Lumière összeállítás 1896-ból

Az első Magyarországon készült filmfelvételek a Millenium évéből.

fekete-fehér francia dokumentumfilm, 1896, rendező: Auguste és Louis Lumière

9 perc

Miről szól?

Egy vándormozis hagyatékában maradt fenn a 15 filmecske, amelyet még a 19. század alkonyán vetítettek a sátormozikban. A filmek nagy része európai különlegességeket és látványosságokat mutat be, amellyel nagy sikereket érhettek el a mozis-mutatványosok abban az időben, amikor még senki sem láthatott ilyen eleven képeket azokról az országokról és tájakról, ahol még sohasem járt. Ez azóta megváltozott, s a világot épp a filmeknek köszönhetően is érezzük egyre kisebbnek. Ebből a sorozatból való a két Magyarországon készült első ismert képsor is: a millenniumi felvonulás részlete a várbeli Dísz téren és az álmosan baktató lovak a Lánchíd budai hídfőjénél. 

Mitől különleges?

Sok részlet már egyáltalán nem, vagy nem így látható Budapesten. Megváltozott a Dísz tér, és hiába keressük a vámbódékat a Lánchídon. A felvételen jól látható, hogy akkor még nem létezett a mai értelemben vett KRESZ, a lovaskocsik és gyalogosok a maguk belátása szerint használták a város útjait.

Hogyan készült?

Az akkor Budapesten még teljesen ismeretlen hatalmas filmkameráikkal felvonuló francia filmesek igyekeztek minden olyan jelenetet lefotografálni, amely jól reprezentálja Magyarországot. Az éppen zajló millenniumi ünnepségsorozat jó alkalom volt arra, hogy a főváros és az akkor még hatalmas kiterjedésű ország ünnepi arcát mutassa a külföldi publikum számára. Az ünnepélyt megnyitó királyról és más látványos eseményekről is készültek felvételek, azonban sajnos csak az itt látható két jelenet maradt fenn.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Ezek az első mozgóképek, amelyek Magyarországot bemutatják, így ennél, s pusztán koruknál fogva is kiemelt történelmi dokumentumértéket képviselnek.

Bár franciák készítették őket, mindenképpen a magyar filmtörténet kezdeteit jelentik. 

Bepillantást engednek a Filmarchívumban folyó filmfelújítási munka kezdeteibe is: miután a filmtekercs a 60-as évek legelején előkerült, restaurálására a Filmarchívum akkori kutatói és a magyar némafilmtörténettel elsőként foglalkozó történész, Magyar Bálint vállalkozott. 


Egy emlékezetes jelenet

A gyűjtemény számunkra legkedvesebb jelenetei: felvonulás a Dísz téren, felvétel a Lánchídról és a mai Clark Ádám térről. 

Kapcsolódó filmhíradók

 

A rendezők

A Lumière fivérek

Tudtad?

Miután első, párizsi vetítésük rendkívüli sikert aratott 1895 decemberében, a Lumière-testvérek Európa, majd a világ legkülönbözőbb helyeire utaztak, hogy rendkívüli és hétköznapi jeleneteket rögzítsenek mozgóképre. Ennek a szemléletnek adja tökéletes elegyét a magyar Filmarchívumban fennmaradt 15 filmecske is, melyek között van mindennapos eseményt, tömegjelenetet és vizuálisan lenyűgöző táncot bemutató film. Ez a kis kollekió is sokat elárul arról, miben látta a brilliáns testvérpár a film szerepét: tájékoztat, ámulatba ejt, gyönyörködtet. 

Kurutz Márton

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem