Egy baleset krónikája, avagy az ötvenes évek keserű igazsága. Egy film, amit harminc évre betiltottak, nem véletlenül.
fekete-fehér magyar játékfilm, 1956, rendező: Várkonyi Zoltán
forgatókönyvíró: Nádasy László, Kövesi Endre, Várkonyi Zoltán, operatőr: Hegyi Barnabás, főszereplők: Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Ruttkai Éva, Szemere Vera, Németh Margit, 86 perc, felújítás: SD digitális maszter
Miről szól?
Sztankó János (Bessenyei Ferenc) egy mezőgazdasági üzemeket építő vállalat igazgatója, de még feljebb léphet a ranglétrán, ha a sikeresen levezényli a következő megbízását. A feladatra volt évfolyamtársát, a tehetséges Palócz Imre (Gábor Miklós) mérnököt is alkalmazza, aki nemrég szabadult a börtönből. Palócz és a munkások életveszélyes építési hibákra figyelmeztetik az igazgatót, de az elbizakodott vezető semmibe veszi a szavukat. Amikor bekövetkezik az előre megjósolt tragédia, valakinek vállalnia kell a felelősséget.
Mitől különleges?
A Keserű igazság az első olyan alkotás, amely őszintén mutatja meg az ötvenes évek első felének valóságát. Éles kritikát fogalmaz meg a rendszer működésével kapcsolatban, bírálja a munkaversenyeket körülvevő hamis szellemiséget, az alkalmatlan vezetők felelőtlenségét, és rámutat az egyszerű emberek kiszolgáltatottságára. A történetben kiélezett küzdelem folyik a befolyásos, de immorális igazgató és a tiszta jellemű, hivatását tisztelő mérnök között, azonban a mérnök a megfelelő eszközök és a belé vetett bizalom híján csak vesztes lehet. A film megrázó drámaisága egy egész korszak tragédiáját érzékelteti.
Hogyan készült?
A film megtörtént esetet dolgoz fel egy leleplező sajtócikk alapján, amiből már 1954-ben filmet akartak készíteni. A forgatókönyv első verziójának még Vádirat volt a címe, a cselekményén azonban a gyorsan változó politikai helyzethez igazodva állandóan alakítani kellett. A filmet eredetileg Fábri Zoltán rendezte volna, de mivel ő nagyon elfoglalt volt, végül átadta sógorának, Várkonyi Zoltánnak a lehetőséget. A forgatás 1956 júliusában zajlott, az utómunka egészen őszig elhúzódott. A rendező így nyilatkozott a Színház és Mozi című folyóiratnak 1956. szeptember 1-én: „Emberekről szól a film, közöttünk élő, mai emberekről. Egy különös, tragikus barátság történetéről. Arról, hogy elég volt az áltatásból, a hazugságokból, végre itt az ideje, hogy mindenki megértse:
felnőttek vagyunk, akiknek meg lehet, meg kell mondani az igazat!
Akkor is, ha fáj, akkor is, ha kínos, akkor is, ha keserű!” Ekkor azonban a forradalom kitörése miatt már nem tarthatták meg a bemutatót, később pedig a hatalom nem engedélyezte a vetítést, tartalmi okokra hivatkozva.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A filmet a készítés esztendejében dobozba zárták, és harminc éven át nem lehetett vetíteni. 1986 októberében került először a közönség elé, amikor a színészek, Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós és Sinkovits Imre jelenlétében tartották meg a premiert a Filmmúzeumban. Várkonyi Zoltán 1979-ben elhunyt, így ezt a fontos eseményt már nem érhette meg. A Keserű igazság filmtörténeti jelentősége úgy is vitathatatlan, hogy a nézők és az alkotók évtizedeken át nem találkozhattak vele. Ez az első olyan film, amely nyíltan beszél a Rákosi-korszak értelmetlen túlkapásairól, és őszintén kritizálja a rendszert. A történet egyfajta parabola, amelynek már semmi köze nincs a sematizmus lelkes munkaverseny-filmjeihez, ehelyett a teljesítménykényszerből és felelőtlen döntésekből fakadó tragédia ürügyén azt mutatja be, hogyan jutott el az ország a forradalomig. Az itt alkalmazott realista ábrázolásmód – az olasz neorealizmus hatása – más magyar filmekre is jellemző az ötvenes évek közepén.
Egy emlékezetes jelenet
Míg a dolgozók az építkezésen vannak, Sztankó János igazgató egy átmulatott éjszaka után gyufatornyok készítésével szórakozik. Palócz felkeresi, és arra kéri, mielőbb állítsa le a hibák miatt életveszélyessé vált munkát. A jelenetben két színészlegendát, a Sztankót alakító Bessenyei Ferencet és a Palóczot játszó Gábor Miklóst látjuk. Az egyre hevesebbé váló vitában két karakter, két értékrend csap össze, a levegő szinte szikrázik a feszültségtől. A színházi képzettséggel és tapasztalattal bíró Várkonyi Zoltán pontosan vezeti a színészeket, a jelenet kidolgozása drámaian sűrű, azonban nem válik színpadiassá. Az operatőr, Hegyi Barnabás, lehetőség szerint belső vágásokkal, a kamera mozgatásával tartja egységben a párbeszédet, így a nézőnek olyan érzése van, mintha maga is jelen volna a szóváltásnál.
Kapcsolódó filmhíradó
Olvass tovább!
MMA Lexikon
Kőháti Zsolt: A gyufatorony nem dőlt össze, Várkonyi Zoltán: Keserű igazság. Filmkultúra, 1986/4, 23-26.
Kovács András Bálint: A másik hang. Filmvilág, 1989/2, 2-3.
Gervai András: Hét szűk esztendő, Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953). Filmvilág, 2014/2, 10-13.