Falak

Töprengő értelmiségiek egy változó világban az 1960-as évek végén. Mi lett, és mi lehetett volna a háború után született „elveszett nemzedék” tagjaiból?

fekete-fehér magyar játékfilm, 1968, rendező: Kovács András

forgatókönyvíró: Kovács András, operatőr: Illés György, szereplők: Latinovits Zoltán, Gábor Miklós, Bánki Zsuzsa, Szemes Mari, Mensáros László, Drahota Andrea, 87 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Felújítás: SD digitális maszter

Miről szól?

Ambrus László, a tehetséges fiatal mérnök keményen kritizálja a vállalat vezérigazgatóját, amiért akár fegyelmi úton elbocsájthatják. Barátja és kollégája, Benkő Béla műszaki igazgató eközben Párizsban van üzleti úton, ahol találkozik 1956-ban disszidált régi egyetemi társával. A tekintélyes Benkő véleménye eldöntheti Ambrus ügyének kimenetelét, ezért sokan várják a hazatérését. Míg Benkő felesége azt szeretné, ha a férfi kimaradna a konfliktusból, Ambrus felesége a segítségében bízik. A szereplőknek egyénileg kell rájönniük arra, hogyan hozhatnak jó és erkölcsös döntéseket saját életükben és az átalakuló gazdasági viszonyok között.

Mitől különleges?

A Falak a háború után született, komoly traumák örökségét hordozó, sikeres, de tépelődő generáció filmje. Az itt bemutatott fiatal felnőttek az 1960-as évek végén bíztak abban, hogy a gazdasági reformok segítségével új irányba terelhető az ország, de azt is érezték, hogy a saját hozzáállásukon is változtatniuk kell. A történet elsősorban párbeszédekre épül, melyek megmutatják, hogy a nemzedék tagjai milyen kétségekkel és vágyakkal vágnak neki a következő korszaknak

Hogyan készült?

A Falak 1968 első felében készült Kovács András saját forgatókönyve alapján. A film operatőre a kiváló Illés György, aki hosszú beállításaival mesterien oldotta meg, hogy a szereplők lelkében lezajló folyamatok a hétköznapi környezet ábrázolásán is érezhetők legyenek. Illésnek nem volt könnyű dolga, hiszen az elhangzó szövegek tartalma olyan mély, hogy azok súlyát csak a lehető legtermészetesebb módon fényképezett képi világgal lehetett ellenpontozni. Ennek érdekében az operatőr a szélesvásznú CinemaScope formátumot használja, hogy a szereplők környezetéből minél többet megmutathasson. Szintén a természetességet erősíti, hogy a beszélgetések ritmusa általában gyors, a szenvedélyes élőbeszéd intonációját követi.

A jelenetek egy része improvizált, ilyenkor a rendező csak a párbeszédek fontosabb témáit határozta meg előre.

A színészek mellett gyakran bukkannak fel civil szereplők, akik a saját véleményüket mondják el, mint például a budapesti társasági összejövetelen megjelenő ismert közgazdász, Liska Tibor.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Falakat Kovács András rendező egyfajta filmesszének tekinti, ami az 1960-as évek modernizmusához köti a film stílusát. Jellemzője, hogy a folyamatos gondolkodás, a társalgás logikája határozza meg a történet ritmusát és irányát. A film a készítés jelenidejében játszódik, az adott történelmi pillanatra reflektál. Ez a pillanat elsősorban az új gazdasági mechanizmus 1968. január 1-én történt bevezetése, de minden bizonnyal hatással vannak rá az 1968-as francia diákmozgalom felszabadító erejű eszméi is. A filmben a fejlődésbe vetett remény keveredik az őszinteség utáni vággyal, mely elsősorban az önkritikus hangok felerősödésében fogalmazódik meg.


Egy emlékezetes jelenet

A jelenet a Chez Georges nevű párizsi pincebárban játszódik, ahol Benkő Béla (Gábor Miklós), Pierre Lendvai (Philippe March, magyar hangja Velenczey István) és Pierre felesége, Marie (Bernadette Lafont) találkoznak. Az este kellemesen telik, borozgatnak, miközben a háttérben francia zene szól. A társalgás a generáció küzdelmeire terelődik, és arra, hogy általában, illetve egyes konkrét esetekben helyes erkölcsi döntéseket hoztak-e. Felmerül, hogy Ambrust szerepvállalása megalkuvóvá vagy áldozattá teszi-e, hogyan tud megmaradni a helyén mindenféle rendszerben. A beszélgetés a külföldi asszony, a disszidens magyar és az otthon maradó, sikeres, de szorongó üzletember között ugyanannak a problémának három különböző értelmezését adja. A jelenetben minden szó pontos, és minden állításnak nagy súlya van. A cselekmény tulajdonképpen a szereplők egymásra adott intellektuális reflexióiban sűrűsödik, a nézőre tett hatása ezért is esszéisztikus. Később azonban kiderül, hogy mindez cseppet sem öncélú filozofálgatás, hiszen Benkő valószínűleg nagyrészt az itt elhangzottak hatására értékeli újra korábbi álláspontját. A beszélgetés közben főhős lelkében néma fordulat áll be, ami nem csak saját életében hoz majd változásokat.

Olvass tovább!

Heller Ágnes: A konzervatív, a reformer, a lázadó. Filmkultúra, 1968/3, 37-44.
Gelencsér Gábor: Staféta a labirintusban. Filmvilág, 2015/7, 10-15.
Murai András: Üzen a múlt, Kovács András történelmi filmjei. Filmvilág, 2017/5, 4-8.

A rendező

A forgatáson, a kép bal szélén Kovács András, mellette Tóth Judit és Gábor Miklós (fotó: Domonkos Sándor)
Adatlapja a Filmkeresőn

Tudtad? 

A rendező így nyilatkozott a filmről: „Az aztán újra más kérdés, hogy ezek a falak, amelyek körülvesznek bennünket, néha távolabb vannak, mint gondoljuk, de néha közelebb, mint lehetnének. A Falakban végső soron arról van szó, hogy a gazdaság új mechanizmusa mellett szükség van az emberi kapcsolatok új mechanizmusára is” (Kovács András: Falak. Ötlettől a filmig, Magvető, 1968)

Plakát

Tervező: Pecsenke József (forrás: MNF)

Barkóczi Janka

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem