Final Cut

450 film, 600 színész és 1400 snitt. Pálfi György örökérvényű romantikus története szenvedélyes szerelmi vallomás a Mozihoz.

színes + fekete-fehér magyar játékfilm, 2012, rendező: Pálfi György

dramaturg: Ruttkay Zsófia, vágó: Szalai Károly, Lemhényi Réka, Czakó Judit, Richter Nóra, hangmérnök: Zányi Tamás, Balázs Gábor, 84 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

A Férfi és a Nő egymásba botlik egy utcasarkon. A vonzalom azonnali és kölcsönös. Moziban randevúznak, összemelegednek, összeházasodnak. Az idillt egy másik férfi feltűnése töri meg, de a szerelmesek végül leküzdik a féltékenységet, és jöhet a közös élet, a gyerekáldás.

Mitől különleges?

Pálfi György montázsfilmje egyedülálló kísérlet: egyetlen eredeti felvétel nélkül, kizárólag „vendégszövegeket”, körülbelül 450 film 1400 snittjét újrahasznosítva meséli el a történetét. Első pillantásra akár öncélú játéknak is tűnhet a produkció, a Final Cut azonban – akarva, akaratlanul – a játékfilm mikro- és makroszerkezetének alapjait vizsgálja befogadóelméleti szemszögből.

Pálfi filmje elsősorban a vágás hatalmát illusztrálja. Lev Kulesov orosz filmrendező 1929-ben publikálta híres kísérletét, amelyben egy férfi színész premier plánjára előbb egy ételt, majd egy kisgyerek holttestét, végül egy vonzó fiatal lányt ábrázoló felvételt vágtak rá, és a közönség a felvillantott vágóképek függvényében más-más érzelmi reakciót látott bele a férfi semleges arckifejezésébe. A Kulesov-hatás állítása, miszerint – ahogy ezt Eisenstein is megfogalmazta – 1+1 nem kettő, mert az egymást követő, egymástól térben, időben akár teljesen független képsorok jelentésmódosító hatással bírnak. A Final Cutban ez a hatás minden egyes snittben hatványozottan érvényesül, hiszen az egymást követő jelenetekben a szereplők és a színészek állandóan változnak. A Nőt és a Férfit közel 300 színész és színésznő alakítja, sokszor egy pár másodperces mozdulatsorban is egymást váltják a szereplők, a jelenetek kontinuitását így csak a vágás ritmusa, illetve maga a néző biztosítja, akinek az absztrakciós munkát – az ezerarcú hős, illetve hősnő összeolvasztását egy-egy karakterré – fejben kell elvégeznie.

A Final Cut az adott néző filmes műveltségnek függvényében más-más befogadói élményt nyújt. Aki felismeri egy-egy snitt eredeti kontextusát, azt egyfelől elégedettséggel töltheti el a felfedezés, másrészt az adott pillanat így akár extra jelentést is nyerhet – kiváló metapoén például a Psycho sorozatgyilkosának szemében csillogó őrületet itt flörtölő pillantásként újrahasznosítani.

Pálfi és alkotótársai ugyanakkor a filmes alaptörténetek időtállóságára is rákérdeznek. Szándékosan egy ezerszer bemutatott, archetipikus sztorit mesélnek el, amivel egyfelől felhívják a figyelmet a melodráma műfajának közhelyeire és sablonjaira, másrészt bebizonyítják, hogy ezek a gyakorlatban még mindig, ilyen extrém körülmények közt is működnek.

Hogyan készült?

Pálfi Györgyben a film alapötlete már a filmművészet 100. születésnapján felmerült, de megvalósításához csak azután kezdett hozzá, hogy 2005-ben bemutatott első játékfilmje, a Taxidermia után nem tudott támogatást szerezni egyetlen komolyabb filmtervéhez sem. A rendező és egyenrangú alkotótársai – Ruttkay Zsófia dramaturg és Czakó Judit, Szalai Károly, Richter Nóra, Lemhényi Réka vágók – négy éven át dolgoztak a filmrészletek megtalálásán és összeállításán. Először a műfajt választották ki, a legkisebb közös többszöröst keresték, ezért döntöttek a férfi-nő viszony, vagyis a melodráma mellett. A koncepció része volt, hogy a filmtörténet minden korszakából szelektáltak, és szándékosan a jól ismert alapfilmekhez nyúltak, hogy a néző az eredeti kontextust is felismerhesse.

A filmeket többnyire a „forgatás” idején még működő videótékákból, illetve az online fájlcserélő oldalakról szerezték be, és a snitteket egy adatbázisban a főbb motívumok és témák szerint csoportosították – pl. csókolózás, futás, verekedés, evés, szex, tánc –, hogy az adott jelenethez legjobban passzoló képsort minél gyorsabban megtalálják. A vágás és szerkesztés során ragaszkodtak pár alapelvhez: a 16:9-es képarányon belül nem módosították a formátumot, nem fordították meg a képeket – annak ellenére sem, hogy a tükrözéssel elkerülhették volna a tengelyugrásokat –, és az eredeti filmek vágási struktúráját sem vették át, vagyis ugyanabból a filmből nem használtak két egymást követő snittet.

Mivel a közel 450 film mellett 350 filmzenét is újrahasznosítottak, az eredeti hangsávot sok esetben nem tudták használni, így az egységes zörej- és atmoszféravilág megteremtésének érdekében a film hangjának kb. 60 százalékát újra kellett építenie Zányi Tamás és Balázs Gábor hangmérnököknek – vagyis a Final Cutban mégis vannak eredeti felvételek, csak nem a képek közt, hanem a hangsávon.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Nem Pálfinak jutott először eszébe a montázsfilm ötlete – Godard dokumentumsorozata (Histoire(s) du cinema, 1989–1999) hasonló módszerekkel készült, Bán Róbert kizárólag Jávor Pál-filmek részleteiből állított össze egy külön történetet (A Jávor, 1987), a Cinema Paradiso kulcsjelenetében pedig egy filmtörténeti csókválogatást látunk –, a Final Cut azonban új szintre emelte ezt a technikát. Pálfi alkotása 

a legtöbb kísérleti filmmel szemben nem csak a beavatott keveseknek szól, örökérvényű története, közérthetősége miatt a nagyközönség figyelmére is számít.

Sokáig úgy tűnt, mégsem kerülhet közönség elé a film, mivel a 450 filmrészlet jogait nem tudták megszerezni, de miután meghívást kapott a 65. Cannes-i Filmfesztivál moziklasszikusok felújított változatait bemutató programjába, részben „legalizálódott”, és „oktatási segédanyagként” (Varga Balázs tankönyvének mellékleteként) megjelenhetett DVD-n. A Final Cut valóban kiválóan használható a montázselmélet és a dramaturgia alapjainak megismertetésére, de ennél még több is – szenvedélyes szerelmi vallomás a nagybetűs Mozihoz.

Egy emlékezetes jelenet

A kapcsolat első szakasza, a felhőtlen szerelem pillanatai. A Férfi és Nő először a szabadban randevúznak, majd táncolni mennek. Pálfiék bravúrosan vágják egymásra a különféle mozgásformákat, a Fábri Zoltán klasszikusát megidéző körhinta után önfeledt fogócska, majd földön hempergés következik, végül az extatikus táncmulatság érzéki összefonódásban és csókmontázsban oldódik fel.

A rendező

Pálfi György a Final Cut vetítésén a Torinói Filmfesztiválon, 2012-ben (forrás: MTI/EPA/Alessandro di Marco)
Adatlapja a Filmkeresőn

Baski Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem