Miről szól?

Sztrájkolnak az aratók. A kasznár (uradalmi tisztviselő) nem tudja őket szép szóval lecsillapítani, ezért megfélemlítésként felgyújtja a búzászsákokat. A feldühödött szegényparasztok megölik őt. A sztrájk leverésére katonákat vezényelnek ki, akiket a tömeg elsőre még meg tud fékezni. A fegyvereket elégetik, és a templomot is felgyújtják, de újabb katonák érkeznek.

Mitől különleges?

Pályája első harmadában Jancsó Miklós előszeretettel nyúlt valós történelmi eseményekhez. A Szegénylegényekhez (1966), a Csillagosok, katonákhoz (1967) vagy a Fényes szelekhez (1968) hasonlóan a Még kér a nép is egy könnyen azonosítható történelmi periódusban játszódik. A 19. század végén kaptak erőre az úgy nevezett agrárszocialista mozgalmak. Az elégedetlen szegényparaszti rétegek aratósztrájkkal tiltakoztak, a munkaidő csökkentését és béremelést követeltek, szocialista földmunkásköröket alapítottak. A hatalom nem tűrte a zendülést, csendőröket és katonákat vezényeltek ki, akik készek voltak a tömegbe is belelőni. A Még kér a nép

A cselekmény minden eleme allegorikus gesztusként értelmezendő, a meztelen női testtel például katonákat lehet lefegyverezni, de még a halál is csak egy eljátszott aktus. A Fényes szelekhez hasonlóan a mozgás, a tánc és a dal is a kommunikáció egy formája, és a különböző kosztümök, tárgyak, színek is mind jelentéssel bírnak.

A mozgás, a tánc és a dal is a kommunikáció egy formája

Hogyan készült?

Az alapötlet Jancsó állandó forgatókönyvírójától, Hernádi Gyulától származik: ő olvasott először a századfordulós agrármozgalmak történetéről, az akkoriban Olaszországban élő rendezőt pedig a korai kapitalizmus visszásságai ihlették meg. Ez volt az első film, amelyben Jancsó együtt dolgozott a később a magyar zenei élet kultikus alakjává váló Cseh Tamással, aki dalnok-rezonőrként jelent meg a filmben. A dalok szövegét Bereményi Géza írta; elmondása szerint a rendezőnek nem voltak részletes kikötései, csak megmutatta a forgatókönyvet.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Jancsó a saját maga által teremtett stilizált-parabolikus nyelvezetet talán ebben a filmben – és következő magyarországi munkájában, az 1974-es Szerelmem, Elektrában – juttatta el a végpontra. Sikerült egy olyan önmagába zárt, rituális kompozíciókból építkező mítoszt teremtenie, amely annak is érthető, aki semmit nem tud a történet valós hátteréről. A film külföldi sikere is bizonyítja mindezt: számtalan fesztiválon díjazták, Cannes-ban a legjobb rendezés díját kapta meg. A Magyar Filmkritikusok Díját a legjobb női (Drahota Andrea) és a legjobb férfi alakítás (Zala Márk) kategóriájában nyerte el.

Egy emlékezetes jelenet 

Miközben a sztrájkolók összekapaszkodva, önfeledten énekelnek, a háttérben egy baljósan zakatoló vonat gördül be, rajta felfegyverzett katonákkal. A fiatalok nem ijednek meg, dalolnak tovább, és a katonákat is bevonják a mulatságba. Látványos totálképen figyelhetjük, ahogy az egyenruhások elkeverednek a népviseletben táncolókkal, majd katonai induló harsan, a katonák a tömegből kiválva egy óriási kört alkotnak, és kivégeznek mindenkit. A választott nézőpontnak és a több száz statiszta koordinált együttmozgásának köszönhetően a vérontás is egy olyan stilizált aktusként jelenik meg, amely inkább lenyűgöző, mint megrázó.

A rendező

Jancsó Miklós (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn