fekete-fehér magyar rövidfilm, 1992, rendezte: Bollók Csaba
operatőr: Thernesz Vilmos, vágó: Gönczi Zsuzsa, szereplők: Hajdú Szabolcs, Szabados Mihály, Huszárik Kata, producer: Durst György, gyártó: Balázs Béla Stúdió, Színház- és Filmművészeti Főiskola, 35 perc
Miről szól?
Szabolcs zongorahangoló, Mihály feltaláló. A két jóbarát derűsen tekint a jövőbe, bár már küszöbön áll az első világháború. Fiatalok és szerelmesek, ráadásul mindketten ugyanabba a lányba – aki azonban sajnos Amerikába készül a szüleivel.
Mitől különleges?
A film az 1910-es évek némafilmjeinek stílusában forgatott, burleszk elemekkel átszőtt melodráma. A finom érzékenységgel elkészített alkotást a korai filmtörténet megoldásai inspirálták, azonban azokat a készítők egy több évtizeddel későbbi perspektívából gondolták tovább.

A filmművészet egyetemességére reflektál
Hogyan készült?
Az Ezüstkor, Bollók Csaba rendező másodéves vizsgafilmje a Színház- és Filmművészeti Főiskola és a Balázs Béla Stúdió koprodukciójában készült. Operatőre Thernesz Vilmos, főszereplői Huszárik Kata, Szabados Mihály és Hajdu Szabolcs. Az Ezüstkort 16 mm-es nyersanyagra vették fel a kilencvenes éveknek abban az időszakában, amely az analógról a digitális technikára való átállás utolsó pillanatának számított. A történetet Bach zenéje kíséri, ez azonban a többi elemhez hasonlóan a némafilmes előadások élő zongorafutamaira emlékeztet. A jelenetek közötti átkötő szövegek szintén a korai mozgóképek jellegzetes tipográfiáját alkalmazzák, a bennük használt szavak azonban stilizált, játékos keveréknyelvre utalnak. A posztmodern gesztus felhívja a figyelmünket arra, hogy a film már születése pillanatától nemzetközi művészet,
az alkotás és mozilátogatás élménye összeköti a különböző kultúrákat.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
Az Ezüstkor elsősorban a filmművészet egyetemességére reflektál és a médium természetét vizsgálja. A film fontos állomás a rendező személyes útkeresésében, ilyen értelemben pedig nem más, mint az a pillanat, amikor a fiatal alkotó hitelesen birtokba veszi a rendelkezésére álló eszközöket. Az alkotás egyfajta metafilmként is értelmezhető, mely sok nagy filmtörténeti elődhöz közvetlenül is kapcsolódik, így Szabolcs alakja Buster Keaton figurájára, a hóban felvett jelenet pedig Eadweard Muybridge mozgáskísérleteire emlékeztet.
Egy emlékezetes jelenet
A téli jelenetben a három fiatal együtt tölti az időt, ostyát nassolnak, majd a lány kérésére elképzelik, hogy moziba mennek. Mihály lesz a filmes, Szabolcs a színész, aki egyszerű jeleneteket ad elő. Fekete ruhába bújtatott, keménykalapos alakja stilizált figuraként mozog a havas, fehér tájban. A képek a némafilm korának hangulatát idézik, egyszerre nosztalgikusak, mégis meglepően modernek. A szakaszosan előadott mozgás a filmszalag fázisaira emlékeztet, melyek lejátszási sebessége állandóan változik. A film egy pillanatra megáll, majd elszakad, hogy aztán ismét játékosan folytatódjon tovább, a nézőt azonban ez nem zavarja. A jelenet inkább a filmnézés mindenkori szenvedélyéről és varázsáról szól, mint a konkrét történetről, ebben az értelemben pedig egyfajta tiszteletadás, reflexió és önreflexió egy pályakezdő alkotótól.
Olvass tovább!
Gelencsér Gábor: A kíséréstől a kísérletezésig. A Balázs Béla Stúdió ötven éve. Filmvilág, 2009/12, 30–33.
MMA Lexikon