Miről szól?

Makra Ferenc (Juhász Jácint) pestszentlőrinci karosszérialakatos az esküvőjére készül, de a félresikerült legénybúcsú után összekülönbözik menyasszonya apjával, ezért hirtelen felindulásból szakít a nővel, és a város másik felébe, albérletbe költözik. Megismerkedik a helyi kultúrotthont vezető festőnővel. Az értelmiségi Vali (Csomós Mari) felismeri Makrában a rajztehetséget, és arra bátorítja, hogy iratkozzon be a főiskolára. A biztos megélhetésre, családra, feleségre vágyó férfi nem tudja összeegyeztetni konzervatív értékeit a szabadságszerető, lázadó nő világképével, ezért szakítanak. Az 1956-os forradalom leverése után közösen disszidálhatnának, de Makra marad, és elveszi Magdust, volt menyasszonyát (Molnár Piroska). A családi idill nem tart sokáig, a férfi nem tudja megbocsátani magának, hogy lemondott élete szerelméről.

Mitől különleges?

Kertész Ákos 1971-ben megjelent regénye, a Makra, amely világszerte több mint egymillió példányban fogyott el, egy olyan ember története, aki büszkén vállalja komformizmusát. Nem akar semmivel kitűnni a tömegből, szerény családi házra, hűséges feleségre és két gyerekre vágyik. A történelem viharai sem érintik meg, igyekszik kívül maradni a politikán, és a kispolgári értékeihez még szabadelvű szerelme oldalán is ragaszkodik. Amikor a várva várt boldogságot a kedves, de együgyű Magdus oldalán sem találja meg, saját elveit is megszegve először házasságtörést követ el, majd eldobja magától az életet.

Egy olyan munkásfőhőst bemutatni, aki a rendszer keretein belül mindent – lakást, családot, szeretőt, művezetői pozíciót – elér, mégis kiábrándul, regény formájában is merész gesztusnak számított, filmen pedig még inkább annak, Rényi Tamás adaptációja ráadásul 

A Kertész által jegyzett forgatókönyv apró módosításokkal, de hűen követi a regény történetét. A mindentudó narrátort nem pótolja a film, helyette a dialógok – de legfőképpen Makra és Vali vitái – tudósítanak a férfi lassú meghasonlásáról. Ugyanígy az idő múlását, a nagyobb időugrásokat sem jelzik inzertek, a háttérben szóló rádióadásokból, elejtett utalásokból lehet következtetni rá, hogy milyen történelmi események zajlanak éppen.

Rényi a főszereplő világából annyit mutat csak meg, amennyit Makra is érzékel. Minden jelenetben benne van, Zsombolyai János kamerája végig őt követi, ezért is fontos, hogy sikerült a szerepre egy hiteles arcot találni. A film hivalkodásmentes, fekete-fehér képi világhoz tökéletesen passzol Juhász Jácint minimalista játéka, karakterében végig ott vibrál az elfojtott, önemésztő feszültség.

Leszámolt a sematikus munkásábrázolással

Hogyan készült?

Rényi egyik legfontosabb alkotópartnere Kertész Ákos volt, érdeklődésük a munkásosztály iránt hasonló személyes tapasztalatokra vezethető vissza – dolgoztak mindketten lakatosként –, így magától értetődő volt, hogy az író Sikátor című regénye után a Makrát is közösen adaptálják. A rendező a forgatás előtt úgy nyilatkozott, hogy Kertész műve „csak alapja a filmnek, illetve, mi a regény szellemét, nem pedig a betűjét szeretnénk »lefordítani« a film formanyelvére. Ez az alapvető különbség. Hogy még pontosabban fogalmazzak: mi Makra elhibázott életét, alapvető tévedését szeretnénk realizálni a filmvásznon — nem pedig a Makra című regényt akarjuk megfilmesíteni.”

A film 1972-ben ugyan leforgott, mégsem kerülhetett azonnal a nézők elé. Kertész Ákos visszaemlékezései szerint a belső, szakmai vetítésen még sikert aratott, utána – állítólag az MSZMP KB titkára, Biszku Béla tiltakozása miatt – mégsem engedélyezték a bemutatását. Hosszas alkudozást követően a Budapest Játékfilmstúdió igazgatója, Nemeskürty István egyezségre jutott a Filmfőigazgatóság vezetőjével, Kondor Istvánnal, és Rényivel kivágattak néhány olyan képsort, amely az 1956-ban játszódó jelenetben látható, illetve utólag beillesztettek egy narrációt a film legelejére. Az így bekerült szöveg – „És ezzel a legénybúcsúval megkezdődött Makra Ferenc rendhagyó élete, ez a szívós és lankadatlan küzdelem, hogy sorsát mindenáron abba a szélesebb mederbe terelje, melyben a tipikusnak nevezett emberek nagy többségének élete folyik. Olyan szeretett volna lenni, mint mindenki. Egy a tömegből. De ez sohasem sikerült. Szerencsétlen természetével mindig a perifériára szorult. Kizárta magát a társadalomból és így egyedül maradt.” – azt hívatott jelezni, hogy Makra nem tipikus munkásfigura, így öngyilkossága nem utalás a munkásosztály helyzetére, csupán egy személyes tragédia.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Legfontosabb filmjeiben (Legenda a vonaton, 1962, Sikátor, 1966) Rényi leszámolt a sematikus munkásábrázolással – a Makra ennek a folyamatnak a betetőzése. A film radikális végkövetkeztetését, keserű hangvételét a cenzúra sem tudta jelentősen finomítani. A Makra az ötvenes évek viharos politikai átalakulásaira is nyíltan reflektál az útját kereső főhős sorsán keresztül – ebből a szempontból Herskó János Párbeszéd-ével vagy Szabó István Apá-jával is rokonítható. Noha a regényt körülbelül 800 ezren olvasták, a két év csúszással mozikba kerülő filmre csak 120 ezren ültek be. Kritikai elismerésből is csupán egy jutott az alkotóknak: a magyar filmkritikusok 1975-ben Csomós Marinak ítélték a legjobb női alakítás díját.

Egy emlékezetes jelenet

Még friss a szerelem Makra és Vali közt, de a későbbi töréspontok már ebben az idilli jelenetben is kirajzolódnak. A kultúrotthonban tartott fogadás után a páros elvonul Vali szolgálati lakásába, ahol a lány kifejti a hedonizmust és marxizmust vegyítő ars poeticáját. Ő enni, inni és szeretkezni akar, miközben a karót nyelt Makra még az ajándékba kapott ruhát is gondosan elcsomagolja a szűkösebb napokra.

A rendező

Középen Rényi Tamás filmrendező (forrás: Fortepan/Hunyady József)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

(forrás: NFI)