Miről szól?

Három nagymama, egy angol, egy német és egy magyar mesél második világháborús élményeiről három unokájának, akik a maguk fiatalos képére formálják a történelmet.

Miért különleges?

Kiindulópontja, hogy a mai tizen-huszonéves generációnak már nincs közvetlen, személyes kapcsolata a történelemmel, csak száraz adatokból, az iskolai tananyagból ismeri azt, ezért a még élő nagyszülők történetein keresztül próbálja közel hozni hozzájuk. A három nagymamának egyszerre volt tipikus és különös a sorsa: Lívia magyar holokauszt túlélő, aki elveszítette a hitét, és kommunista lett, majd abból az ideológiából is kiábrándult. Gudrunt kislányként rajongott Hitlerért, emiatt máig nyomasztja az ország és a család náci múltja, a brit X pedig kódfejtő volt, aki közvetve egy német utasszállító repülőgép kilövéséért felelt.

A Nagyi projektet átszövik az improvizált helyzetek, ahogy a három unoka visszaviszi a múltjuk helyszíneire a nagymamákat, hogy újraéljék és felelevenítsék a múltat. Közös találkozót is szerveznek, amelyből kiviláglik, mennyire másképp élték meg a világháborút. Bár a holokauszt és a világégés közös európai tragédia, a nemzeti narratívák mégis árkot ásnak a nagyszülők közé: a brit nem érti, hogyan válhatott valaki kommunistává, míg Kelet-Európából szemlélve az a felsőbbrendű győzelmi tudat a furcsa, ami az angolokat fűtötte. A Nagyi projekt így nemcsak a múlt feldolgozhatóságáról, a történelem átadhatóságáról és a generációk közötti párbeszédről tud izgalmasan beszélni, de arról is, milyen ideológiai törésvonalak húzódnak végig Európán, és mit tudnak azokkal kezdeni a mai fiatalok, akiknek a történelem kríziseit a világháború helyett a menekültválság jelenti meg a fenyegető klímakatasztrófa.

Hogyan készült?

Révész Bálint a brightoni egyetemen beszélgetett két évfolyamtársával arról, milyen különös sorsa volt a nagymamájának, amikor kiderült, hogy a német Ruben Woodin-Deschampsnak és az angol Meredith Colchesternek is hasonlóan izgalmas történeteket meséltek a nagymamáik. Rögtön megszületett a film ötlete, amely eleinte hagyományos, beszélőfejes dokumentumfilmnek indult, ám Révészék úgy érezték, hogy a felvett anyag nem elég izgalmas, ezért átszűrték magukon a nagymamák történeteit: reflektáltak rá, beszélgettek róla, így végül a három unoka is fontos szereplővé lépett elő a filmben. A Nagyi projekt hét évig készült: kellett a hosszú ideig tartó együttlét ahhoz, hogy megnyissák a nagymamákat, akikkel olyan sokszor meséltették el a történeteiket, hogy azok kinyíltak, és újabb, addig titkolt sztorik is előkerültek – például az angol nagyszülőé az olasz civilek haláláról.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Nagyi projekt a magyar dokumentumfilm megújulásának egyik fontos lépcsőfoka volt a 2010-es évek végén, amely során egészestés, moziforgalmazásba kerülő, fiatalos hangvételű, úgynevezett kreatív dokumentumfilmek arattak hangos sikereket itthon és a nemzetközi filmfesztiválokon. Révész Bálint alkotása folytatja és egyben meg is újítja a holokausztról szóló magyar dokumentumfilmek hagyományát, amely egészen a hatvanas évekig, Nádasdy László Éva A-5116. című filmjéig nyúlik vissza.

Egy emlékezetes jelenet

A Nagyi projekt megosztó, provokatív, egyben önfeledten játékos jelenete, amikor a három fiatal lövöldözős videójátékban játssza el, hogyan vitték el a zsidókat a pesti bérházakból. Először csak azt akarták felvenni, ahogy Révész Bálint nagymamáját visszakísérik abba a csillagos házba, ahol a világháború alatt lakott, és elmeséli, hogyan hurcolták el a családját. De úgy érezték, a jelenet csak akkor kelt életre, amikor bolondozni kezdtek, mert ezzel szabadították fel a múltat tragikus súlya alól, hogy a mai, a holokausztról már csak közvetve értesülő generáció is kapcsolódni tudjon hozzá. Akik számára ez abszolút autentikus forma, hiszen gyakran találkoznak ún. FPS (First-person shooter) videójátékokban a világháborúval, amelyek ugyanúgy elveszik a háború alatti gyilkolás morális súlyát, mint a különféle nemzeti ideológiák.

Plakát

(forrás: NFI)