Miről szól?

Az idős, de szellemileg és fizikailag is aktív régésznő (Törőcsik Mari) gyerekkora helyszínén, tanítványai körében egy szakmai ünnepségen vesz részt. Külön sofőr szállítaná haza, de a nő megállítja az autót, hogy egy hangatáblán átvágva gyalog fejezze be az utat. Menetközben azonban eltéved, és kénytelen felszállni egy rozoga autóbuszra, amely órákon át, éjszakába nyúlóan fuvarozza az ismeretlen felé. Később két gyanús alak autójában folytatja az utat, majd egy lerobbant kocsmában éjszakázik, ahol lezuhan a lépcsőn, és eszméletét veszti. A buszon ébred fel, ahol a valóságnak tűnő rémálom folytatódik.

Mitől különleges?

Janisch Attila mindössze három nagyjátékfilmből épített markáns és összetéveszthetetlen szerzői univerzumot. A trilógiát alkotó Árnyék a havon, Hosszú alkony (1997) és Másnap (2004) a műfajiság és a szerzőiség határvidékén helyezkednek el. Mindhárom tudatfilm, de amíg a thriller és a krimi eszköztárát használó Árnyék a havon és a Másnap konfliktusa a bűn körül forog, addig a Hosszú alkony líraibb témát választ – az elmúlást.

A Törőcsik Mari által alakított főszereplő nem – vagy nemcsak – a valós térben téved el, hanem saját emlékei közt is. A Hosszú alkonyt azt teszi igazán izgalmassá, hogy az idős hölgyhöz hasonlóan

– így jöhet létre egy nagyfokú azonosulás, hiszen a közönség is ugyanazt az elveszettségélményt tapasztalhatja meg, mint a főhős. A rendező úgy kalauzolja el őt a valóságból a szürreális térbe, hogy közben kizárólag hétköznapinak ható helyszíneket és motívumokat használ. A lankás tájak, a porfelhőbe burkolt földutak, a lerobbant kocsmák jellegtelenségük ellenére is ismerősek, a nő különös tudatállapotában mégis idegenszerűnek tűnnek.

Janisch filmjében alig hangzik el dialógus, amikor beszélnek a szereplők, akkor sem lényeges dolgokról esik szó, így a rendező azt sem mondatja ki, hogy a múltjával számot vető főhős utolsó útját látjuk, valahol az élet és halál köztes mezsgyéjén. Többek közt Törőcsik Mari arcának, gesztusainak, eszköztelen jelenlétének köszönhető, hogy a régésznő csendes kálváriája nem csak tudatfilmes kísérletként értékelhető, de valódi, megrázó emberi drámaként is.

Hogyan készült?

Janisch, 1982-es főiskolai vizsgafilmjéhez, a Zizihez hasonlóan egy Shirley Jackson-novellát dolgozott fel. A rendező által írt első vázlat még pontosan követte az eredeti művet, de állandó forgatókönyvírója, Forgách András fontos változtatást javasolt: ő vetette fel, hogy a novellával ellentétben a főszereplő ne zsémbes és cinikus nő legyen, hanem olyan asszony, aki elfogadja, sőt boldogan éli meg saját öregségét – ebből a pozitív kiindulópontból sokkalta váratlanabb és drámaibb a zuhanása. Forgách a karaktert – a Zizihez hasonlóan – kifejezetten Törőcsik Marira írta.

A rendező állítása szerint egy személyes trauma is meghatározta a filmet. Apja még a forgatás megkezdése előtt lebénult és kómaközeli állapotba került. Janisch megpróbálta elképzelni, milyen lehet tehetetlenül, „kitágult időben” létezni, és ezt az élményt akarta a főhős valóságérzékelésén keresztül megfogalmazni.

A Hosszú alkonyhoz a rendező részletes storyboardot készített, amelytől a forgatás során sem tért el. Állandó alkotótársai közül Forgách András író, Medvigy Gábor operatőr és F. Kovács Attila látványtervező vett részt a film világának kialakításában.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Janisch Attila trilógiájának kevés hazai előképe van, az egyetemes filmtörténetre ugyanakkor nagyban épít. Megidézi Hitchcock suspense technikáját, Bergman lélektani megközelítését, Buñuel szürrealitását és Alain Robbe-Grillet, illetve Alain Resnais filmjeinek időrendfelbontásos szerkezetét. Ha nem olyan mértékben is, mint az Árnyék a havon, de az úgy nevezett fekete széria vonulatához is kapcsolódik, vagyis azokhoz a filmekhez (Kárhozat, Szürkület, Woyzeck), amelyekben a magyar táj túlvilági térként jelenik meg.

A Hosszú alkony az 1997-es Magyar Filmszemlén fődíjat és rendezői díjat kapott, a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválról a Don Quixote-díjat hozta el, a Salernói Filmfesztiválon pedig Törőcsik Marinak ítélték a legjobb női alakítás díját.

Egy emlékezetes jelenet

Lefekvéshez készülődik a régésznő a kocsma berendezés nélküli, barátságtalan vendégszobájában. Az alvásra képtelen nő kinyit egy tükrös szekrényt, amely a gyerekkori babáját rejti. Janisch horrorfilmes fogásokkal – mennydörgés töri meg az éjszaka csendjét, pislákolni kezd a mennyezeti lámpa –, és döntött képsíkokkal, merész plánváltásokkal, illetve a térérzékelést összezavaró beállításokkal teremt baljós hangulatot.

A rendező

Janisch Attila a 2017-es Budapesti Klasszikus Film Maratonon (forrás: Déri Miklós)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

(forrás: NFI)