A monológ

 
Egy fiatal nő szatirikus hangvételű vallomása szülei és nagyszülei generációján keresztül a 20. század történelméről.

színes magyar animációs film, 1963, rendező: Kovásznai György

12 perc, felújítás: HD digitálisan felújított

A teljes film elérhető itt (a Videotóriumon csak oktatási intézmények számára):

Miről szól?

A Monológ egy fiatal nő szatirikus hangvételű vallomása a 20. század történelméről. A film a második világháború után szocializálódott nemzedék szemszögéből pásztáz végig a nagyszülők és szülők generációjának az életén, akik a századforduló, az első világháború, a két világ háború közti békeidők, majd a második világháború tanúi, résztvevői voltak.

Miért különleges?

Kovásznai filmje a témaválasztás komolyságával tűnik ki a korszak magyar animációs filmjei közül, amelyben – hasonlóan az akkor pályakezdő játékfilmesek „így jöttem”-tematikájú mozifilmjeihez (Szabó István: Álmodozások kora, 1964; Gaál István: Sodrásban, 1964; Sára Sándor: Feldobott kő, 1968) – a rendező saját nemzedékének látásmódját egyes szám első személyben mutatja be.

Rést ütött az animációs film itthon megszokott műfaji tradícióin

Hogyan készült?

Kovásznai életművében A monológgal állítható párhuzamba A fény öröme (1965), valamint A napló (1966), amelyek szintén a rendező önéletrajzi ihletésű alkotásai, noha ezen filmeknek a cselekménye már a jelenre, a fiatalok életére, problémáira fókuszál, és már nem a múlttal való számvetés, az előző generációk életformájával való szakítás a témája. Az előző generációk mindennapi élete, a közelmúlt történelme képzőművészeti színvonalú fotókollázsokon jelenik meg. Az eredetileg festőnek tanult elsőfilmes Kovásznai alkotótársa (ahogy később több hatvanas években készült filmjében is) a húszas évek avantgárd, majd hatvanas évek neoavantgárd mozgalom festőművésze, Korniss Dezső volt. 

A fotódokumentumokat használó papírkivágásos technika egyszerre anyagszerű és lírai jelleget kölcsönöz a filmnek.

A monológ személyes hangvételű és képzőművészeti igénnyel létrehozott kísérleti animációs dokumentumfilm, amely rést ütött az animációs film itthon megszokott műfaji tradícióin, miszerint az animációs filmeknek primér szórakoztatást nyújtó fantáziaszülte mesefilmeknek, vagy csattanóra épülő, karikaturisztikus gagfilmeknek kell lenniük.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A képek költőisége, a szubjektív, ironikus hangvétel, a lírai én cselekvő elhivatottsága egyértelműen rokonítja Kovásznait a korszak játék- és dokumentumfilmjeivel, amelyekben a valóság megváltoztathatóságába vetett hit szinte kötelező elem. Kovásznai életművében A monológgal állítható párhuzamba A fény öröme (1965), valamint A napló (1966), amelyek szintén a rendező önéletrajzi ihletésű alkotásai, noha ezen filmeknek a cselekménye már a jelenre, a fiatalok életére, problémáira fókuszál, és már nem a múlttal való számvetés, az előző generációk életformájával való szakítás a témája. 


Egy emlékezetes jelenet

A film máig legemlékezetesebb részében a 19. század második felének, illetve az első világháború német és osztrák hatalmasságainak óriásméretű, mellszobor szerű portréi magasodnak egy sor vad kánkánt lejtő táncosnő fölé, miközben a férfiasság csimborasszójának beállított bajuszról szól a narrátor ironikus dicshimnusza.

A német birodalom uralkodóját, II. Vilmos császárt, a Vaskancellárt, Otto von Bismarckot, végül az Osztrák-Magyar Monarchia élén álló pofaszakállas Ferenc Józsefet látjuk. Ugyanakkor a bajusz apoteózisába nem nehéz belelátni a későbbi rezsimek, kivált a bajszos kommunista vezér, Sztálin személyi kultuszának karikatúráját sem. Mivel a filmbéli narrátor szövegében a 2. világháború végével, a hitleri Németországra való utalással lezáródik a történelmi múlttal való számvetés, így a közelmúltnak a közbeszéd számára tabunak számító korszakaira, eseményeire, így a Rákosi-féle sztálinista önkényuralomra, az 1956-os forradalomra nem történik utalás.

A jelenet végén a részlet keserédes iróniáját fokozza az első világháborús magyar regiment ágyútöltelék-balettje, amely a katonák futószalagszerű feláldozhatóságának egyszerre komikus és szomorú metaforája.

Ezt is nézd meg!

A Riportré: Kovásznai 2010 című animációs rövidfilmben művészettörténészek, képzőművészek, írók beszélnek Kovásznai György alkotásainak jelentőségéről. Igor Lazin és Török Ferenc kisfilmje, amely formailag a Riportré című filmet eleveníti fel, 2010-ben a Magyar Nemzeti Galériában nyílt Kovásznai-életműkiállításhoz kapcsolódóan készült, amelynek kurátora Iványi-Bitter Brigitta volt.

A rendező

Kovásznai György (forrás: NFI)

Tudtad?

A film bemutatását – animációs filmeknél szokatlan módon – korlátozta a hatalom. Azt, hogy mennyire eltalálta A monológ „forradalmisága” a korhangulatot, jelzi, hogy azalatt az egy hét alatt, amíg műsoron volt a budapesti mozikban (frappáns módon a Dühöngő ifjúság „keleti blokkos” kísérőfilmjeként), tucatnyi kritika jelent meg róla, és a film a pesti közbeszéd tárgya lett. A népszerűség ellenére (vagy éppen amiatt) gyorsan levették a fővárosi mozik műsoráról.