Mészáros Márta második Napló-filmjében a Rákosi-diktatúra kiépülése után a sztálinizmus és az 1956-os forradalom is terítékre kerül.
színes magyar játékfilm, 1987, rendező: Mészáros Márta
forgatókönyvíró: Pataki Éva, Mészáros Márta, operatőr: Jancsó Nyika, vágó: Kármentő Éva, zeneszerző: Döme Zsolt, hangmérnök: Sipos Isván, főszereplők: Czinkóczi Zsuzsa, Anna Polony, Jan Nowicki, Irina Kuberszkaja, Szemes Mari, Zolnay Pál, 126 perc
Miről szól?
Juli (Czinkóczi Zsuzsa) elköltözik nevelőanyjától, szövőnőként próbál új életet kezdeni, de Magda (Anna Polony) eltávolíttatja a gyárból. Az érettségi után felvételizik filmrendező szakra. A budapesti főiskolára nem veszik fel, de a moszkvaira igen. A Szovjetunióban a szülei után nyomoz, itthon a rendszer visszásságait felmutató dokumentumfilmeket készít. Ingázik Moszkva és Budapest, a Sztálin- és a Rákosi-diktatúra között, míg ’56-ban ki nem tör a forradalom.
Mitől különleges?
A szocializmus alatt két sérthetetlen tabuja volt a magyar filmgyártásnak: a szovjet megszállás és az ’56-os forradalom. Mészáros Márta első Napló-filmje azzal tört tabut, hogy a szovjet diktatúrából vezette le a magyar kommunizmust, és megmutatta, hogyan importálták Magyarországra az elnyomó rendszert. A második Napló-film az ötvenes évekről szóló, a Rákosi-rendszert kritikusan szemlélő filmek hagyományát követi, de nemcsak a hazai, hanem a sztálini diktatúra visszásságait is feltárja.
Mészáros Márta ebben a filmjében is a hazugság természetrajzát vizsgálja.
Az első Naplóban a kamasz Juli arra jött rá, hogy a rendszer hazugságokra – koncepciós perekre, a pártállami bűnök elhallgatására – épül, és elemi erővel fogalmazta meg a tanulságot, hogy nem szabad hallgatni. A második Napló-filmben Juli felnő, és kénytelen kompromisszumokat kötni: megtanul hazudni (így kerül be a moszkvai főiskolára), és hasonlatossá válik a gyűlölt, pártfunkcionárius nevelőanyjához (félni kezdenek tőle az iskolatársai), de végül nem válik meghasonlott emberré, mint a kommunista ügyért az emberi kapcsolatait eláruló nevelőanya. A Napló szerelmeimnek az identitás- és a hazakeresés filmje, amelyben Julinak választania kell gyerek- (Szovjetunió) és kamaszkorának (Budapest) helyszínei között. A film drámai erejét nagymértékben növelik az immár színesben fogalmazó Jancsó Nyika – Mészáros Márta fia – melankolikus színekben fürdő kompozíciói.
Hogyan készült?
A Napló gyermekeimnek idején Mészáros Mártának még trükköznie kellett, hogy kikerülje a cenzúrát. Az első Naplót szeptemberben kezdték forgatni, amikor a Filmfőigazgatóság legtöbb tagja nyaralt a nyári forgatási szezon után, így csak azután tudták ellenőrizni a film forgatókönyvét, hogy a felét már leforgatták. A Napló szerelmeimnek a szovjet gazdasági-politikai reformok, az ún. glasznoszty és peresztrojka idején készült, és a cenzúra annak ellenére sem gördített komoly akadályokat elé, hogy a film a sztálini diktatúra legsötétebb éveit dolgozta fel. Kutatni persze így sem tudtak könnyedén Mészárosék, mert az ’56-os forradalomról akkor még csak szamizdat kiadványokból lehetett hiteles információkhoz jutni. Titokban nézték meg az ’56-os felvételeket a Filmintézetben, de csak a cenzúrázott, hiányos anyagot láthatták. Mészáros Márta a második Napló-filmhez is sok archív anyagot használt, bevágta a koncepciós perben elítélt Rajk László újratemetéséről szóló felvételt, valamint Nagy Imre ’53-as országgyűlési beszédét is. Az továbbra sem jöhetett szóba, hogy a Szovjetunióban forgassanak, ezért Krakkó szegénynegyedei játszották el Moszkvát.
A forgatókönyv nehezen készült el, Mészáros Márta és Pataki Éva – aki ettől a filmtől számít a rendező állandó munkatársának – sokszor újraírta a könyvet, de sosem voltak vele maradéktalanul elégedettek. Mészáros úgy érezte, hogy a film 15–20 perccel hosszabb a kelleténél, de nem építhetett arra, hogy a nézők látták az első Naplót, ezért újra el kellett magyaráznia a filmben, hogy ki kicsoda. A nemzetközi közönség számára olyan alapfogalmakat is tisztázott, mint a kitelepítés, és ez szintén megnövelte a játékidőt.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A második Napló-film sem maradt díj nélkül: a Napló gyermekeimnek cannes-i elismerése után a Napló szerelmeimnek az Ezüst Medve-díjat hozta haza a Berlini Filmfesztiválról. Nagy sikert aratott a Filmszemlén is, ahol többször is beletapsoltak a filmbe, elsősorban a Nagy Imrét mutató snitteknél. Ez jól jelezte az igényt, hogy a rendszerváltás felé közeledve az emberek egyre nyíltabban akartak beszélni ’56-ról. Ez a szándék találkozott Mészáros Márta harmadik Napló-filmjével (Napló apámnak, anyámnak), amely már a rendszerváltás után – 1990-ben – foglalkozott az ’56 utáni megtorlásokkal. Mészáros egy szűk évtizeddel később, a kirgíziai gyerekkorról szóló Kisvilmával kerekítette tetralógiává az életrajzi filmsorozatát.
Egy emlékezetes jelenet
Sztálin halála. Gyászol a szovjet társadalom, mert meghalt az istenként tisztelt vezér. Ugyanakkor felszínre tör a világháború és a sztálinizmus áldozatai miatt érzett fájdalom is, amit az emberek addig lefojtottak. A nyugati nézők közül sokan nem értették, miért sírnak a szovjetek, amikor egy diktátor halt meg, de Sztálint olyan hatalmas személyi kultusz övezte, hogy valóban megrendült az egész szovjet társadalom.
Ezt is nézd meg!
2019. február 13-án a Collegium Hungaricum Berlin Mészáros Márta két filmjét vetítette le (Ők ketten, Napló gyermekeimnek) , majd beszélgetést rendeztek Mészáros Márta és Hanna Schygulla részvételével. A moderátor Jutta Brückner, német filmrendező volt.