Miről szól?

A sodró erejű, drámai hangvételű rövidfilm egy kikötői bordélyházban játszódik. Főhőse a fiatal szőke mosogatólány, Jenny, akit sorozatos megaláztatások és kínzások érnek. Arról álmodozik, hogy egy sokvitorlás kalózhajó érkezik a városba, és a matrózok közreműködésével sérelmeiért véres bosszút állhat a város lakóin.

Miért különleges?

A Kalózok szeretője az elbeszéléssel szemben elsőbbséget ad a drámaian intenzív színeknek, a túlfűtött, víziószerű látványnak.

Hogyan készült?

A filmben folyamatosan keletkező, elementáris erejű festményeket és a festett látványokból kivágott részelteket látunk mozgásban. Keverednek a cell-lapra festett olaj-képek a trükkasztalon a kamera alatt fázisról-fázisra fotózott festményképekkel. A trükkasztal melletti festési és operatőri munkák három hónapig tartozzak (az animációs operatőr Varga György, a rendezőnő alkotótársa Polányi Rita volt).

A Kalózok szeretője témájának ötlete a jugoszláviai háború ideje alatt fogalmazódott meg Péterffyben. Az foglalkoztatta, hogyan alakul ki az emberben a gyilkos indulat a napi megaláztatások és az embert körülvevő fegyveres konfliktusok kapcsán. E gondolat kibontásának filmbéli sorvezetőjéül a Ballada a kalózok szeretőjéről című többszörösen áttételes, intertextuális „villoniáda” szolgált. (A Faludy-féle 1937-es Villon-átköltés alapja Bertold Brecht Koldusoperájának Villon modorában írt songja, A Kalóz Jenny dala.)

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Péterffy Zsófia festményfilmjei (Démonoknak nemzetsége, 1997; Szaggatlak, mint fergeteg, 1999; A kocsihajtó, 2004; Színmézet csepegnek, 2005) abból a vágyból születtek, hogy dokumentálja festményei létrejöttének folyamatát, e technikailag és témákban túlburjánzó tablóinak megszületését. Az animációs trükk-kamera által rögzített, gyakran improvizatív módon, vastag ecsetvonásokkal megfestett, metamorfózisos-festményfilmes technika ihlető forrása Kovásznai György 1960–70-es években a Pannónia Filmstúdióban készített festményanimációi voltak (Átváltozások, 1964; Ça Ira – A francia forradalom dala, 1973; A 74-es nyár emléke, 1974).

Erre figyelj!

A filmben kiemelt szerep jut a zenének. A Creutzfelt-Jakob SINdicate nevezetű formációnak (Váczi „Waxxmann” László, Leszták Tibor, Horváth Gazsi, Horváth János) a filmhez komponált nyomasztó hangulatú, asszociatív-improvizatív, zörej jellegű, repetitív „folyamzenéje” a főszereplő lány visszatérő megaláztatásait hangsúlyozza. Az egyedi hangzásvilágú zeneműben, amely önmagában is megállja a helyét, speciális hangszerek csendülnek fel: egy preparált gitár és a cselló mellett olyan különleges sípok, mint az okarina és az ausztrál bennszülöttek fafúvós hangszere, a didzseridu.