekete paraván előtt láthatjuk. Hajas véletlenszerűen állította meg az arra járó embereket, így az egymás után feltűnő karakterek spontán, de koherens képet adnak a hetvenes évekről. A film snittlistáján a szereplőkről következő megjegyzések olvashatók:
„rocker (fülhallgatóval), belvárosi bige levetkőzik I., bőrzakós jampi felöltözik I., kispesti dáma, balkáni Bowie (fülhallgatóval) II., szemüveges álgengszter, puffos ipari tanuló bige, mongol proletár orkánnal, ellenforradalmár, fehérorosz orvos, yoko ono kötött sapkával, szatyros néni a külvárosból, parasztasszonyok csomaggal, kőművesszerűség, nagyon szürke eminenciás, két kocsmai hím, emancipált mosónő, zserbós banya, bajor újfasiszta.”
A filmben fontos a hang: a narráció, a háttérzaj vagy éppen a hang hiánya olykor ellenpontozzák, olykor idézőjelbe teszik a látványt. Ez a kísérleti megközelítés felhívja a figyelmet arra, hogy a hangnak milyen nagy, sokszor méltatlanul figyelmen kívül hagyott szerepe van a mozgókép eszköztárában.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A hetvenes években megerősödő dokumentarista érdeklődés nem csak a világszerte ismert Budapesti Iskola alkotásaiban, hanem a fősodortól távolabb eső experimentális művekben is éreztette hatását. A Balázs Béla Stúdió filmnyelvi csoportja (K/3) azzal kísérletezett, hogyan lehet a valóság és a fikció természetét a mozgókép eszközeinek nem-konvencionális használatával feltárni. Az ide kötődő alkotóknál, így Hajas Tibornál is fontos a médiatudatosság, melynek következtébena világ iránti figyelmes érdeklődés önreflexióval, valamint humorral párosul. A filmen érezhető, hogy rendezője a társművészetek felől érkezett a mozgóképhez, így a performanszaira és installációira jellemző konceptuális megközelítés itt is kifejezetten erős.
Egy emlékezetes jelenet
A jelenetet a budapesti Moszkva téren vették fel, a háttérben emberek sietnek a dolguk után. A filmesek nem jelennek meg a képeken, csak hangjukat és instrukcióikat halljuk. A tömegből véletlenszerűen kiválasztott személyek a statikusan felállított kamera elé lépnek és beállnak egy próbafelvétel erejéig. Hétköznapi ruháikat hordják, nem tesznek semmi különöset, érezhetően nincsenek hozzászokva a felvevőgép jelenlétéhez. Az elhangzó instrukciók között vannak konkrét utasítások, de többségük az egyszerű emberek számára nehezen értelmezhető: „Tegyen valami sajátosat! Mondjon valami jellemzőt! Legyen a megjelenése esemény!” vagy éppen „Valósítsa meg a saját magáról alkotott képet! Váljon az élményünkké!”
Az alanyok mozdulatai és a felszólítások általában nincsnek összhangban, s ettől helyzet meglehetősen bizarrá válik. A kamera előtt töltött néhány másodperc mégis elég ahhoz, hogy a különböző személyiségek elváljanak egymástól, s a főváros társadalmának széles tablóját ismerjük meg. A dokumentarista hangulatot tovább erősíti, hogy a környéken sétáló emberek rendre reagálnak a forgatási helyzetre azzal, megállnak, belenéznek a kamerába. A jelent vége felé néhány ember nemcsak a városi környezetben, hanem egy fekete paraván előtt is megjelenik, ami segít még jobban kiemelni egyéniségüket. Ezek a személyek még akkor is médiasztárrá válnak néhány másodpercre, ha a film, aminek a próbafelvételeit látjuk, valójában soha nem készül el. Példájuk alapján bizonyosságot nyerünk arról, hogy a megfelelő eszköztár birtokában a figyelem tulajdonképpen bárkire ráirányítható.
Olvass tovább!
MMA Lexikon
György Péter: A halhatatlanság halottja, Hajas Tibor (1946-1980). Filmvilág, 1989/12, 60-64.
Hajas Tibor: Részletek Hajas Tibor filmes esszéiből. Filmvilág, 1989/12, 62.
A rendező
Hajas Tibor (bal szélen) és Vető János (jobb szélen) az Öndivatbemutató forgatásán (forrás: 168 óra)